2014. szeptember 5., péntek

Pat Conroy: A tenger zenéje + Az utolsó tánc


A tenger zenéje sokfajta lehet a csendestől a hatalmas hullámok keltette dübörgésig. Számomra éppen a hangosságot jelenítette meg Pat Conroy történetének kezdete és közepének egy része, amelyben csak egy tényező akadt, aki a visszafogottságot, a csendes mosoly, a szemlélődést testesítette meg: Lea, a 9 éves kislány.

Jack McCall az apukája, kettesben élnek Rómában, ahová 4-5 éve, Jack feleségének öngyilkossága után menekültek el. A férfi célja az volt, hogy megszakítson mindenfajta kapcsolatot a Dél-Karolinában élő rokonsággal. Anyós-apóssal azért, mert el akarták perelni a kislányát, szülőkkel-testvérekkel pedig a gyermekkori, a régebbi kellemetlen emlékek miatt.
Igen ám, de a gyermekkori-kamaszkori jó barátoknak terve lett, amiben barátjuknak is nagy szerepet szántak: forgatókönyvírásban kellene segíteni, hogy Mike, a híres hollywoodi producer, az egyik barát, vászonra vihesse a nagypapa történetét: az amerikai földre lépéstől, Mike felnövekedéséig. Ez az élet jót s rosszat, hideget és meleget is magában hordoz a résztvevők szempontjából. Fájó emlékek a boldogságok mellett, olyanok, amelyeket felejteni szeretnének, de nem tudnak. 

Ahogy az lenni szokott, az amerikai kisváros gimnáziumi barátságai lazábbá váltak, de a tragédiák, az együtt-egymásért érzések láthatatlanul összekapcsolták őket az azóta kialakult gyűlöletek ellenére is. 
Hogy a szenátorjelölt miért volt rossz férj és apa; hogy Jordan öngyilkos lett-e vagy tényleg papi reverendát öltött Olaszországban; hogy Lea mennyire tündéri kiscsaj; hogy Shyla a feleség miért döntött a hídról való leugrás mellett; hogy a zsidó-katolikus házasságot miért ellenezték a szülők; hogy mennyire különbözőek a McCall fiúk (-öten vannak), és mennyire fantasztikus néhányuk, mennyire összetartóak, ha arra van szükség.... és még sok érdekességről olvastam. Kidolgozott jellemek, érdekes életutak, fogyatkozó oldalak, s a végén kiderült, hogy ez az első kötet csak a mézesmadzag volt, mert minden a második kötetben derül ki. Ott kerül fel a sok-sok I-re a pont. S, ha belegondolok, hogy Az utolsó tánc a 4. rész 22. fejezetével kezdődik, akkor mérges leszek, mert ez egyetlen kerek egész történet! Egyben.

Utolsó tánc...., hogy ennek mi a lényege, kié is az utolsó tánc? (valahogy az jutott eszembe, hogy "az nevet, aki utoljára nevet?")

Ebben a kötetben Jack amerikai életéhez tér vissza egy időre, hogy édesanyját, a leukémiás Lucyt támogassa, mellette legyen, testvéreivel egyetemben. Kevés, de annál fontosabb dolgok történnek ebben a kötetben: egy estély; a cserpes teknősök folyamatos megmentése; Jordan színre lépése; egy házasság; egy házasság törvénytelenné tétele; John Hardin gyönyörű vallomása; egy zártkörű szembesítéses-beismerő vallomásos találkozás; és sok-sok életút megismerése. Holokauszt, erőszak, gyilkosság, egy túlélés a tengeren, megtudjuk, ki is az érmék asszonya, s a nehézségek olyan tömény megjelenése a szereplők elmondása alapján, amikor meg kell állni az olvasással, át kell gondolni miről is van szó, meg kell állni fejet hajtani a történelem miatt.

Egy egész könyv tele fájdalommal, a múltból kiinduló sérelmekkel, melyben kerestem a kiinduló okot. Vajon Vietnam? Vagy a múlttól való elszakadás kudarca? Vagy éppen az introvertáltság? Az önbizalomhiány? De lehet, hogy csak a szeretetnélküliség, a törvényekhez, a hazához való ragaszkodás, a megfelelni akarás, vagy éppen a családi elvárásokkal szemben evezés? Kinek mi az oka?
Amerikai, dél-carolinai fiatalok, barátok, akik mások mint az átlag. Egytől-egyig. Kinek könnyebb, kinek nehezebb?
Összetartozások családban, barátságban. Gyűlöletek családban, barátságban. Ellentétek családban, barátságban.

"Mondd el neki, hogy a szeretet az, hogy eltakarítod a hányadékot anyád hálóingéről és ágyáról,  hasmenés nyomait a kórház padlójáról. Repülsz nyolcezer kilométert, amikor meghallod, hogy anyád beteg. Mondd el neki, hogy a szeretet az, amikor a nagyon beteg öcsédet megkeresed az Edisto folyón, és bántatlanul visszahozod, kamaszkorodban meg százszor hazavezetsz egy részeg apát. Mondd el Leának, hogy az is szeretet, amikor egy kislányt egyedül nevelsz föl. A szeretet cselekvés, Jack. Nem beszéd, soha nem is volt az. Azt hiszed, ezek az orvosok és nővérek nem tudják, hogy szeretsz, amikor látják, hogy mit tettél ma éjjel? Azt hiszed, nem tudom Jack?"

Lucy szeretete a fiai iránt.
Jack szeretete Lea iránt.
Jack szeretete Lucy iránt.
Jack szeretete volt felesége iránt, nem szabadulása Shyla emlékétől.
A McCall-ok összetartása, John Hardin, a skizofrén testvér védelme.
Jordan lelkiismeretével való kapcsolata.
Lucy és Jude kapcsolata.
...
..
.

Összekapcsolódások. Szerelmek. Halál. Börtön. Szabadság. USA. Róma.

Régen olvastam olyan könyvet, amely mellől nem akartam felállni, mely mellett nem nyúltam a telefonom után, hogy le ne maradjak valami "fontos" hírről, amikor egy papírcetliért nem nyúlta. Olvastam, hajtogattam be a lapok sarkait, már nem is tudom miért. Idézetek, melyeket itt lényegében, felesleges leírni.

"Valami borzalmas dolog mindenkinek az életében történik. Valami rendkívüli. Megpróbállak talpraesettnek nevelni. Úgy, hogy mindig készenlétben állj, készen a váratlanra. Nem tudsz felkészülni rá! Mindig meglepetésként fog érni! (...) Éjszaka jön, amikor alszol, amikor nem vagy résen."

Gyönyörű sorok, minőségi fogalmazás, egy olyan történet, amit kár lett volna kihagynom! Mindenre fény derült, s ha nem is töretlenül, háborítatlanul boldogan, de élik tovább az életüket immár nagyobb békében és a megbocsátás kegyelmével.

"Olyan ajándékot akartam a mamának adni, amit kevés fiú ad. Mindannyian tudjátok, sok gondot okoztam neki, mert olyan dolgoktól szenvedek, amik fölött nincs hatalmam. Aggódom, hogy azt hiszi, azért készítettem ezt, mert azt gondolom, hogy hamarosan meghal. Egyáltalán nem azért. Mama mindig azt tanította a gyerekeinek, hogy a szavak szépek, de beszélni mindenki tud. Azt mondta, arra az emberre figyeljünk, aki csinál valamit, aki tett és aki végrehajtott valamit. Arra tanított minket, hogy abban higgyünk, amit látunk, és nem abban, amit hallunk. Majd belepusztulok, ha arra gondolok, hogy a mama nem lesz itt. Nem bírom elviselni. Alig tudok erről beszélni. Amikor pedig eljön az időd, mama, szeretném, ha tudnád, azért csináltam ezt a koporsót, mert minden percben szeretlek. Kivágtam a fát, elvittem a fűrészmalomba, és minden centiméterét lecsiszoltam. Addig fényesítettem, míg az arcom nem tükröződött benne. Testvéreim ezt az estélyt szervezték, és én egy picurkát sem segítettem nekik. Én ezt csináltam. éltem, hogy felzaklat téged és a barátaidat. Úgy tettem, mintha egy olyan házat készítenék, amiben örökké fogsz élni, azt a házat, amiben akkor laksz majd, amikor Isten érted jön." (John Hardin, a kedvenc, a skizofrén fia Lucynak)

9/10*

Nincsenek megjegyzések: