2013. január 20., vasárnap

Jenny Downham:Amíg élek

  "És azután,ahogy telnek a napok,tartsd nyitva a szemedet,hátha megjelenek.Talán írok majd valamit a bepárásodott tükörre,amíg fürdesz, vagy eljátszom az almafa leveleivel ,amikor kinn vagy a kertben.Talán becsusszanok egy álmodba."

Már megint egy szomorú könyv...

A fiatalságnak nincs köze az elmúláshoz, a gyászhoz..hisszük mi.Az élet körforgása sokszor felcserélődik és a szülő temeti el a gyerekét..és előfordul,hogy van  idő erre felkészülni,de ettől nem lesz kevésbé kegyetlen velejárója az életnek.

Tess leukémiás,tizenhat évesen szobája falára írja mit is akar még megtenni,amíg tud járni,beszélni,amíg meg tudja tenni mindazt amiről különben lemaradna.
Tessnek nem átlagos kívánságai vannak,mint  a léghajózás vagy a tengerparti családi nyaralás,vagy oroszlán simogatás...Tess szexet akar,drogot,bolti lopást.... szülei ,akik közül csak apja a biztos háttér,tehtetlenül nézi ahogy lány elpocsékolja kevéske idejét...

A könyv elején dühös voltam Tessre,hiszen baromságokra vágyott! Az elején annyira zavart,hogy Tessa nem viselte méltósággal a betegségét,aztán pedig annyira szégyelltem magam,hogy ennyire okostojás vagyok,és álságos…. a végére mindenkit megszerettem,még Zoé-t is,pedig ő aztán igazán önző barátnő szerepét nyomta,türelmetllen volt,és önző,és  rideg-aztán a sors vagy Isten Zoe-nak is kioszt egy kevésbé jó lapot és szépen,lassan  Zoe is rájön milyennek is kell lennie egy barátnőnek.

Rájöttem,hogy Tessának mindenhez joga volt…joga volt gyűlölni,hülyeséget csinálni.Joga volt úgy elfecsérelni,eltölteni ezt az időt ahogy a szíve diktálta.

A könyv egyik remek karaktere Adam-kellett ide mint egy falat kenyér!!! Jó volt,hogy ott volt Tessának,és a családjának,jó volt,hogy ennyi szomorúság mellé ennyi szeretetettel is ,meg lett töltve a történet.

Joanna Trollope:Sógornők

  Eleinte idegesítettek a szereplők,aztán már csak távolról figyelve őket, a könyv is olvasmányosabb,gördülékenyebb lett.Senkit sem szerettem meg ,fura egy család a Brinkley família,főleg Rachel az anyuka ment az idegeimre...

Örök téma ,kimeríthetetlen a családon belüli viszály,após,anyós,vő,meny kérdés.

Középkorú házaspár ,három fiúgyermek.Aztán szép lassan mindhárman megházasodnak.A szülők látszólag! el is fogadják  mindhárom menyüket,de persze tételesen számon tartva a nők,vélt vagy valós hibáit... az egyik furcsa,a másik rideg ,a harmadik még gyerek stb.

Rachel az anyuka bár tisztában van azzal,hogy  fiai sem tökéletesek,mégis az ő vélt vagy valós jellemvonásaikat elfogadja,ugyanakkor mindig-mindenről tudni szeretne ami gyerekei és feleségeik között történik....persze előbb utóbb mindenkinél betelik a pohár,és soha véget nem érő körök kezdődnek,a ki mit mondott, hogy gondolta stb.

A könyv eleinte nekem úgymond céltalannak tűnt, aztán kikerekedett a történet,és bevallom a vége nagyon tetszett.

A család egy érzékeny műszer,legyen szó testvérekről,szülőkről,vagy sógornőkről. Vagy el tudjuk fogadni egymást ,vagy nem. A szülők vagy beletörődnek,hogy már nem ők irányítanak,vagy nem...én annak a híve vagyok,hogy ami nem megy azt nem kell erőltetni.
A másik sarkalatos dolog pedig az őszinteség-persze ez nehéz dolog,mert sokszor sértődéssel,haraggal jár együtt,de inkább tudjam hányadán állunk-anyóssal,sógornővel-mint .,hogy legyen egy álságos,felszínes,őszintétlen viszony.

Rachel elég hálátlan szerepet kapott,ő az önző anyuka,aki képtelen magát túltenni azon,hogy fiai már  nem az ő tiszta ruháira,és tápláló leveseire vágynak.Az apuka,a tutyimutyi hallgatag fél szerepét kapta,aki soha semmibe sem szól bele-nekem eléggé szimpatikus volt,hogy felérte ésszel,hogy mikor van rá szükség,és az is mekkora mértékben.
Sok szülő hálátlannak bélyegzi a gyerekét ha az egy idő után már nem bólogat minden szülői tanácsra,javaslatra -remélem én sosem esem ebbe a hibába:P

Bár semmi extra nem történik a könyv lapjain,azért finom rávezetés történik,miszerint ha néha kicsit más szemszögből is megvizsgálunk pár dolgot,esetleg a valamilyennek hitt családtagot kicsit jobban megismerjük,máris új távlatok nyíthatnak meg a családon belüli összetartozás kérdésében.

Rosamund Lupton:Azután

  A szerző magyarul megjelent másik könyve -Drága Tess!- nekem nagyon tetszett,izgalmas volt és drámai.Ezt vártam ettől a könyvétől is,igaz ez a könyve is különleges,nem mindennapi,mégis  kicsit több drámát és izgalmat vártam,inkább krimire hajaz ez a könyv.

Egy átlagos család boldog napjai törnek darabokra mikor a család egyetlen lánya Jenny egy furcsa iskolai tűzben súlyosan megég,iskolai rendezvény napján a család is jelen van ,így Jenny anyja Grace lánya segítségére siet,de ő is megsérül.
Mindketten kórházba kerülnek ahol furcsa módon ki tudnak lépni a testükből,és látnak ,hallanak mindent de tehetetlenül nézik ahogy az orvosok és a család megtesznek értük mindent,miközben a véletlen balesetnek hitt tűzesetről kiderül,hogy nem a véletlen műve volt...

Jenny nagynénje nyomozó,így saját szakállára nyomozni kezd és egyre szaporodnak a rejtélyes részletek,mozaikok.

Maga a történet tetszett,még a -Komfortos mennyország -c. könyvből ismert mozzanat,miszerint látják magukat a kórházi ágyon,jönnek-mennek úgymond szellemek,megoldás is jó volt,viszont szerintem túlságosan is el lett aprózva a "krimi" része. Lehet csak az én lassú logikámat zavarta a sok apró momentum és előzmény,ebből én nehezen bogoztam ki a sztorit.
Sarah, a nyomozó a történet elején ellenszenves volt,aztán később ahogy megismertem egyre inkábbmegkedveltem.
Érdekes szála a történetnek a családon belüli viszonyok alakulása is,ez nagyon jó volt,ahogy a családtagok egymásról alkotott véleménye megváltozik,átalakul.

Minden esetre nem egy átlagos thriller vagy krimi-igazán mindkét jellemző illik rá.

A borító első ránézésre nem igazán fogott meg,valami világosabb háttérszín nekem jobban tetszett volna.

A.O.Esther:Elveszett lelkek (Összetört glóriák 1.)

  Bárcsak mindig ilyen jók lennének a megérzéseim ,ha könyvet választok!!! :-)
Igazi zsákbamacska volt a könyv,egyrészt mert sorozat,másrészt mert még elég kevés értékelés született róla.

Igazán remek munka,minden tekintetben,a könyv kívül-belül igényes,szép. Öröm kézbe venni.A könyv szerzője magyar! A neve olvasásakor sejtettem valamit,de nem esküdtem volna meg rá.De igen, a könyvet Aszódi-Ordódy Eszter írta! A könyv elején egy igen kedves ajánlással is találkozhatunk.

A történet pedig-bár már találkozhattunk vele-egy bukott angyal és egy angyallány szerelmi története-,mégis megvett!! Aprólékos és részletes-ennek ellenére nem fullad unalomba egyetlen oldal sem,milliónyi apró kis szöszre is úgy figyelt a szerző,hogy ihaj!
A karakterek szenzációsak, nagy angyalrajongó vagyok,és igazán tudom értékelni,hogy a szerző figyelt arra is,hogy a könyvben megjelenő angyalok hűek legyenek azokhoz a tulajdonságaikhoz amelyek a sajátjuké.
A szerelmi szál sem lett túlerőltetve! Ezt igazán értékeltem,a szerelmes sóhajokon kívül is van mondanivalója a könyvnek! Remek a stílusa,gördülékeny és kellően izgalmas!


"Odafent nincs,félelem,fájdalom,hideg,vagy meleg.nem ismerjük az éhezés,a szenvedés,az öregség és a halál fogalmát.Táplálékéra sincs szükségünk és aludni sem szoktunk.Isten hírvivői vagyunk ,s a halandók lépteit vigyázzuk.Sokszor járunk a Földön,de csupán szellemlényként,majd dolgunk végeztével hazatérünk a Fehér Fák ligetébe."

Bár sok mesebeli lény bukkan fel a lapokon-tündérek,manók és van benne bőven varázslat és mágia-mégis a szerző tudott olyan finoman és érzékenyen bánni ezekkel a "hozzávalókkal" ,hogy nem éreztem túl mesésnek,vagy gyerekesnek.

A szerző azt sem hagyta,hogy sokáig üljünk egy-egy szituációban,épphogy megismertünk,körbejártunk valamit,picit megpihentünk,máris jött egy újabb fordulat!

A könyv trilógia lesz a következő rész is hamarosan megjelenik-Hívogat a fény címmel.



A szerzőről  és a könyvről több információt innen tudhattok meg: www.aoesther.com ,www.decens.hu

Hidasi Judit:Kilenc




A szerzőnek rövid időn belül ez már a második könyve.Az Április út -hoz részben kapcsolódik ez a történet.

Úgy jártam,hogy mindkét könyvben ugyanazok a dolgok tetszettek és viszont,de maradjunk most ennél a könyvnél.

Fehér Piros a főhősünk,aki éppen lubickol egy remek szerelemben mikor kedvese Afrikába utazik...Piros egyedül marad és túl sokat gondolkozik..ám egy rendező felkéri,hogy egy lista alapján vegyen rá színészeket egy titkos darabra...nyár van,Piros nyakába veszi az országot,sőt át is lépi az országhatárt...emberek csapódnak hozzá,régi ismerősök,ex szerelmek,sőt a már említett előző kötetből is felbukkannak szereplők.

A könyv több mint a feléig nagyon tetszett,egy ültő helyemben olvastam,mert érdekes volt a vonalvezetés,izgalmasan alakult Piros kalandja.Aztán kezdett kicsit idegesíteni,hogy minden olyan flottul megy,aztán már csak cammogtak az oldalak..valahogy itt is az volt a bajom,mint a másik könyvével,hogy az történet elején leírt nagy dolgok,világrengető problémák,lelki gubancok a történet végén ripsz-ropsz megoldódtak.
Túlságosan simán,lazán,és könnyedén történt minden a nagy világfájdalom meg hezitálásokhoz képest.

A másik nekem nem tetsző dolog az a rengeteg ivászat,pálinka fröccs és társai,komolyan már háborgott a gyomrom,pedig nem is ittam közben...valahogy nekem ez a szemlélet,hogy igyunk ha bánatunk van,igyunk ha örülünk nem jön be főleg nőnél nem ,lerészegedésig.

Ami az emberi kapcsolatokat,párkapcsolatokat,barátságokat illeti,talán azért nem is tudtam annyira azonosulni a történettel,mert nagyon más típus vagyok mint a könyvben szereplők. Pont a Lulu,és Attila típusú embereket kedvelem a legkevésbé,nekem Piros is túl sok volt az állandó pörgésével, a múlton, az életén stb. Már azt sem nagyon értettem,hogy ha valakit szeretek akkor miért nem azt mondom neki amit gondolok,miért azt amit hallani szeretne?? És még sorolhatnám.

A történet nekem annyira nem tűnik egésznek,mintha valami még hiányozna belőle.

Gina Buonaguro - Janice Kirk: Ciao, bella


Ciao, bella!

Köszöntem majd elköszöntem a könyvtől, és 1945 nyarától egy olasz kis faluban, ahol Graziella vagy kanadai eredeti nevén Grace élt, ahová kalandos úton került.
A lány, azaz hölgy-feleség-meny-sógornő, aki ebben az olasz kis faluban várta vissza a második világháború után a férjét Ugo-t. Aki nem jött. Grace csak várta, várta töretlenül, hiszen a háborúnak hónapokkal korábban vége lett, mindenki hazatért már a munkatáborokból is. Minden túlélő. Graziella pedig csak várt, egyre kevesebb reménnyel, hiszen az egész család eltemette már gondolatban a férjét.
Egy napon azonban, váratlanul, felbukkant egy motoros, aki a ruhája miatt felismerhetetlen volt, így azokban a pillanatokban visszaköltözött a remény hősnőnk szívébe........................ de csak egy Olaszországban ragadt jóképű amerikai katona ült a nyeregben. Azaz ült volna, de a motor elromlott, így bebocsátást kapott a szerelés idejére Grace és apósa, az egyre inkább emlékeit vesztő Giovanni otthonába. Mivel egy kis faluban semmit nem maradhat titokban, így Frank katonának is hamar híre ment a sógornők, az atya illetve mindenki más körében. Frank pedig ott maradt velük, a pajtában élt, eljátszotta Ugo szerepét a szenilisedő édesapa kedvéért, játszik a temérdek kis olasz rokongyerekekkel, természetesen már potenciális jövendőbelit is szereztek volna neki, ha úgy adódik, de mi olvasók más kibontakozó rózsaszín felhőket látunk már magunk előtt. Igen, igen: Grace is nőből van, már éppen kezdi eltemetni magában vissza nem tért férjét, de a család miatt még tartja magát, nem tárulkozik ki, mégiscsak 1945-öt írunk ekkor. De Ámor nyila beléjük csapott, az érzékelhető...

A könyv eddig egy rózsaszín felhőcske.. Nem ítélkezem, nem mondok véleményt a cselekedeteikről, hiszen szerelembe esni nagyon könnyű egy jóképű, segítőkész, tökéletesnek látszó fiatalemberbe. Főleg a könyvekben könnyű! De a könyv egy könnyed délutáni szórakozásnak ígérkezett, és csak azért siettem vele, hogy ezt a csöpögő-szenvedő-romantikát ne kelljen sokáig olvasnom. Aztán azért is olvastam, mert arra gondoltam, hogy muszáj már valaminek történnie: Ugo éljen vagy haljon már végre, lépjen ki a patak a medréből, legyen már egy jó kis vihar a faluban vagy éppen a lelkekben, legyen valami életszerű -szagú a történetben.
Töretlenül és rendületlenül olvastam, és végre!!- el is érkezett a viharosabb időszak, amiről nem írnék, mert spoileres lenne. Elég legyen az, hogy elindul a változás, amikor Tazio is megérkezik! (éppen ezek miatt lett több a piros csillagok száma)

A Ciao, bella romantikus könyv, ez tagadhatatlan, de szerencsére a vége ad egy kis gondolkodni-valót ebben a témában, így be kell valljam én is megtettem ezt. ... és nem jutottam dűlőre, hiszen nem éltem meg, de szerintem ugyanúgy cselekedtem volna, mint Grace.

Érzékenyebb lelkű, romantikát kedvelő hölgyeknek ajánlom.

2013. január 18., péntek

Brandon Mull: Titokfölde- A mesés menedék



Az úgy volt, hogy Hanna karácsonyi- és egyéb könyves listáján szerepelt ez a könyv. Aztán úgy volt, hogy el is olvastam megelőzvén őt, és az olvasás közben fogalmazódó kérdéseit, amelyek általában úgy hangzanak: Mama, olvasd már el! Nagyon jó!
Így én kezdtem olvasni, és én kezdtem neki mondani, hogy a Sherlock-os könyv után ezt vegye a kezébe.

"Évszázadokon át gyűjtötték a misztikus lényeket a Titokfölde nevű titkos menedékbe, hogy megelőzzék a kihalásukat. Ez a szentély az igazi mágia egyik utolsó bástyája. Elbűvölő? Abszolút. Izgalmas? Naná. Biztonságos? Éppen ellenkezőleg…"

Izgalmas mese, amelyben apró tündérek repkednek, apró tündérek változhatnak koboldokká, amelyben a najádok (nem is tudtam, hogy ők tulajdonképpen nimfák) tudnak gonoszok is lenni, amelyben a szatírok mások, mint ahogy én gondoltam volna, kiderül miért kell Murielnek csomókat bontani, és az is, hogy ki egyáltalán Muriel?, és amelyben Titokfölde életébe nyerhetünk bebocsátást.

Kendra és Seth, testvérpár a maguk 15 és 11-12 évükkel, olyanok, ahogy én elképzeltem őket. Kendra a megfontolt, a szabálytudó, mi-több szabálykövető eminens tanuló lány, az öccse pedig a minden lében két kanál, a szabályellenes, a tökéletes csibész gyerek, aki miatt mindenre fény derül ami eddig titokban volt a nagypapájuk birtokán, akik miatt elindul a veszély. Veszélyben az életük, és veszélyben Titokfölde, az a hely, ami a sövényen túl van, aminek meglátásához és megtapasztalásához különleges képességekre és csodákra van szükség!

Érdekességként említem meg, hogy a könyvet Neil Gaiman Csillagpor könyve után olvastam, és sokkal jobban elvarázsolt. Szerintem sokkal több izgalom volt benne, sokkal több rejtély. A szerelmi szálat nem lehet benne összehasonlítani, mert ez egy gyerekkönyv, mégis van benne egy csodaszép szerelmi szál.
A vége picit túlzsúfolt volt az én gondolataimnak, de azt kell mondanom, hogy fantasztikus volt. A történet végén egy "Olvasási segédlet" található, melynek keretében 11 kérdést lehet megbeszélni, feldolgozni a könyv kapcsán, ebbe még csak belepillantottam, hogy a lányommal együtt válaszolhassak rájuk.

Mindenesetre a második részre is kíváncsi vagyok!






2013. január 11., péntek

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek


Nem is tudom, hol kezdjem!? Hajnal 1-kor fejeztem be a könyvet, bár az utolsó oldalakat már alig láttam a könnyeimtől. Sok könyv van, ami képes könnyekre fakasztani, de az ritka, amikor ráz a zokogó sírás. Azt márpedig nem bírtam volna ki, hogy letegyem és ne tudjam meg, hogy végződik ez a számomra nagyon sokat nyújtó, kedvenccé vált történet.

A történet megrázó, az írónő mégis valahogy olyan finoman nyúlt a témához, hogy semmi giccs, semmi mézes-mázas, hatásvadász eszköz nincs benne. Egyszerűen csak úgy szép, ahogy van. Nagyon fontos témát boncolgat, amelyről a könyv nem változtatta meg a véleményemet, inkább toleránsabbá tett vele kapcsolatban, illetve ráébresztett, hogy ne csak mint valami "esetekre" gondoljak, hanem lássam a mögötte zajló családi drámákat. Ez a téma pedig az eutanázia.

Louisa Clark éli a kis viszonylag unalmas életét szüleivel. Bár 27 éves, sokra nem vitte, és szándékában sem áll szélesíteni látókörét. Bőven megfelel neki az a szűken szabott világ, amit saját maga köré épített. A város egyik kávézójában dolgozik, ezzel sincs gond mindaddig, amíg a tulajdonos nem kényszerül azt eladni. Lou munkanélkülivé válik, ami nagy gond egyrészt azért, mert semmi képesítése nincs, amivel másik, megfelelő állást találhatna, másrészt családját is jelentősen támogatja, és keresetének kiesése miatt az anyagi összeomlás fenyegeti őket. A munkaügyi központban képzettsége hiányában csak alantas munkákat kaphatna, de ezeket képtelen elvégezni. Végső kétségbeesésében elvállalja Will Traynor gondozását, aki egy súlyos motorbaleset következtében kvadriplégiában szenved, amely miatt az összes végtagja lebénult, így tolószékbe kényszerült, és a nap 24 órájában szigorú felügyeletre szorul. Lou helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a férfi érthető okokból súlyos depresszióban szenved, mogorva mindenkivel, aki csak a közelébe kerül, így a lányt is rendkívül barátságtalanul fogadja, és ez hosszú időn át nem is változik. Viszont a hetek múlásával mindketten megváltoznak a másik hatására, és akkor megtudja a lány, hogy mire készül a férfi. Feltesz mindent, tényleg mindent egy lapra, hogy megmentse, és erre hat hónapja van.

Kedvenc szereplőim egyértelműen Lou és Will, azaz az ő kapcsolatuk úgy, ahogy van. Az elején a lány számomra is egy kis szürke egér volt minden tekintetben, de ahogy haladtunk előre a regényben, egyre érdekesebb, egyedibb lett, és a férfi tette azzá. Mindkettőjük családja borzalmas volt számomra, egyik szörnyebben viselkedett, mint a másik, de ők ketten a saját kis világukban... fantasztikusak.

Elég sok szempontból mutatja be ezt az erkölcsi kérdéseket súlyosan feszegető állapotot, lehetőséget. Megismerhettük magának az érintettnek az álláspontját, és szinte egy hajszál választott el a támogatásától, ott voltak a szülők érzései, a gondozó véleménye és a szerelem megnyilvánulása is. Ezek mind-mind együtt nehezítették az amúgy is elviselhetetlen helyzetet.

Olyan sokszor tudunk a saját kis nüansznyi problémáinkon görcsölni, pedig vannak ezeknél sokkal-sokkal nagyobb problémák az életben. Tudom, hogy az sem jó, ha mindig máshoz hasonlítjuk saját életünket, de néha jó elgondolkodni, és hálásnak lenni a sorsnak, hogy minden rendben van!

A könyv hatására valahogy sokkal jobb ember szeretnék lenni.


2013. január 6., vasárnap

Kari Hotakainen: Az életkereskedő


Szeretem a könyvek borítójával kezdeni, talán mert azt látjuk meg először, talán mert nem csak nekem fontos, talán mert szeretem, ha szép. Ez egy igazán jól sikerült borító lett, szeretem a rajzolt borítókat, valamiért nagyon közel állnak a szívemhez. Ráadásul, ha megismerjük a történetet kiderül róla, hogy egy hatalmas spoiler, így akármikor ránézek, mindig emlékezhetek Salmére és családjára.


Egy kiégett író téma hiányában meglepő üzletet ajánl Salme Malmikunnasnak: hétezer euróért megvásárolja az asszony hosszú életének igaz történetét. A nyugdíjas nő sokat gondolkodik, de mivel segíteni akar családjának beleegyezik, mesélni kezd, és az író elé tár mindent, ahogy ő emlékszik rá. Férje, Paavo némaságát és három gyermekük Helena, Maija és Pekka házasságát, munkáját, nehézségét, életük egy apró részletét.

De vajon az író valóban úgy írja meg a történetet, ahogy megállapodtak? És Salme vajon a teljes igazságot mondja el?

Az elején furcsa volt a beszédek előtti gondolatjelek hiánya, de ráeszméltem, hogy ezek hosszú monológok, itt senki nem szakítja meg a másikat a mondanivalójában. Salme mesél úgy, ahogy ő tudja, majd megismerhetjük a történet másik oldalát, ahogy valóban megtörtént. Salme a bezárt fonalboltjukból több száz képeslapot hozott el, amiből minden második héten küld a gyermekeinek egyet – egyet, kis gondolatokkal megfűszerezve. Ez az ötlet nagyon tetszett, ha kicsit aktívabb lennék nekem is meg kellene csinálnom valamilyen formában. A képeslapokból párat olvasás közben is megismerhetünk.

A számomra legjobb és legmegrendítőbb a történetben, ahogy a három testvér a történet közben egyre közelebb kerülnek egymáshoz, valamint az apa, aki a történet vége felé feladja némaságát.

Kari Hotakainen könyve megindító regény a jelen korról, amelyben minden adás-vétel tárgya, és amelyben valódi dolgok helyett egyre inkább csak szavakkal és képekkel kereskedünk. Viszont olvasás közben sokszor elkalandozott a gondolatom, kevertem a neveket, a vezetékneveket már ki sem mondtam

9/10

2013. január 5., szombat

Jeff Kinney: Egy ropi naplója - sorozat


Miután végre mind az öt Ropi rész a polcunkon áll, így végre egyben elolvashattam azt a sorozatot, amit a lányom szeret, sőt mitöbb, a fiam, aki a Geronimokon (és az Olvasó Leo, kalóz stb.) kívül semmit nem vesz a kezébe, nos ő is elolvasta már -azt hiszem- az első 4 könyvet.

Nekem sem kellett több, mivel mindig érdekel, hogy milyen történetek kötik le őket, így elkezdtem, és gyorsan be is fejeztem.
Ropi, alias Greg Heffley, aki egy tündéri kisfiú. Azaz nem is annyira kicsi, hogy naplót írjon. Azaz nem is naplót, hanem emlékiratot, ahogy ő mondja. Nem ír szentimentálisan ahogy a lányok, vagy ahogy anno én kezdtem a napi összegzéseimet, Greg mereven elutasítja a "Kedves Naplóm" címzést, egyszerűen belevág, mint a fiúk többsége.
Az öt kötet mindegyike ugyanazokon a sémákon alapul, Greg élete napokra bontva, elmesélve, kiegészítve nagyon cuki és frappáns rajzokkal.

Bevallom őszintén először nagyon anyai szemmel olvastam, és sokszor elkeseredtem, hogy mennyire nincs ott a mamája, menyire csak a kistestvérével törődnek, mennyire nem állnak rendelkezésre, amikor szükség lenne rájuk, de aztán inkább átkapcsoltam magam a gyermek-olvasó-üzemmódra és felhőtlenül élveztem az írásokat. Hiszen Greg egy kamaszodás elején álló gyerek, ráadásul középső, azaz se nem nagy és se nem kicsi, tele az általa hatalmasnak ítélt problémákkal és tele azokkal a vágyakkal, örömökkel és gondolatokkal amelyek ezzel a korosztállyal kapcsolatosak. Ráadásul egy későn érő típus, akinek a barátja még később érő típus. Ezek olyan helyzeteket teremtenek, amelyeken jókat lehet mosolyogni. A rajzokon még nagyobbakat!

Szerintem az öt kötet olvasható egymástól függetlenül is, mégis én a sorrendet ajánlom. Néhány dolog utal csak vissza, ellenben Greg életkorának növekedése megbújik a lapok között.

Az első kötet egy bemutatkozás, ki is valójában ő, hol él, kik a szülei, kik a barátai, azaz ki a barátja... és, hogy működik a barátságuk. :)
Megismerjük bátyát, a rockzenésznek készülő Rodrickot, és egy kezdeti képet kapunk a bátyó- öcs viszonyból, azaz hogyan szemétkedik és használja ki őt a testvére.



"Mindenszentek apának is kedvenc ünnepe, de más okból. Mindenszentekkor éjszaka, mikor a többi szülő cukorkát osztogat, apa elbújik a bokrok között egy vödör vízzel.És ha kamaszok közelednek a kocsibejáróhoz, nyakon önti őket."



A második kötetben az idősebb testvér, Rodrick kap fontos szerepet, aki megszerezte testére első naplóját, így sakkban tudja tartani őt. Vicces és önirónikus uszodás indítással kezdődik a történet, s még jobban belemerülhetünk Heffley-ék életébe. Vajon mi a papa hobbija az alagsorban s vajon miért alszik a szülők között a kistestvér? Rodrick titkos házibulija és a a mamidolcsi kötetében a két testvér közötti dolgozat bizniszre is fény derül. :))


"Száz évvel ezelőtt

....
Ült-e dínón ősvadász?
A pampák füve nőtt?
Gőzöm sincs róla, hogy mi volt
száz évvel ezelőtt.
...."

A harmadik kötet, az Utolsó szalmaszál. Itt az új évbe kapcsolódunk be, amelyben Greg eldönti az év első napján, hogy gondban van azzal, hogyan javíthatna magán, ezért inkább másoknak igyekszik segíteni abban, hogy tökéletesebbek legyenek.

"Azt hiszem, megpróbálhatnád sokkal halkabban enni a chipset."



Itt derül ki, hogy Manny-nek, a kistestvérnek, miért van sok pénze, itt tudjuk meg a kerti gödör történetét, miét lesz cserkész, miért kellene katonaiskolába mennie, és többek között megismerjük a harcát a szennyestartóval.

A negyedik, a Kutya egy idő kötet egy nyárnak a története, amelyben a lányok kerülnek Greg érdeklődési körének központjába, és egy kutya is a házukba kerül. Greg anyagi gondjai miatt különböző vállalkozásokba fog, amelyek nem mindig válnak be, de az ötletei nálam hatalmas sikert arattak. A barátjával töltött nyaralása nem egészen úgy sült el, mint kellett volna, de én már meg sem lepődtem, mert ez a Greg fiú csuda egy fazon, aki képes éjszakázni kempingezni egy videójáték bolt előtt.


A záró ötödik kötet, A rideg való, amelyben kiderül, hogy a legjobb barát mégis Rowley, hogy mekkora feladat hárul rájuk, ha a mama visszaül az iskolapadba, és, hogy az iskolában is a kamaszok közé lépett, azaz folyamatosan a kamaszkorról és pubertáskorról volt tanórájuk. Ez elég vicces annak ismeretében, hogy Ropink, eléggé az életkora alatt van, de a hormonok benne is működnek, így egész vicces helyzeteknek lehettem tanúja ebben a részben is. Greg Heffley felnőtt, azaz növekedőben van. Nincs mese. Az iskolában, otthon is folyamatosan szembeköszön vele az élet rohanása.

"Páran, pölö apa meg Joe bácsi, folyton azzal nyüstölnek, hogy legyek felelősségteljesebb, és filózzak el komolyan a jövőmön."


Megszerettem ezt a fiút, sőt tegnap annyira ajánlottam a helyi könyvtárban, hogy rájöttek, hogy kell nekik ez a sorozat!

2013. január 4., péntek

Matt Bondurant: Fékezhetetlen

 Ó, ezek a Bondurant fiúk! Nem igazán hagytak egy perc nyugtot sem nekem, mindvégig görcsben volt a gyomrom, de semmiképp nem hagytam volna még abba az olvasást. Ez úgy ahogy van, tökéletesen lett megírva, minden betű pontosan a helyén van, üt-vág!

Hát nem egy lányregény, azt is meg kell hagyni, sőt, inkább pasis könyvnek mondanám, ráadásul hasonlatokat is tudnék hozni, de nem teszem, mert megtették már mások, ahogy láttam olvasás után a kritikákat. De nekem is ugyanazok a szerzők, azok művei jutottak eszembe, mint más olvasóknak is. És nem kis nevekről van szó.

Itt van ez a három fiú, akik a szesztilalom idején aktivizálódnak, más normálisabb, könnyebb megélhetési forrás híján. Persze nem ők az egyedüliek, de abban viszont igencsak különlegesek, hogy rettegnek tőlük a környékbeliek Franklin megyében. Én ezt nem is értettem, illetve igen, de én annyira, de annyira kedveltem őket mindenféle suttyóság, hónaljszag, viszkigőzös lehelet ellenére. Három különböző egyéniség, mentalitás, temperamentum, mégis egy egységet alkotnak, és aki a a nevüket meghallja, annak sipirc, vagy nem ússza meg szárazon. Na, tényleg félelmetesek!
 

Az ő családjuk töredékes történetét meséli el - néhol úgy tűnik véletlenszerűen - a regény kíméletlen odamondással, és nincs más választásunk, mint a szívünkbe zárni őket, és bízni abban, hogy valóban halhatatlanok. Három generáción át, és még egy kicsivel tovább is kíséri keresztül őket az unoka, aki egyben meg kíván emlékezni Sherwood Anderson íróról is, hiszen Ő is szerves részét képezi a történetnek. A fiúk aktivitása után pár évvel próbál egy jó kis történet reményében "nyomozni" az ott történtek után.

A regény izgalmas kalandokkal van teli, és hűen, filmszerűen peregnek az 1930-as évek Amerikájának egy igen szegény térségében az események, ahol szinte minden a megélhetés érdekében történik, aztán meg már egy kicsit a büszkeség, a hírnév sem utolsó szempont. Vadnyugati félelmetes, izgalmas kis színjáték, nagyban megtörtént eseményekre alapozva. Előkelő helyet kap a polcon!

2013. január 3., csütörtök

Charles Martin: Végül a szeretet győz





Belebolondultam egy férfi írásaiba, pechemre egy igen jóképű férfiéba. Számomra ő a 100% romantika, amire a lelkemnek néha hatalmas szükséglete van. Ez a fajta romantika nem csöpög, érzelmekkel teli és a lelki légkalapácsos ütések miatt ki kell készíteni a zsebkendőket.
A borítóba ismételten beleszerettem és olvasás közben egyre jobban tetszeni kezdett. Az ajánlótól „Anyukámnak, annak az asszonynak, aki még ma is térdre borulva imádkozik” viszont kicsit megrémültem, mert nem vagyok vallásos és nem is hiszek, de egy ilyen apróság nem tud eltántorítani.

Egy kétezer holdas alabamai birtokon két fiú nevelkedik. Kegyetlen milliomos apjuk egy középkorú asszonyra bízza gyermekeit, aki ugyanúgy állandó céltáblája az iszákos brutalitásának, mint a fiúk. Minden ütlegelés és minden megalázás ellenére Miss Ella hitet, „A szeretet nem tartja számon a rosszat.” „A szeretet tűr, hisz, remél és kitart” (kedvenc idézetem, sokban emlékeztet saját életemre) tartást és ölelő melegséget nyújt a gyermekeknek. Annyira imádják, hogy 7 év után is órára pontosan tudják, mikor távozott el közülük a szeretett személy, vagyis inkább mikor találkozhattak személyesen utoljára, mert a lelkükben örökké él.

Hiába telnek el évek, évtizedek, a testvérpár egyre csak a szörnyű emlékek elől menekül. Tucker, a nagyobbik fiú sikeres fotósként járja a világot. Az öccsét, Matthew-t még jobban megtörte a traumákkal teli múlt. A kreatív, zseni fiú viselkedése egyre zavartabb, Miss Ella halála után állapota napról napra romlik. Tucker, nem tehet mást, elmeotthonba helyezi el őt, ahonnan Matthew, helyét nem találva, megszökik. Az idősebb testvér lelkiismeretére hallgatva felkerekedik, hogy megtalálja öccsét, és jóvátegye azt, amit nem lehet, és megváltoztassa azt, amit senki sem gondolt megváltoztathatónak.

A történet rengeteget ugrál az időben, visszaemlékezések tengerében fürödhetünk. Sok könyvben zavaró, de itt nem tudott, néhol inkább elborzasztott. A kicsit túlzásba vitt tájleírásokat is szerettem. Persze végül a papír zsebkendő is előkerült, de csak jó értelemben, hiszen a szeretet győzött. 

10/10

2013. január 2., szerda

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény




Árnyalatnyi remény, hogy ilyen nem fog többet megtörténni.

Árnyalatnyi remény, hogy fel tudták dolgozni a megpróbáltatásokat azok ez emberek, akik túlélték; vagy éppen azok, akik rokonaikat veszítették el ezekben a háborúkban.

Sok helyen, sok területen lenne szükség ezekre az árnyalatnyi reményekre, mert a mai napig vannak olyan területek szerte a világon, ahol szenvednek emberek. Ahol nők szenvednek a nekik rendelt sors miatt.

Árnyalatnyi remény, hogy egyszer a saját gyermekeim is ennyire szenzitíven fogják ezeket a könyveket olvasni, az erről szóló történelmi tanulmányaikat folytatni, hogy ők is a "miért?"-ek sokaságával néznek majd maguk elé, ha éppen a hitleri vagy sztálini "eseményekről" olvasnak, hallanak. Minden földrésznek megvannak a történetei, minden ország emlékezik valamire, s mi magyarok is küzdünk egy feldolgozással.
Ha valaki átélte azért. Ha valaki rokona átélte azért. Teljesen mindegy melyik oldalon, milyen csatornákból ismerjük, akkor sem mehetünk el szótlanul.

Árnyalatnyi remény... Lina reménye, Lina családjának reménye és története azzal a sok ezer más litvánnal, lettel, észttel ... stb. együtt, akiket a nagy, számunkra is ismert, Szovjetunió miatt munkatáborokba kényszerítettek.

Lina még nincs 16 éves, amikor 1941. nyarán 10 perce van összepakolni, hogy felpakolják őt az édesanyjával és a 10 éves öccsével Jonas-szal és a többi "veszélyes" emberrel együtt, egy Szibériába induló vagoncsoportra. Édesapját azóta nem látta...
Ahogy olvastam a történetet, ismét peregtek előttem az események, amit én nem érthetek meg, mert csak egy naiv, könyvekből tapasztaló lény vagyok. Én vagyok az, akinek senkije nem élte meg ezeket a szörnyűségeket.
Olvasom és szörnyülködöm. Állítom fel a kritikáimat, hogy egy 16 éves lány sokkal többet hisztizhetne, sokkal többet nyafoghatna ebben a könyvben, hiszen nehezen dolgozza fel, hiszen sokat panaszkodik, hiszen egy rajzoló tehetség, hiszen egy művészpalánta, hiszen ő a fiatalok életére vágyó gazdag kisasszony. A szövegezés nyers, valós. Semmi krikszkrasz, semmi felesleges tájleírás, semmi plusz. Hiába magyaráztam magamnak, hogy ez kevés Linától, egy ennyin idős lány szájából, mégis a lapok fogytával arra jöttem rá, hogy ugyanezt teszem én is a dolgaimmal: ha egyre jobban ábrándulok ki valamiből, egyre rosszabbul érzem magam, akkor egyre halkabb vagyok, egyre visszafogottabb.
Hirtelen nem zavar a szöveg, hiszen minden benne van, inkább arra leszek 100%-osan kíváncsi, hogyan fog véget érni a történet, hiszen a könyv megíródott. Benne van az az élet, ami akkor folyt. Benne van a rokonságért megtett lépések és vállalások sokasága. Benne van a szerelem, a barátság, a megbocsátás, hogy az éremnek mindig is két oldala volt. És, ami a számomra a legfontosabb bármi is történik ott: benne van a hit!

Lina, Jonas, Elena a mamájuk, és a többi vagonbéli utas. Gyerekek és felnőttek. Egészségesek és betegek.
Elenában egy csodálatos asszonyt ismertem meg. Nem fejtem ki, meg kell őt ismerni. Hogy van ilyen?- nem tudom, de szeretnék jellemének közelében lenni.

Sokáig csak mereven, zsibbadva olvastam, csodálkoztam, hogy nem könnyezek csak lebénultam, haladtam a vagonnal, fáztam én is, szörnyülködtem és kíváncsiskodtam........

Aztán volt egy pillanat, hogy zokogni kezdtem. Megállíthatatlanul.
Nekem könnyű, olvasom a könyveket, és megvan az a reményem, hogy nem kell megélnem ilyet.
Ők megélték, megszenvedték rengeteg időn keresztül mind a munkatáborokban, mind pedig utána az életükben.

"Elindultam a jurtából fát vágni. Öt kilométert gyalogoltam a hóban a fák vonaláig. Akkor pillantottam meg. A láthatás szürke árnyalatai között egy aranyló fénycsík villant fel. Mosolyogva néztem a napsütés borostyán szalagját. Visszatért a nap!"
Csak árnyalatnyi remény-ük volt, hogy a kötelező hallgatásuk egyszer megszakadhat. Így lett a könyv.

A könyv története, a megtörtént események egyetlen csillagot sem érdemelnének.
A könyv ajánlása viszont mindenképpen 10!