2012. május 9., szerda

Abraham Verghese: Könnyek kapuja

Most akkor készüljek az orvosira vagy ne? Orvos szeretnék lenni, most azonnal! Pedig eddig nem voltak ilyen irányú ambícióim. Félő, hogy lekéstem róla, de tényleg megszállott lettem, köszönhető ennek a nagyszerű könyvnek.

Megint egy számomra tökéletes könyv. Rendkívül kifinomult, letisztult, mindez nagyon olvasmányos formában. Amikor először megláttam a könyvet, "csak" három dolog rettentett el, a borító, a cím és a terjedelem. De így utólag, a tapasztalatokkal a hátam mögött, egyikkel sincs baj.


A történet tele van olyan szörnyűségekkel, tragédiákkal, amik Etiópiában mindennaposak, mondhatni szokványosak, ezzel nehezen birkóztam meg lelkileg, de sok élménnyel lettem ezek által is gazdagabb.


Az indiai Mary Joseph Áldás nővér 1947-ben Afrikába érkezik, egy misszió keretein belül. A küzdelemmel teli hajóút során ismerkedik meg Thomas Stone doktorral, amire az ismeretség nem a legjobb szó, mivel a súlyos beteg, eszméletlen embert ápolja mindvégig. Persze ekkor még nem tudhatják, hogy kapcsolatuk élethosszig tartó lesz.


Évekkel később Etiópiában találkoznak újból az egyszer félreírt nevű Nemhely (Menhely) Kórházban, amely csupán adományokból tartja fenn magát. Kapcsolatuk nagyon érdekes, szinte érthetetlen. Vonzódnak egymáshoz, mint a mágnes, tökéletes páros, de az orvos fura jelleme megakadályozza ennek beteljesülését. Illetve mit nevezünk beteljesülésnek, mert (talán csak)  egyszer bizony enged a vágyainak, amely esemény következményeként egy ikerpár születik. Marion és Siva. A fiúk a homlokuknál összenőttek, és bár a születés után rögtön szétválasztják őket, a rettentő szoros kapocs mindig megmarad. Anyjuk a szülésbe belehal, apjuk pedig azon nyomban elmenekül a szülőszobáról, és az országból is.


A két fiút a missziós kórházban dolgozó két orvos veszi magához, akik szintén megmagyarázhatatlan kapcsolatban vannak, bár ez igen hamar rendeződik, helyreáll a rend. :-) Hatalmas szeretetben nevelik a gyermekeket, és bár eszükkel tudják, hogy nem ők a vér szerinti szüleik, eszükben sincs másként gondolni rájuk.


A SivaMarion párosból Marion az, aki inkább igényelné önmaga megtalálását, bár sokszor menekül vissza a kapocshoz. Próbálkozásaik, szárnybontogatásaik egymás nélkül néhol sikeresek, aztán van, hogy szörnyűségeket vonzanak magukhoz.


A szerző szó szerint mélységeiben adott ismertetőt Etiópia egzotikus, bár sokszor félelmetes világából, nem beszélve az orvostudományról, aminek köszönhetően most épp pont orvos szeretnék lenni. :-)


Féltve őrzött kincs marad ez a könyv. Sírni támad kedvem azóta is, ahányszor ránézek a könyvre, és nemcsak szomorúságomban, hanem örömömben is. Nagyon bízom benne, hogy ragad még tollat a szerző, hiszen gyönyörűen ír!







Nincsenek megjegyzések: