Tammara Webber: Easy - Egyszeregy

"A szerelem nem a józan ész hiánya,
hanem felülvizsgált, átgondolt,
fölhevített és a szív
formájához igazított józan ész."

Easy - Egyszeregy....

Könnyű. Mint az egyszeregy...

Ahhoz, hogy rájöjjetek, miről is van szó, ahhoz meg kell ismerkednetek Lucassal, Jacquelin-nal vagy éppen Landon-nal vagy Jackie-vel..

Érzékenységről, szerelemről, problémákról, konfliktusokról.

Olyan, mint a tökéletes kémia, pedig itt nincs is ilyenről szó, sőt inkább különbözik a történet. Itt szó van a közgazdaságtanról, korrepetálásról, főiskolás fiatalokról az amerikai szokásokkal, az Alpha-Beta-Gamma vagy egyéb nevű lány és fiúcsoportosulásokkal, szövetségi házakkal, ahova szokás szerint a nagy múltú családnevekkel, és egyéb kis "finomságokkal" lehet bekerülni, ahová nem mindenki szeretne tartozni, akinek semmit nem jelent, ám valakinek mindent: a harcot, a kegyetlenségeket, a kihasználásokat, a vetélytársakat, a trófeákat.

Jacquelin egy nagybőgős lány, aki a barátja kedvéért nem ment művészeti főiskolára, pedig nagy álma volt ez. Mondhatnánk, hogy mekkora butaságot csinált, de ha jobban belegondolunk vagyunk néhányan, akik hasonlóan döntöttünk volna, azaz megfordult volna a fejünkben, és minden utunk vezet valahova.

Ez a művészlélek nem akart semmilyen lányklubhoz tartozni, szeretett volna egy hozzá hasonló művészlélek, csendes könyvmoly szobatársat, de nem így alakult. Tökéletes ellentéte, a hangos, zajos, pörgős, csillogós Erin foglalta el a jobbik ágyat, de barátságuk megszilárdult a két év alatt.

A mindenszenteki, "erőszakos" buli, és már az előtte kialakuló helyzet, azonban más eseményeket hoz magával, elindul egy folyamat, sőt több folyamat is, ami úgy tűnik, úgy tűnnek nem akarnak megállni. Ott vagyunk a lépcsőházban, a Starbucks-ban, vagy éppen egy előadóteremben. Jacquelin korrepetálásra szorul, és ő is korrepetál, egyszerre kezd vonzódni Landonhoz és Lucas-hoz -aki a piercing-jével és a tetoválásaival abszolút nem mondható egyszerű srácnak-, miközben Buck próbál közel kerülni hozzá, de még Kennedy is a képben van.

Csak kapkodtam a fejemet és izgatottan találgattam a háttérben meghúzódó rejtélyeket, vonzottak a sorok, ismét fiatalnak érezhettem magam, s mire a könyv végére értem helyére került minden: a jók, a rosszak, a szemetek, a barátok, a megbocsátások, az igazságok.

Nem biztos, hogy egy komolyabb időszakomban megérdemelte volna az 5 csillagot, de én mindig ennyire szubjektíven szenzitíven értékelek, de mivel itt 10-ig csillagozunk, legyen 9. A 10 az abszolút kedvenceké ezen a skálán!

De ha az SZJG-nek megadtam több esetben ezeket az értékeléseket…….. akkor mindenképpen megérdemli…… Lucas, ………… egyszerűbb lány…és benne van mindaz, amiért a fiatalok szeretni fogják.

Könyvmolyképző Kiadó
2013

C. W. Gortner: A Királynő esküje

Szerintem nincs annál nehezebb, mint, hogy egy valaha élt ember életét olyan hűen rekonstruáljuk, hogy nemcsak egy száraz történelmi adathalmaz legyen az illető életrajza, hanem egy olyan regény amit nem tudunk letenni, mert nemcsak izgalmas, és érdekes, de hűen bemutatja azt a kort is amelyben élt az illető.

A szerző nekem most harmadszorra is bebizonyította, hogy zseni!!!

Ezúttal Spanyolország királynőjét hozta közelebb hozzám. Kasztíliai Izabella gyermekkorától indul a történet. (1454) II.János , második feleségétől,Portugáliai Izabellától  született első gyermekük:  Izabella. A trónra Izabella féltestvérét Henriket szánták, vagy Izabella öccsét Alfonzot. A korona oly biztosnak hitt helye megrengett és végül a számításba sem vett Izabella volt kénytelen harcolni egy életen át, nemcsak a koronájáért de a hazájáért is.

Izabella apja halála után Henrik tíz évre száműzetésbe küldi Izabella családját, majd olyan váratlanul ahogyan elmenekültek, olyan hirtelenséggel üzent értük Henrik, hogy térjenek haza... innentől kezdve felgyorsulnak az események, anyjuk száműzetésben marad, a két testvért elválasztják egymástól, és Izabella jószerivel egyedül marad...egy tizenéves aki nem tudja ki az aki valóban a javát szolgálja, és ki az aki csak hasznot szeretne húzni a korona körüli hajcihőből.

Magánya és zavarodottsága mellett Izabella csak az ösztöneire hagyatkozhat, na meg az ima erejére, a hitére, ami egész életében fontos szerepet játszik.

Izabella elmondhatta magáról, hogy talán ő az egyetlen királynő, aki szerelmi házasságot kötött, sőt maga választotta ki a férjét!!

"Akármennyire próbáltam magamnak megmagyarázni, hogy mennyire bolond, és túlontúl érzékeny vagyok, ha a jövőmet egy magabiztos ígéretre, egy ellenállhatatlan mosolyra, és egy spontán táncra bízom, mégis ez történt."

Aragóniai Ferdinánd jött, látott és győzött, majd jó pár év huzavona és várakozás után Aragónia és Kasztília egyesülhetett.

Házasságuk viharos volt, nemcsak Ferdinánd kikacsingatása miatt, hanem a folyamatos harcok a mórok ellen, a pénztelenség, valamit egy törvénytelen gyermek állandó fenyegetőzése miatt is. Izabella anyjára, annak betegsége miatt nem támaszkodhatott, a két fiatal kénytelen volt egymásra, és az őket körülvevő nemesekre hallgatni. Ferdinánd hosszú évekig, apja rossz egészségi állapota miatt a Franciák támadták folyamatosan Aragóniát, így Ferdinánd sokszor két helyen csatázott egyszerre.

Ferdinánd a csatatéren harcolt, (1485 őszére, kilencvennégy!! váruk volt) Izabella feltett szándéka pedig az örökös világra hozatala minél hamarabb. Ami meg is adatott neki, igaz csak egyetlen fia lett, ám annál több lánya született, köztük Johanna, akiről   Gortner - Az utolsó királynő c. könyvében olvashatunk.

Izabella széles látókőrű nő volt, és szerette volna ha a népe nemcsak jólétben él, de tanulhat, olvashat is! Több tucat nyomdagépet vásárolt,amikor még igencsak gyerekcipőben járt a nyomtatás. Spanyolország volt az első, ahol rendeletben fektették le, hogy a nők is taníthattak. Sajnos voltak kevésbé népszerű tettei is, ilyen volt az inkvizíció- amely az olvasottak alapján, inkább a rá gyakorolt nyomás miatt történhetett meg, mintsem önszántából, hiszen a tíz évig tartó háborúskodás alatt, amit a mórokkal vívtak a zsidó egyház fejei támogatták anyagilag. Izabella neveltetése, vallása iránit elkötelezettsége viszont nem tűrt elnézést.

Izabella mindig is élvezte az utazást, így nem csoda, hogy  Kolumbusz Kristóf is az ő támogatásával tudott kihajózni 1492-ben, hogy valami újat fedezzen fel.

"Nem tudhatom, mit talál majd, ha egyáltalán talál valamit: hogy sikerrel megleli-e az elkerülő utat, vagy csak végtelen viharok és hatalmas fehér tarajú hullámok közé téved, ahol a hajók tengeri sárkányok áldozatául esnek. Csak a hite, és az álmai szolgálhatnak fegyveréül- ahogy annak a fiatal infánsnőnek is, annyi évvel ezelőtt, aki elhagyta arévalói otthonát, hogy ismertlen végzete elé menjen."

Mary Robinette Kowal: Tünékeny Illuziók

" Az ember sosem bízhat meg a regényírókban, Beth. Ők kedvük szerint szerinti világot teremtenek, amelyekben őrült dolgokat műveltetnek a szereplőikkel."

A szerző Jane Austen rajongó, és bevallottan a híres írónő ihlette ezt a könyvét, melyben a 19.századi Anglia, a női naivitás, szerelem, és a bűbájolás mellett  klasszikus bálokról és szerelmi zűrzavarokról is olvashatunk.

Egy icipici csalódottságot éreztem olvasás után, mert a több díjjal is kitüntetett könyv, valahogy nem volt annyira varázslatos és egyedi mint ahogyan azt beharangozták. Kétségtelen, hogy szórakoztató, és maga a műfaj, és a kor amiben játszódik kedvemre való, de mégis maradt némi hiányérzetem olvasás után, közben pedig, minden  oldalon vártam, vártam valamire amit végül nem kaptam meg.

A bűbájolás a könyvben úgy jelenik meg, mint egy képesség ami mindenkiben jelen van, csak fejleszteni, tanulni kell, sok hölgy élvezettel bíbelődik ezzel a foglalatossággal, ami hasonlatosan hasznos mint a hímzés vagy a zongorázás.
Bűbájolással sok minden javítható, illetve szebbnél szebb dolgokat lehet alkotni, képeket, alakokat, sőt a lakásunkat is felturbózhatjuk egy kis bűbájjal. Ha pedig ennél is tovább mennénk, még a saját külsőnket is kedvünkre feljavíthatjuk, és horgas orr helyett, átmenetileg pisze nózival büszkélkedhetünk.

Jane és Melody bár testvérek tűz és víz. Melody-nak a természet bőkezűen osztogatta a szépséget, a karcsú nyakat, a hófehér bőrt, és a rózsás ajkat, Jane viszont kissé túl csúcsos álla és jelentéktelen külseje miatt, inkább az olvasással és a bűbájolással próbálja kiküszöbölni a testi adottságainak hiányát.

Mindkét lány úgymond eladósorban van, Melody még épp időben, Jane viszont egyre biztosabban lemaradt arról a bizonyos szekérről. Örökké gyengélkedő anyjuk ezért inkább Melody "vadászatát" támogatja, elkönyvelve, hogy Jane a nyakukon marad.

Három férfi egyidejű felbukkanása a család körül teljes káoszt okoz! Jane ugyan titkon reménykedik, hogy neki is van némi esélye, Melody egy percig sem késlekedik, hogy mindhárom férfit elbűvölje.


A könyv számomra a felétől kezdett igazán izgalmassá válni, gyorsan peregtek az események, mindig történt valami.

Bár a történet le lett zárva a fülszöveg folytatást is ígér!

Charles Martin: A tücskök éneke

„Sokat olvastam gyerekkoromban, …. Halott írók suttognak a fülemben folyamatosan, ez élteti bennem a lelket.”

A könyv kinyitása előtt tudtam, hogy sokat fogok sírni. Milyen igazam lett, már a 21. oldalon könnybe lábadt a szemem, a történet végére pedig sikerült elhasználnom jó pár papír zsebkendőt. Igaz kiszámítható a történet, biztosan tudod már a 70. oldal környékén, hogy mi lesz a vége, de ahogy Charles Martin leírja, azt nem szabad kihagyni. Regénye szívszorító történet, amelyben megmutatkozik a szerző mélységes humánuma és az emberekbe vetett hite.

Egy georgiai kisváros közelében, a Burton tó partján a világ zajától távol, visszavonultan él Jonathan Mitchell, barátainak Reese, az egykor jónevű és híres szívspecialista. Zárkózottságának okát csak a közelben élő sógora, Charlie ismeri. Reese hátat fordított az orvoslásnak, a kórháznak, amelyben dolgozott és az embereknek, most minden idejét csónakok javításával tölti. Egy napon a sors és egy autóbaleset az útjába sodor egy veleszületett szívbetegségben szenvedő árva kislányt, Annie-t, aki a kisvárosban limonádét árul adományokat gyűjtve a rá váró életmentő műtétre. Az illúzióit vesztett férfi és a reményeinek élő kislány története ettől kezdve összefonódik. Időben ugrálós sztoriba csöppenünk, ahol egyszer Reese múltjában, másszor Reese jelenében vagyunk. Megtudjuk miért is lett szívsebész és mi vezetett addig a lépésig, hogy feladja pályáját. A könyvben egy varázslatos mese olvasható az élni akarásról, a barátságról, a szeretet és a hit gyógyító erejéről.

„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.”

Kivételesen nem a főszereplőket szerettem meg a legjobban, hanem Charlie-t, Reese sógorát. Reese szomszédságában lakik és vak. Vaksága egy szörnyű eseményhez kapcsolódik és szerencsétlenségére ez a látvány marad meg lelki szemei előtt örökre. Ő mégis feldolgozza, már amennyire lehet, a történteket és megpróbál a lehetőségekhez képest normális életet élni. Rengeteget segít sógorának, támogatja őt lelkileg. Fantasztikus ember lehet, egy igazán jól kidolgozott karakter.

Furcsálltam a könyv címét, de erre is választ kaphatunk a történet folyamán.

Nagy sajnálatomra, azonban le kell vonnom csillagokat, mert a vége már túlságosan sok volt. Rengeteg minden történik pár oldal alatt, a lelkemet jól fel is zaklatta, de agyilag eltúlzottnak tartottam. Apukám erre mondta régen: giccs. Persze attól nem ment el a kedvem, hogy Martin többi könyvét is elolvassam, nagy szeretettel várom.

8/10

Maggie Stiefvater: Lamnet- A Látó szerelme Tündérdallam 1.

A sok zombi után kis nyugalomra vágytam, és bele is csöppentem a tündérek világába.


"S a királynő ihletet nyerve az ifjú álmodozásából, kitépte annak lelkét, és kalitkába zárta, a testétől távol"

Deirdre tizenhat éves, mondhatnánk, hogy szokványos kamaszéveit éli, de a lány sokkal zárkózottabb társainál, barátja is csak egy van, James.  Mondjuk én örültem neki,  hogy nem a szokványos barátnős felállás van, az a téma már rendkívüli módon ki van aknázva, úgyhogy üde színfolt a történetben a humoros fiú, akit az első mondattól kedveltem.

Deirde vagyis Dee (nekem kissé nyelvtörő ez a név.) azonban nem sokáig él abban a tudatban, hogy ő aztán még az átlagostól is átlagosabb,  mert már a történet elején elkezdődnek körülötte a furcsaságok, kezdve Luke Dillon megjelenésével, aki egy fellépés alkalmával siet Dee megmentésre.  Dee csodásan hárfázik de a lámpalázat nem tudja kezelni,  Luke azonban felajánlja,  hogy együtt játsszanak, ami oly annyira jól sikerül, hogy Dee és Luke meg is nyerik a zenei fesztivált...

Ettől a naptól kezdve Luke, Dee élete részévé válik, és együtt próbálgatják Dee Látó mivoltát felfedezni...
Tetszett, hogy haladt a történet, nem álltunk meg aggodalmaskodni, meg töprengeni, ahogy egyre több szereplő és momentum bukkan fel a történetben, egyre több a feladat is.
A lóherék különös felbukkanása, és a családtagok fura viselkedése mellett, egyre többet tudunk meg a tündérekről is.

Ebben a történetben a tündérek nem éppen a jó oldalukról mutatkoznak be. Önző módon minden kell nekik ami szép és csillogó, vagy fiatal, de az emberi könnyeket is örömmel gyűjtik.

A könyvben lassan fény derül arra is, hogy Dee családja is érintett tündér ügyben. Közben  Dee közvetlen környezete is belesodródik az egyre komolyabb harcba ami a könyv elején még nem tűnt ennyire véresen komolynak.
Luke -ról sokáig nem tudni kinek az oldalán is áll, az ő kilétének felfedése engem kissé meglepett, egészen másra gondoltam vele kapcsolatban.

Mondhatnánk, hogy a történet nem nagy durranás, nekem mégis olvasmányos volt, a szerzőnek remek a stílusa. Itt-ott lehetett érezni, hogy nem tejes mértékben van kidolgozva, kitalálva a két világ, ennek ellenére nagyon tetszett, és kíváncsi vagyok a folytatásra is.
A borító szerintem nagyon szép lett.

Kate Furnivall: Árnyak a Níluson

" Az ég nem bírta eldönteni, hogy aznapra rózsaszínbe, vagy szürkébe öltözzön, így mindkét színt magára öltötte."

A könyv végére jöttem rá, hogy a nagyon ismerős filmszerű cselekmény mire emlékeztet. A kalandos történet, a fáraók, kincsek, Luxor mesés gazdagsága, a perzselő homok, és sok-sok megpróbáltatás Indiana Jones történethez hasonlít. 

Jessica Kenton fura kettősséggel érez szülei iránt, ugyanis egyik napról a másikra az éjszaka közepén eltűnik házukból az öccse. Szülei nem adnak magyarázatot tettükre, viszont Jessica kap egy új testvért Timothyt.

Húsz évvel később, immár felnőttként Timothynak is nyoma veszik,  Jessica ezúttal már felnőtt nőként nem hagyja,  hogy Timothy is másik testvére sorsára jusson.

Miközben megpróbálja rekonstruálni Tim napjait, a véletlen Montague Chamford útjába sodorja,  aki úriemberhez méltóan a lány segítségére siet.

Úgy tűnik Tim nem önszántából szívódott fel,  a szemfüles Jessicának feltűnnek testvére jelei,  amit nővérének szánt.  A Sherlock Holmes könyvekből összerakott mozaikok egészen Egyiptomig vezetnek.

A könyv megemlíti, hogy Sherlock szülő atyja,   Conan Doyle a spiritizmus híve volt ( nem tudom ez mennyire igaz) és megígérte , hogy ha meghal ő bizony igyekszik kapcsolatot teremteni majd az élőkkel.

A könyv igazi kalandregény, tele rejtélyekkel, titkokkal, meneküléssel, tűzpárbajjal és persze a természet szépsége, a sivatag perzselő forrósága mellett szerelmet is tartogat az olvasónak.

A szerző ezúttal is remek helyszínre repít minket, bár valamiért nekem Jessica és Montague karakterét nem sikerült a szívembe zárnom.

Fogalmam sincs, ki szerepel a borítón, az biztos, hogy nem Jessica...

Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet

.... január, február, március, április, május, június, július, augusztus, Szeptember ... igen, a Szeptember legyen nagybetűvel, hiszen ő egy 12 éves kislány, akiről a könyv végére kiderül, hogy elragadott vagy cseregyerek.

Szeptember, aki Tündérföldre kerül, egy leopárd hátán, a Zöld szél segítségével halad tovább egy ideig, s amikor egy fakanál visszaszerzéséért útnak indul a Márkinőhöz, bár visszaszerzi, de új feladatokat kap. S mint megannyi mesehős, dacolva a negatív körülményekkel csak megy előre, vállalja a veszélyeket a kard megszerzéséért, s mire körbejárja Tündérföldet, s visszaér, kiderül számunkra is minden.

S mi a jó mese lényege? -  mindig az igazság győz, ahol a gonosz megbűnhődik; az erkölcsi, magatartási és társadalmi normákat képesek közvetíteni, amelyek az életben maradásukhoz szükségesek, feszültséget old, ill. a megfelelően megírt mesék a fantázia mozgásba lendülésével még az életünket is gazdagítják.  Nem utolsó sorban a mesék utat mutatnak több tekintetben: a boldogulásban, a kockázatok vállalásában, a segítség nyújtásában és érkezésében is. A hős, vagy a hősnő soha nem marad egyedül, mindig érkezik valami segítség, amelyek szükségesek útjának befejezéséhez.
 Ez a könyv egy mese. Nem a mi magyar népmeséink, de tartalmazza mindazokat a dolgokat, amelyek egy mesénél fontosak, s így biztosan meg lesz elégedve az olvasó, hiszen benne vannak a konfliktusok, az akadályok, a találkozások, a pergő események; megismerjük Szeptembert a kislányt -aki májusban született-, szimpatizálunk vele, és szeretjük őt, hogy ismeri a meséket, hogy ismeretlenül, váratlanul megérkezve ennyire jól kiigazodik Tündérföldön, hogy ennyire érzi, mit szabad és mit nem szabad itt tennie.
Megkedveljük különleges barátait, újdonsült ismerőseit: én személy szerint nagyon szerettem A-Ly-et, aki egy könyvgyík, de nem tudok rosszat mondani egyik szereplőre vagy átmenetileg megjelent kis állatkára sem. Még a félelmetes cápát is elfogadtam. Hiszen ők meseszereplők, a mesék pedig jók. Bár sokan nem szeretik, sok gyerek csak intézményes keretek között találkozik hallott-felolvasott mesével, de ez a történet, a terjedelméből és az izgalmaiból kifolyólag alkalmas arra, hogy az ilyen könyveket szerető felnőtteken kívül, az izgalmakat kereső kisiskolások is megbirkózzanak vele.

Fantáziátlanságomból kiindulva mindig ámulok és bámulok, ha valaki ilyen fordulatos, kreatív történetet tud írni, az idegen könyvek esetében pedig megemelem a kalapomat a professzionális fordításokon. Ez a könyv is ilyen, hiszen olyan nevekkel és szavakkal találkoztam amelyek megmosolyogtattak.

S mi a mesék lényege: Minden jó, ha a vége jó; aki nem hiszi el Szeptember történetét, az járjon utána, hogy kicsoda Mályva, kit takar a Márkinő, aki gonosszá lett, miért vannak leláncolva az állatok, kik azok a Nanák, vagy éppen miért zokogott a kislány a vitorlásán, milyen szerepe volt a cicának, és ..............?

S végül csak azt a két dolgot tenném hozzá, hogy itt is megjelenik egy ruhásszekrény, amelynek köze van e misztikus-mesebeli utazáshoz, s a másik, ami -felnőttként- talán a leginkább tetszett a történetben, amikor Lúg a három kádban megfürdette Szeptembert:

1.

"Ez a kád arra való, hogy megmossuk a bátorságodat. (...........) Amikor megszületsz -mondta halkan a gólem-, a bátorságod még tiszta és új. Mindenhez elég bátor vagy (...). De ahogy idősödsz, a bátorságod magához vonzza a piszkot, a megkérgesedett dolgokat, a mocskot és a félelmet, és a tudást arról, hogy mennyire el tudnak romlani a dolgok és milyen a fájdalom. (....) Ezért időnként le kell sikálnod és mozgásba lendítened, különben soha többet nem leszel bátor."

2.

"Ez a kád arra való, hogy megmossuk a kívánságaidat...Mert az ember régi életének kívánságai elhervadnak és összeasznak, akár az elöregedett levelek, hacsak nem helyettesítik őket új kívánságok, ahogy a világ változik. Márpedig a világ mindig változik. (...) A gond az, hogy nem mindenki tudja, mikor kell kimosni a kívánságait."

3.

"Végül - mondta Lúg- megmossuk a szerencsédet is. Amikor a lelkek felsorakoznak, hogy megszülessenek, az utolsó pillanatban felszökkennek, és hogy szerencsések legyenek, megérintik a világ szemöldökfáját.(...) Valamennyit mindenkinek sikerül megszereznie. (....) A szerencsét azonban el lehet költeni, mint a pénzt, vagy elveszíteni, mint az emlékezetet, vagy elpazarolni, mint az életet. (...) Nincs fürdő ami visszahozhatná a szórakozottság és túlzott magabiztosság miatt elveszített szerencsét. Ám a konzervatív, fáradt, kockázatmentes élettől elsorvadt szerencsét fel lehet hizlalni..."

.... megkeresem Lúgot, a gólemet, és kérek egy-egy darabot az ujjából, és belemerülök néhány percre a vízbe.

Oláh Gábor: Hazudtam neked!

Mindenkiben lakoznak olyan életesemények, amelyek a megtörténtek után is a mélyen vannak, amelyek foglalkoztatják még mindig, amelyeket -talán- el szeretne felejteni, de mégis kitörölhetetlenek? 
Jók és rosszak, kellemesek és kellemetlenek. Válogatás nélkül.


Vallomás.
Emlékek.
Kitárulkozás.


Hú, de nagyon mérges lettem ettől a könyvtől!
Mérges, mert nem találtam okokat Flóra viselkedésére.
Mondjuk úgy, hogy igazi okokat.
Mondjuk úgy, hogy először voltam mérges.
A kezdetben voltam ideges.

Aztán persze kibontakozott egy élet, egy kis múlt, amelyben ismét ott voltak azok a szülők, akiknek nem volt megfelelő mennyiségű idejük arra, hogy a gyerekeikkel beszélgessenek, netalán foglalkozzanak. Szülők, akiknek esetlegesen ott voltak az elvárásaik, hogy "vegyenek már fel arra a jogi egyetemre, te lány!", vagy éppen az, hogy "tehetségesebben, kreatívabban írsz, kövesd az én szakmámat!", de ide vehetjük, hogy "későn jövök haza, foglalkozz az öcséddel!" mondatokat is, szóval ember legyen a talpán, aki ki tudja bogozni a szülők elvárásait, amelyek rejtve, vagy jobb esetben kimondva jelennek meg. Szülői elvárások vannak. Bármerre tekintünk a napi életünkben, lesznek. Amíg szülők vagyunk, ill. amíg élnek a szüleink.

Flóra 46 éves, aki papírra veti a 26 évvel  ezelőtti (igen, igen 18 éves volt akkor) pár napos eseményeket, visszaemlékezve az 1986-os nyár néhány napjára. Azokra a napokra, amelyek azóta dolgoznak benne, s amelyeket most papírra vet.
..és itt jött a mérgességem: tudtam, hogy hány évesen veti papírra a sorokat, és valahogy nem akartam, nem tudtam őt megérteni. A kamaszkor után, egy lépéssel az érettségi után és a nagybetűs ÉLET előtt egyszerűen megfutamodik, önmagát bántalmazza inkább csak lelki síkon. Azt találgattam, hogy kinek akar ártani? A saját családjának? A férfi családjának? Kinek akar bizonyítani?
Izgatott szomorúsággal és mérgességgel olvastam a sorokat, és már én is elhittem, hogy abban a kórházi orvosi pihenőben más is történt, de aztán ez lett másodlagos. Inkább Flóra életét szeretettem volna helyre billenteni, hogy keresgéljen máshol, kotorásszon a saját szennyesében.

Örülök, hogy valaki a helyes útra terelte, s a végére beláttam, hogy miért is volt szüksége erre a vallomásra.

Mindenkiben lakoznak olyan életesemények, amelyek a megtörténtek után is a mélyen vannak, amelyek foglalkoztatják még mindig, amelyeket -talán- el szeretne felejteni, de mégis kitörölhetetlenek? ...........és be is akarjuk vallani őket?

Oláh Gábor ismét egy fiatal lány bőrébe próbált belebújni, és szerintem egész jól sikerült. Ha pedig valami úgy látja, hogy nem sikerült neki, akkor arra kell következtetnem, hogy az én életem sem szokványos... az elvárásokkal, a történeteimmel, a vallomásaimmal, a titkaimmal. .. mert, bár teljesen más dolgok történtek velem, teljesen másképpen reagáltak a szüleim, és teljesen másképpen reagáltam én a szüleim elvárásaira, és fel is vettek a kiválasztott főiskolára, mégis bele tudtam képzelni magam Flóra helyzetébe. S bár nem értem meg őt, érzem, hogy kellett neki ez a néhány nap, hogy utána évtizedekig nyomassza őt, foglalkoztassa őt, helyre rázza őt...... Csak a férjét sajnálom...... milyen titkokat rejthet még...

S bár maradéktalanul elégedett nem voltam, főleg Flóra viselkedése miatt, mindenképpen örülök, hogy olvastam.

P.S: Hová tűntek Miklós rajzai?

6,5/10

Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai

"Mert amikor a dolgok rosszra fordulnak, az erősek továbbmennek."

Wildflower Hill, olyan szépen hangzik...


Sok esetben nem tudom pontosan lefordítani a könyvnek a címét, így nem is hasonlítgatom a magyar címhez, de amikor megtudtam, hogy az eredeti cím egy ausztrál birtoknak a neve, akkor elgondolkodtam, hogy én hogyan fordítottam volna le. Nekem nagyon tetszik, amikor valamiféle néven nevezik a házakat, birtokokat, telkeket, de azt is tudom, hogy nálunk sok esetben más címet adnak egy új megjelenésnek, valami figyelemfelkeltőbbet, impozánsabbat. Nos, mindegy, csak arra szerettem volna kilyukadni, hogy a vadvirágok lányai kicsit félreértelmezhető: azt hittem bohókás réten-mezőn szaladgálások lesznek mezítláb örömben és boldogságban!

De nem. Birkák közötti munkás napokba csöppentem be, amelyek ezen a vadvirágosnak nevezett birtokon történtek.

A történet két szálon fut, amolyan családtörténet, ha nem vesszük nagyon szigorúan. Egyik szál, a jelen történései, Emmáé, a híres balerináé, a másik szál amely a múlt eseményeit fűzi fel, ez a már elhunyt Beattie-é, s elég hamar kiderül, hogy nagymama-unokája párosáról van szó. Emma londoni élete kicsit felborul -minden területen- egy baleset és a karrierje következtében, s egyszer csak a szülei ausztrál házában találja magát, s még egy kicsivel később már egy repülőgépen ül, ami a nagyija régi, még eladatlan birtoka felé viszi. A két szál, az igazság közelít egymáshoz, s míg én szerettem, kritizáltam Emmát, vagy éppen próbáltam neki kívülállóként tanácsokat adni, hogyan is kellene viselkednie, hogy mit kellene tennie, addig Beattie életének minden sorát faltam, támogattam, segítettem, drukkoltam.

A lapozásokkal, ahogy jobb oldalról balra kerültek az oldalak, úgy lettem egyre kíváncsibb,mi is lesz Emmával, vagy éppen hogyan történtek meg az események az 1930-as években Beattie-vel, hogy acélosodott meg, hogy haladt tovább az előtte álló láthatatlan úton, de arra is kíváncsi voltam, hogy fog megvilágosodni az unoka, miképpen történik majd az a bizonyos "öntsünk tiszta vizet a pohárba"- esemény.

A történet kedves, izgalmas, szeretetreméltó, sajnálatos, fordulatos, olykor kiszámítható. De ez nem jelent semmi rosszat, unalmasat, mert öröm olvasni a rejtélyről, ami nekünk, olvasóknak nem is annyira az. Öröm olvasni a csalódás utáni boldogságról, a szerelemről, s jó elgondolkodni a rossz dolgokon is. Nők, akik keresik a helyüket, holott azt hitték nekik megvan a biztos életük. Aztán schnitt.......... és máris változások történtek, olyanok, amitől a szemük nem maradt szárazon, amely megerősítette, megváltoztatta őket.
Mire a wildflower hill-i nagyháló is kinyílt, már majdnem helyre kerültek a mozaikdarabok, a tiara is lekerült a balerinák fejéről, összeraktam, hogy ki is lehet Mr.Taylor (de ez lehet, hogy csak képzelgés), addigra a könyv is a végénél járt, és már csak 3 oldal maradt nekem, hogy elengedjem a vadvirágos birtokot, a virágokat és mindent ott a messzi távolban.

Kedves könyv, könnyed, mégis elgondolkodtató. Én szerettem volna, ha a kis mozaikdarabok nehezebben illeszkedtek volna be a helyükre, ha Emma még kicsit tapogatózott volna a rejtélyek sokaságában, mert olyan jó volt olvasni. Jó lett volna, ha az utolsó oldal után még lett volna valami. Legalább egy érzés, mondat, mosoly.......... de erről nem beszélhetek, majd megértitek.

8/10

Paula McLain: A párizsi feleség : Hemingway első házasságának története

Ez a könyv kihozott az olvasási válságomból, hiszen tele van szenvedéllyel, amelybe nyakig merültem. :)

Nos hát, megvolt az első találkozásom Hemigway úrral. Merthogy eddig elkerültük egymást igencsak. Mondjuk eléggé egyoldalú képet kaptam róla, hiszen első felesége szemszögéből láthatjuk azt a jó pár évet, amit együtt töltöttek, de úgy hiszem, ez a kép elég hiteles.

Én nem is tudom, mit gondoljak erről az emberről. Gyűlöljem vagy beleszeressek? :D Azt hiszem, az igazi viharos érzelmek valahol itt kezdődnek, és a könyv végére rájöttem, hogy el kell vonatkoztatnom egy átlagember életétől, mivel ő aztán abszolút művészléleknek nevezhető, akinek a hangulata percenként ingadozik egy olyan széles skálán, amely perifériákon a hétköznapi emberek nem is jártak sosem. És talán pont egy ilyen feleség kellett neki kezdésnek, aki ezt bambán tűri, odaadó szerelmével támogatja ezt a ... hú, nem is tudom, minek nevezzem ... férfit. :D Nem árulok zsákbamacskát, nem lövök le poént azzal, hogy első feleség, hiszen ez a címből is kiderül, és ha már így állunk, akkor leírom, hogy négy is volt neki. Velük majd később foglalkozom. :D

Hadley Richardson egy 28 éves, a boldogságról már épp lemondó "fiatalka" hölgy, aki 1920-ban Chicagóban ismerkedik meg Ernest Hemingwayjel. Ha létezik két tökéletesen ellentétes vehemenciájú, hátterű ember, na akkor ők azok! Hadley minden baráti figyelmeztetés ellenére szerelembe esik ezzel a khm... csődörrel, és rövid udvarlás után össze is házasodnak, aztán már egy hajón kapják magukat Párizs felé, amely város mindvégig központi szerepet tölt be házasságuk alatt.

Házasságuk példaértékű az erkölcsi szinten igencsak rogyadozó lábakon álló párizsi kávéházi életben. Nem kisebb művészekkel partiznak esténként, mint Gertrude Stein, Ezra Pound, F. Scott és Zelda Fitzgerald, és mindenhol dúl a vihar, csak az ő kapcsolatuk szolgál béke szigeteként. De mekkora esélye van egy önbizalomban nem bővelkedő, visszahúzódó lánynak és az ő magabiztos, kissé harsány, exhibicionista férjének abban a Párizsban, ahol a monogámia kihalt, mindent megfertőznek a beteges kapcsolatok, és még mintha a művészet is ebben a melegágyban érezné jól magát. Ernestnek pedig főleg ez számít, életét feltette írói munkássága építésére. Ezért képes lemenni a pokolba, utána pedig egyenesen felszállni a mennybe.

Hadley pedig csakis férjéért él, teljesen aláveti magát mindenféle hangulatának, igényének. Nem tudtam eldönteni, hogy szimpatikus-e ez a nő vagy sem. Egyrészről nagyon sajnáltam, hiszen tele volt sérülésekkel, kishitűséggel, és nagyon nagy erő kell, hogy egy ilyen ember mellett labdába rúgjon az ember individuma. Leginkább azt éreztem, hogy nem is létezik Hadley, csak papíron. Máskor pedig pont azon dühöngtem magamban, hogy miért nem csap oda az asztalra, amikor egy másik nő befekszik melléjük az ágyba, csak mert a nagyságos úr úgy kívánja.

Hemingway? Nem is tudom. Nyilvánvalóan rendkívül karizmatikus személyiség, akit lehet szeretni, gyűlölni, és ezeknek az érzelmeknek a széles skáláját felvonultatni, de közömbösnek maradni iránta, azt nem!

(http://www.konyv7.hu/index.php?menuId=222&articleId=4012&action=article)


Egyértelmű, hogy az életrajzi ihletésű könyveket is keresni fogom, hogy még többet tudjak meg az életéről, művészetéről, de itt az ideje elővenni a regényeit is, mert elég nagy lemaradásban vagyok.

9/10

Émile Zola: Hölgyek öröme

És ismét egy elmaradás pótlása klasszikusok tekintetében. Egy cseppel kevesebb lett az óceánban. :D

Denise egy fiatal francia vidéki lány, aki szerencsét próbálni érkezik Párizsba két testvérével. Bízik abban, hogy rég nem látott, szabászattal foglalkozó rokonaik jó szívvel fogadják, munkát adnak neki, amiből eltarthatja testvéreit. Számításai azonban nem jönnek be, mivel ők is épphogy oda tudják varázsolni a mindennapi kenyerüket az asztalra. A fiatal lánynak sürgősen megoldást, leginkább munkát kell találnia. A kiskereskedelem haldoklik és ez leginkább az újkeletű, impozáns nagyáruháznak "köszönhető", a Hölgyek Örömének, amelyet Octave Mouret alapított, aki egyrészről rendkívül jó üzletemberként meglátja a benne rejlő lehetőségeket, másrészről kíméletlenül tapossa el a családi vállalkozásokat. A vélemények megoszlanak, nyilván mindenki a saját érdekét nézi, de kétségtelen, hogy a vásárlók inkább betérnek a nagy áruházba, amelyben egyszerre mindent megkapnak, ráadásul árban sem vehetik fel a versenyt a kiskereskedők a Hölgyek Öröme nyújtotta kínálattal.

Denise is egyik csodálatból a másikba esik az áruház láttán, és bármennyire is tudja, hogy megbántja ezzel rokonait, elszegődik alkalmazottnak a rivális óriásvállalathoz. A kezdet nagyon nehéz, hiszen a divat az alkalmazottakat is megfertőzte, hozzájuk képest a lány csak egy toprongyos, vidéki kis fruska, aki mindenképpen kilóg a sorból. Attól pedig még rosszabb lesz a helyzete, hogy a fiatal, jóképű főnök is szemet vet rá, mint ahogy szinte minden nőre a környezetében. De talán most más a helyzet, ez a lány nem adja olyan könnyen magát.

Rendkívüli társadalom-, illetve korrajzot szemléltet Zola igen realisztikus módon. Valahol vicces, mégis szörnyű érzés volt olvasni azokról az asszonyokról, akiknek csak a ruha volt a minden, egy árleárazásnál képesek voltak eszüket veszteni. Még ismerős is volt...

"A vásárló hölgyek fulladoztak, arcuk sápadt volt, szemük ragyogott.
Mintha az áruház minden csábítása itt egyesült volna egy végső
kísértésben, mintha itt lett volna a bukás rejtett hálószobája, az az
elveszejtő zug, ahol a legerősebbek is elbuknak. A kezek belemerültek a
felhalmozott csipkékbe, és megittasultan remegtek."

A lány teljesen kirí ezekből a pénzhajhász, édek-ellenérdek küzdelemmel
átitatott mindennapokból, de szerencsére kemény fából faragták, egyenes derékkal áll, aki
talán képes egy tékozló lelket megmenteni.

Zola is kellemes csalódás volt számomra, nem mintha meg tudnám magyarázni, miért kezdek bele ilyen nehezen a klasszikusokba. A végén mindig nagyon kellemesen csalódok!

Jöhet a Nana, Zolára fel!


8/10