"Már nagylány vagy"- így kezdődik és így ér véget André Brink regénye.
Ez a mondat végigkísérte a történet jelenben játszódó szálát, és erről a mondatról folyamatosan eszembe jut az én nagylányságom története; az én beszélgetéseim az anyukámmal, vagy éppen az én beszélgetéseim a saját kislányommal.
Mi a nagylányság? Mit nevezünk annak; és, hogy nem attól fogunk felnőni, hogy ú.n. nagylánnyá válunk.
A Homokba írt történet Kristien Müllerről szól.
A történet Ouma Kristináról szól és az ő történetéről szól. Ouma 103 éve, a családban túlélt mindenkit és mindent. Átélte-megélte az egész XX. századot (1891-1994), ahogy Brink fogalmazta: "láthatta, hogyan megyünk át a lókorszakból az űrkorszakba".
Ouma életvészélyesen megsérült egy tűzben, ennek a hírnek a hatására az Európában élő unokája Kristien régen látott hazájába Dél-Afrikába és az ott forrongó politikai helyzetbe kerül.
Kristien évekkel ezelőtt eltávolodott családjától, távozása óta nem látogatott haza, nem is tervezte, de a nagymamájával történetek útnak indították. Egykori hazájába érve feltette magának a kérdést: miért is tért haza? "Végtelennek tűnő percekig állok föléje hajolva: mint egy régész, aki valamilyen ismeretlen múltból előásott kétes relikviát tanulmányoz." Mit remélt a harmincas éveit taposó nő, amikor lázas sietséggel, barátját/élettársát megbántva útnak indult?
A történetet elolvasva bepillanthatunk egy kicsit Dél-Afrika történelmébe. Ouma meséi kapcsán megismerhetjük a családja nőtagjainak életét, személyiségét. Omua, míg halálára készül, mesél folyamatosan, őt hallgatva kedvünk támad madárrá változni. Próbáltam elképzelni az egykoron élt nőket (Kammát, Sámuetl...), és míg a mesék mellett a jelen helyzetről is tudósítást kaptam, úgy szerettem volna segíteni Annának, Kristien Afrikában élő nővérének a helyzetén.
Aki nem hagyja, hogy segítsenek rajta, azon nem lehet; így történhetnek meg azok az események, amelyek hatására Kristien úgy dönt, ahogy dönt.
"Mindenkinek az életében elérkezik az az idő, amikor el kell menekülnie, mert máskülönben megfulladna."
Kristien, aki egykor szinte "menekült" egykori lakóhelyéről, Afrikából, hogy minél kevesebb teher nyomja a vállát, most egy jókora adag terhet, megoldandó feladatot kap, olyanokat, amik a megoldások megkeresésére ösztönzik.
"- Mindig azt hittem, hogy te kevés csomaggal szeretsz utazni. - Talán túlságosan is kevés csomaggal utaztam."
Kristien megismerése közben Ouma csak ontja magából a történeteket, az olvasó pedig mindig megtalálja bennük, ami őt éppen érdekli. A sorokat folyamatosan pásztáztam, kíváncsi voltam.
André Brink regénye egy Homokba írt történet, amit nem a szél fúj el, hanem amit az elefántok visznek el. Hogy miként, azt nem tudom, de amit tudok, hogy a nők akkor is képesek mindenre, ha nem is mutatják.
(A mai nap ezt kellene megtanulnom..nekem is.)
Ez a mondat végigkísérte a történet jelenben játszódó szálát, és erről a mondatról folyamatosan eszembe jut az én nagylányságom története; az én beszélgetéseim az anyukámmal, vagy éppen az én beszélgetéseim a saját kislányommal.
Mi a nagylányság? Mit nevezünk annak; és, hogy nem attól fogunk felnőni, hogy ú.n. nagylánnyá válunk.
A Homokba írt történet Kristien Müllerről szól.
A történet Ouma Kristináról szól és az ő történetéről szól. Ouma 103 éve, a családban túlélt mindenkit és mindent. Átélte-megélte az egész XX. századot (1891-1994), ahogy Brink fogalmazta: "láthatta, hogyan megyünk át a lókorszakból az űrkorszakba".
Ouma életvészélyesen megsérült egy tűzben, ennek a hírnek a hatására az Európában élő unokája Kristien régen látott hazájába Dél-Afrikába és az ott forrongó politikai helyzetbe kerül.
Kristien évekkel ezelőtt eltávolodott családjától, távozása óta nem látogatott haza, nem is tervezte, de a nagymamájával történetek útnak indították. Egykori hazájába érve feltette magának a kérdést: miért is tért haza? "Végtelennek tűnő percekig állok föléje hajolva: mint egy régész, aki valamilyen ismeretlen múltból előásott kétes relikviát tanulmányoz." Mit remélt a harmincas éveit taposó nő, amikor lázas sietséggel, barátját/élettársát megbántva útnak indult?
A történetet elolvasva bepillanthatunk egy kicsit Dél-Afrika történelmébe. Ouma meséi kapcsán megismerhetjük a családja nőtagjainak életét, személyiségét. Omua, míg halálára készül, mesél folyamatosan, őt hallgatva kedvünk támad madárrá változni. Próbáltam elképzelni az egykoron élt nőket (Kammát, Sámuetl...), és míg a mesék mellett a jelen helyzetről is tudósítást kaptam, úgy szerettem volna segíteni Annának, Kristien Afrikában élő nővérének a helyzetén.
Aki nem hagyja, hogy segítsenek rajta, azon nem lehet; így történhetnek meg azok az események, amelyek hatására Kristien úgy dönt, ahogy dönt.
"Mindenkinek az életében elérkezik az az idő, amikor el kell menekülnie, mert máskülönben megfulladna."
Kristien, aki egykor szinte "menekült" egykori lakóhelyéről, Afrikából, hogy minél kevesebb teher nyomja a vállát, most egy jókora adag terhet, megoldandó feladatot kap, olyanokat, amik a megoldások megkeresésére ösztönzik.
"- Mindig azt hittem, hogy te kevés csomaggal szeretsz utazni. - Talán túlságosan is kevés csomaggal utaztam."
Kristien megismerése közben Ouma csak ontja magából a történeteket, az olvasó pedig mindig megtalálja bennük, ami őt éppen érdekli. A sorokat folyamatosan pásztáztam, kíváncsi voltam.
André Brink regénye egy Homokba írt történet, amit nem a szél fúj el, hanem amit az elefántok visznek el. Hogy miként, azt nem tudom, de amit tudok, hogy a nők akkor is képesek mindenre, ha nem is mutatják.
(A mai nap ezt kellene megtanulnom..nekem is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése