2011. október 24., hétfő

Rachel Gibson: Jane vékony jégen táncol

Be kell valljam, ez nem az én könyvem volt. Igazából nem is saját választás volt, de úgy voltam vele, hogy néha egy könnyedebb könyv is a kezeim közé kerülhet. És akkor észbe kaptam, hogy "te jó ég, sznob lettem, vagy mi van?". De egyébként szerintem nem, csakhogy ez már túl könnyed vagy valami ilyesmi volt nekem.

Jane egy magányos középkorú nő, aki nem annyira szerencsés külseje miatt csak álmodozik a nagy Ő-ről. Mindeközben mellékállásban névtelenül szoftpornó történeteket ír egy újságba. Ez csak amolyan hobbi, meg erőteljes álmodozás a részéről, a valódi kihívást egy jó kis újságírói munka jelentené neki. A lehetőség nem is olyan soká bekopogtat az ajtaján. A Seattle Chinooks hokicsapatának, annak tagjainak életéről, meccseiről kell beszámolókat készítenie. Ez klassz kis feladatnak tűnik mindaddig a pillanatig, amíg az első öltözőbeli jelenésénél direktbe le nem dobálják a fiúk a ruháikat az utolsó szemig, egyenesen Jane kedvéért, ezzel provokálva őt, na meg, hogy lássa, milyen tökös (szó szerint) pasik is ők. Na, lehet gondolni, hogy éli ezt meg szerencsétlen. Mindenesetre már itt elhatározza, hogy akkor sem hagyja magát, belevaló nőként elvégzi a munkáját.

Rögtön az első találkozón feltűnik neki Luc, az állat! :D Mert Luc egy behemót nagy, Jane szerint rendkívül szexi, hasán patkótetkós, kigyúrt alak. Mellékesen ő a csapat kapusa. És a nő bírja az ilyet, álmaiban is nemegyszer elképzeli, miként döntene egy hasonló kaliberű pasast ájulásszerű állapotba szexuális "támadását" követően. Kapcsolatuk elég sekélyes, oda-vissza sértegetik egymást. Luc a nő külsejére szólogat be állandóan, Jane pedig a pasi felületes, igénytelen párkapcsolatait veti górcső alá folyamatosan. Közben szép lassan azért mindkettőben kialakul a vonzalom.

Számomra a történet tökéletesen kiszámítható volt, semmi meglepetést nem nyújtott a dolog kimenetele, viszont egyes jelenetek adtak bőségesen okot a pironkodásra. Huh, durva volt, néha azt sem tudtam, hogy takargassam a lapokat a tömegközlekedésen. Szóval, khm, Jane tényleg nagyon vékony jégen táncolt végig. A szende, szűzies, visszafogott hölgy valójában az erőteljes erotika és a pornó között mozgott. Hiába próbálta másnak tettetni magát, én átláttam rajta! :D

A végén pedig azt kérdezgettem magamtól, hogy "te jó ég, prűd lettem?"!!!

Nincsenek megjegyzések: