Ez a könyv az, amiről nem igazán tudok mit írni.Hömpölyög..
Érdekes.
Művészi.
Szép.
Fantasztikus stílusa van.
Sodródtam a történettel, sodródtam a szereplőkkel.
Közelebb kerültem a művészethez. A festészethez.
Először az jutott eszembe, hogy hasonló a stílusa, mint Tracy Chavelier-nek.
Senki ne kérdezze, hogy miért, de az a fajta nyugalom áradt belőle, hiába volt benne az őrület határán járó vagy éppen már megőrült Robert Olivier..., hiába volt benne agglegény, olykor szenvedő pszichiáter.
Nekem úgy volt jó ez a könyv, ez a történet, ez az író -Kostova-, ahogy volt. Még a hattyúkat is megkedveltem. A tolvajokat nem.
Nem emlékszem, hogy mikor tudtam ennyire élvezni egy olyan könyvet, ahol nem pörögnek az események, ahol, bár nem kell gondolkodni mégis el-elmereng az ember, ahol élvezek minden szót és történést, hogy megtudjam milyen hattyú vagy rút kiskacsa tette ezt a változást Robert Olivier-rel..
„ Csakis a szeretet erejében lehetünk biztosak. ”
Van néhány oldal, ahol egy közel 90 éves ember (Marlow a pszichiáter édesapja) szerepel. Mindössze néhány oldal... Merészség lenne kimondani, hogy ő volt a kedvenc karakterem? Vagy éppen Kate? - a feleség...
Benne megvan minden, ami egy szerelmes nőben.. Aki végigment mindenen, és még, ha fájdalmasan is, de tovább tudott lépni.
Remélem a legjobbakat így a könyv befejeztével.
Ez egy olyan könyv, amely kívánságlistás maradt! Szeretném a polcomon. Néha bele-belelapozni.
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése