Rachel Hawkins: Hex Hall

Azon gondolkoztam, hogy kicsit kezd elég lenni a Könyvmolyképzős könyvekből, amikor mégis felkaptam ezt és milyen jól döntöttem. Az első 5 oldalon rájöttem, hogy ez a boszorkány csaj nagy kedvencem lesz. Olyan szövege van!! Az én humoromnak való.

„– Hogy mi a baj?! Lássuk csak: ez a szalagavató bálom, és látsz mellettem egyetlen srácot is? 

– Nos… éppenséggel nem. De mivel a női mosdóban vagyunk, ez nem is csoda…” olvashattam a 2. oldalon és bele is szerettem. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a hasonló megszólalásokat.

Három évvel ezelőtt, 13 évesen, Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány. Ebből jó pár kalamajka keletkezett. Anyja, aki nem boszorkány, mindenben segíti őt, 19x költözködnek 3 év alatt, hogy ne tűnjön fel szeretett gyermeke senkinek, de csak akkor értekezik Sophie apjával, akit a lány szinte csak fényképről ismer, amikor nagyon szükséges. Sophie egyik bűbája nagyon rosszul sül el és túlságosan magára vonja az emberek figyelmét, ezért apja az, aki úgy dönt, büntetést érdemel: a Hex Hallba, egy elzárt nevelőotthonba kerül, mely a rossz útra tért Prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye. A hasonszőrű csudabogár-tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhet: három erős, szupermodell-kinézetű ellenség "Hová csöppentem? Itt még a segédmunkások is Abercombie and Fitch modellek?!", egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelem, egy ijesztően követő kísértet, és egy szobatárs, akiről kiderül, hogy a suli leggyűlöltebb diákja, és ráadásul vámpír. De a legrosszabb akkor jön, amikor Sophie rádöbben, hogy egy titokzatos ragadozó támadja meg a diákokat, és egyetlen barátja az elsőszámú gyanúsított. Egyre több lesz a vérfagyasztó rejtély, és Sophie kénytelen felkészülni a legnagyobb fenyegetésre: egy ősi, titkos társaság egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Prodigiumokat – de különösen őt.

A három sötét boszorkány

Imádtam a poénjait és ez a könyv végéig kitartott. „-Mi a fene ez? – (…) – Valami Csillagok-háborúja dolog? Éreznem kellett volna a zavart az Erőben?”

Tetszett az írónő vámpírokhoz fűződő viszonya. Kettő szerepelt a könyvben. Az egyik Lord Bayron maga, a másik Sophie szobatársa, akiről már a szobába lépés pillanatában kiderül, hogy nem a megszokott fekete szín rabja: „Ez a szoba úgy festett, mintha Barbie és Eperke istentelen gyermeke rendezte volna be.” :D Majd később az is világossá válik, hogy a leány a saját neméhez vonzódik. Hát igen, elég furára sikeredett Jenna, a csak szerethető vámpírlány.

Elég sok titokra derül fény a könyv végére, amitől Sophienak persze egyáltalán nem lesz könnyebb a helyzete. Az eddig csak fényképről ismert apukáról jó pár dolog kitudódik és ettől sem lesz felhőtlenül boldog. Nagymamák, dédnagymamák is képbe kerülnek. 

Kedvelem a borítót, csak a fekete macskával nem vagyok kibékülve. Ha boszorkányokról van szó, akkor miért kell mindenképpen macskát pakolni mellé!? Ha jól emlékszem elő se fordul a történet folyamán, viszont söprűn repüléssel találkozhatunk.

Remélem lesz film is, mert olvasás közben annyira jól el tudtam mindent képzelni, hogy muszáj lesz egyszer mozi/tv képernyőn is látnom. 

10/10