2014. január 21., kedd

Nathalie Somers: Lányok regénye


Gondoltam visszautazom az életemben 20 évet és újraélem tini éveimet, amikor még nem volt sok gondom, problémám, amikor még nem volt két leányom, akik lassan abba a korosztályba fognak tartozni, akikről most olvashattam. Viszont nem fogom sűrűn megtenni, már nem nekem való a hosszú út. :)

Ez a nyár bizony rosszul végződik Lilynek, Maëlle-nek és Chiarának! A három barátnőt a szüleik büntetésből egy időre eltiltják a mobiltelefontól és az MSN-től, ráadásul kiderül, hogy ősztől nem ugyanabba az osztályba fognak járni. Ennek ellenére az új tanév és a gimnázium számos meglepetést tartogat számukra, kezdve azzal, hogy felbukkan a környezetükben a szép és titokzatos, ám nem mindenki számára rokonszenves Mélisande…

Amint elolvastam pár oldalt, rögtön felpattantam a fotelból egy darab papírért, mert előre tudtam, hogy össze fogom keverni a lányokat, le kellett jegyzetelnem a főbb tulajdonságokat.

Lilyről annyit írtam, hogy van egy bátyja és egy öccse. A többit nem kellett jegyzetelni, mert ő volt a legszimpatikusabb, ő állt hozzám a legközelebb, rá emlékeztem.
Maelle egy sportos leány, akinek apja igen szigorú. Nagy álmai vannak, űrhajós szeretne lenni. Tetszik, hogy mer nagyot álmodni.
Chiara anyukája autóbalesetben meghalt, apukájával él, aki nem érti meg. Bár kit értenek meg 15-17 éves korában!? Színész szeretne lenni.
Mélisande roppant helyes leány, akit a szülei elhanyagolnak, még a húgát is ő neveli.

Helyesek a leányok, mindenki a saját gondjával. Jönnek a képbe gonosz iskolatársak, szigorú tanárok, aprócska titkok, nagy csalási zűrök és persze a fiúk.

Ez olvasható még a könyv hátulján: Humorral teli üde történet négy különböző karakterű francia tinilány mindennapjairól, örömeiről, gondjairól, vágyairól, titkairól. A humort nem nagyon találtam, viszonyt nagyon tetszett, ahogy az írónő a tanulás fontosságáról ír a könyvben. Persze ezt csak egy szülő látja, az olvasó tinik biztosan nem ezzel fognak foglalkozni. A lányok szüleit és érdeklődve figyeltem. Mindenféle típust fel lett sorakoztatva, lehet példát venni és lehet elrettenni, vagy éppen büszkén vállon veregetni magam, hogy igen, én jobban csinálom.

Csillagozás is nehezen ment, hiszen nem az én korosztályomnak való, nem az engem foglalkoztató problémákat járja körbe.


8/10

Nincsenek megjegyzések: