2013. január 20., vasárnap

Gina Buonaguro - Janice Kirk: Ciao, bella


Ciao, bella!

Köszöntem majd elköszöntem a könyvtől, és 1945 nyarától egy olasz kis faluban, ahol Graziella vagy kanadai eredeti nevén Grace élt, ahová kalandos úton került.
A lány, azaz hölgy-feleség-meny-sógornő, aki ebben az olasz kis faluban várta vissza a második világháború után a férjét Ugo-t. Aki nem jött. Grace csak várta, várta töretlenül, hiszen a háborúnak hónapokkal korábban vége lett, mindenki hazatért már a munkatáborokból is. Minden túlélő. Graziella pedig csak várt, egyre kevesebb reménnyel, hiszen az egész család eltemette már gondolatban a férjét.
Egy napon azonban, váratlanul, felbukkant egy motoros, aki a ruhája miatt felismerhetetlen volt, így azokban a pillanatokban visszaköltözött a remény hősnőnk szívébe........................ de csak egy Olaszországban ragadt jóképű amerikai katona ült a nyeregben. Azaz ült volna, de a motor elromlott, így bebocsátást kapott a szerelés idejére Grace és apósa, az egyre inkább emlékeit vesztő Giovanni otthonába. Mivel egy kis faluban semmit nem maradhat titokban, így Frank katonának is hamar híre ment a sógornők, az atya illetve mindenki más körében. Frank pedig ott maradt velük, a pajtában élt, eljátszotta Ugo szerepét a szenilisedő édesapa kedvéért, játszik a temérdek kis olasz rokongyerekekkel, természetesen már potenciális jövendőbelit is szereztek volna neki, ha úgy adódik, de mi olvasók más kibontakozó rózsaszín felhőket látunk már magunk előtt. Igen, igen: Grace is nőből van, már éppen kezdi eltemetni magában vissza nem tért férjét, de a család miatt még tartja magát, nem tárulkozik ki, mégiscsak 1945-öt írunk ekkor. De Ámor nyila beléjük csapott, az érzékelhető...

A könyv eddig egy rózsaszín felhőcske.. Nem ítélkezem, nem mondok véleményt a cselekedeteikről, hiszen szerelembe esni nagyon könnyű egy jóképű, segítőkész, tökéletesnek látszó fiatalemberbe. Főleg a könyvekben könnyű! De a könyv egy könnyed délutáni szórakozásnak ígérkezett, és csak azért siettem vele, hogy ezt a csöpögő-szenvedő-romantikát ne kelljen sokáig olvasnom. Aztán azért is olvastam, mert arra gondoltam, hogy muszáj már valaminek történnie: Ugo éljen vagy haljon már végre, lépjen ki a patak a medréből, legyen már egy jó kis vihar a faluban vagy éppen a lelkekben, legyen valami életszerű -szagú a történetben.
Töretlenül és rendületlenül olvastam, és végre!!- el is érkezett a viharosabb időszak, amiről nem írnék, mert spoileres lenne. Elég legyen az, hogy elindul a változás, amikor Tazio is megérkezik! (éppen ezek miatt lett több a piros csillagok száma)

A Ciao, bella romantikus könyv, ez tagadhatatlan, de szerencsére a vége ad egy kis gondolkodni-valót ebben a témában, így be kell valljam én is megtettem ezt. ... és nem jutottam dűlőre, hiszen nem éltem meg, de szerintem ugyanúgy cselekedtem volna, mint Grace.

Érzékenyebb lelkű, romantikát kedvelő hölgyeknek ajánlom.

Nincsenek megjegyzések: