Becsapós kis könyv, a fülszöveg alapján nem gondoltam volna ennyire brutálisnak. Rendesen ijesztő jelenetek voltak benne, amiket rossz volt olvasni, féltem, hogy rosszat álmodom.Sajnos lehetetlen anélkül írni a könyvről, hogy eláruljak ezt-azt.
A 17. században járunk, Holland kolónia életébe pillanthatunk be, hozzá teszem cseppet sem könnyű életébe.
"Az Elhagyatva letehetetlen olvasmány lesz mindenki számára, aki legalább annyira szereti a romantikát, mint a borzongást." -Nos ez a "figyelmeztetés" valahogy nem jutott el hozzám, én gyanútlanul vágtam bele az ismeretlenbe, a vagány, határozott fiatal nő Blandine oldalán. (Nagyon tetszik ez a név, olyan különleges).
Blandine mint oly sokan Új-Amszterdamban árvaházban nőtt fel, éppen ezért különös figyelmet fordít az árva gyerekekre, sokszor találkozik az árvaház felügyelőjével, akihez valamiféle fura barátság köti.
Blandine kereskedő, ad-vesz, a prémtől az ételig mindennel üzletel amiből haszon van.
Filmszerűen pereg előttünk ennek a különös világnak a mindennapjai, ahol az árvák a rabszolgák, a prémvadászok és indiánok elegye egzotikussá varázsolják a történetet.
Miután több árva gyermeknek veszik nyoma, és egyre több helyen fedeznek fel furcsa áldozati helyeket, tűzrakást, emberi testrészeket, egyre nyilvánvalóbb, hogy nem vadállat nem is a természet szedi áldozatait, hanem egy hidegvérű gyilkos. Mivel árvákról van szó, elég kevés ember veszi a fáradságot arra, hogy nyomozni kezdjen, árvából van bőven. Blandine saját szakállára nyomozni kezd. Ezzel egy időben hajózik be a jóképű é tapasztalt Edward Drummond aki az Angol király ügynöke, de hivatalosan gabonakereskedő, Blandine és Edward között egyértelmű a vonzódás, ám Blandine félig-meddig már hivatalosan jegyese Kees Bayardnak.
A szerző nagyon ügyesen vegyítette Blandine életének mentetét, és a "horroros" részeket, sokszor már-már elfelejtettem a rázósabb részeket, aztán bumm, jött egy újabb véres jelenet.
Jó pár emberre a gyanú árnyéka vetül, akik mind gyilkosok lehetnek, még Blanidne és Edwars is bajba kerül...
Egy idő után az emberek egyértelműen egy húsevő démonnak tulajdonítják a támadásokat, a kannibalizmus akkoriban nem volt ismeretlen az algonkin indiánoknál.
A 17. században az őslakosok és az angol gyarmatosítók jól ismerték a witika mondáját.
A könyv valós tényeken is alapszik, a szerző alapos kutatást végzett, Új -Amszertdam és a holland kolónia történetéről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése