Az Ötnegyed narancs c. J.Harris könyv a világháborús időszakban vezet el bennünket egy francia kis faluba. A történet Mirabelle Dartignen és családjának történetét meséli el két szálon. Mirabelle három gyermekének kisebbik lánya, Boise a mesélő.
Boise 9-10 éves korában egy olyan szörnyű dolog történt, aminek hatására az egész család (anya és 3 gyermeke) menekülőre fogta. A nő kb. 65 évesen vette a bátorságot, hogy hazaköltözzön. Bár, kilétét titkosra akarta venni a szégyen és a története miatt, szép lassan mégis kibontakozik számunkra a történet, miközben Édesanyja naplójából (amit ez a lánya örökölt) csöpögteti az információkat és belemenekül a régmúlt történetébe.
Így a történet két szálon fut, megismerjük a szereplőket, a történetet, és állást foglalhatunk, hogy tetszik-e a történet, vagy, hogy tetszik-e a gyerekek és Mirabelle jelleme?
Megismerhetjük az idős Boise-t, aki kis vendéglőt nyit, éli magányos életét, szembekerül rokonaival, akik ellenségei lesznek.
Milyen volt a gyermek Boise?
Szerintem elegendő lenne annyit mondanom, hogy Harris szerint Boise "a világ legidősebb kilencévese." Én még nem láttam ekkora szemétséggel (már bocs') és fifikával rendelkező 9 évest, bár ez már félve ejtem ki a számon, mert mindig bebizonyítják nekem, hogy mégis vannak ilyen gyerekek.
Folytatnám azzal, hogy tkp. mire várok és számítok, ha a gyerekek anyja többször leírja ezt naplójába: "A gyerekeimet is eladnám egy nyugodt éjszakáért." vagy mire számítok, ha ezekkel a mondatokkal találkozom (A gyerekeiről és Boise(=Framboise)-ról a legkedvesebb gyerekéről írta) :
"Ma úgy nézett rá, mintha ott sem volnék. Úgy vágytam rá, hogy megöleljem, de annyit nőtt, és félek a pillantásától. Csak R.C.-ban maradt egy kis lágyság, de Fra.-t már nem érzem többé a gyerekemnek. Tévedtem, amikor azt képzeltem, hogy a gyerekek olyanok, mint a fák. H visszanyesi őket az ember, édesebb gyümölcsöt hoznak. Nem igaz. Nem igaz. Amikor Y. meghalt, tettem róla, hogy túl gyorsa nőjenek fel. Nem akartam, hogy gyerekek maradjanak. Most nála is keményebbek. Mint az állatok. Az én hibám. Én tetem őket ilyenné."
Haragszom, ha kihasználják a gyerekeket. Haragszom, ha -a lehetőségekhez képest- nem nevelik megfelelően őket. Mégis mire számította. Boise egy Vadóc kislány, akinek nagy küldetése, hogy az Öreglány, vén csukát kifogja a folyóból, hogy az egy kívánságát teljesítse (igen, igen, itt is megcsillan, hogy egy kislányról van szó). Nem adja fel... folyamatosan csapdákat állít fel. Először még szórakozásból, aztán már a szerelmi kiteljesedése miatt Tomas Leibniz-cel, aki egy német katona.... Innen ne is folytatnám, hisz az a történet elmesélése lenne.
Tragédia lebeg végig, nincs is rejtve, hogy valami történt, történni fog. Problémák a múltban, problémák a jelenben. De vajon mik? ..és mi köze a történetnek a narancshoz? (ez is kiderül)
Összegzés:
Joanne Harris-i stílus, Harrisi -gyönyörű- mondatok, jellemek, szereplők.
Mégsem vagyok elájulva tőle. Boise idegesített végig. Nem szerettem gyerekként, nem szerettem felnőttként. Nem szerettem tetteit, nem tudok megbocsátani neki. (Milyen érdekes: eltelt 30 perc, a befejezés óta, és már megbocsátottam neki :D, hiszen csak egy kallódó gyerek…)
Azt pedig ismét nem tudom elhinni 100%-osan, amiket ez a 9-10 éves gyermek Boise átélt, megélt, cselekedett. Számomra hihetetlen a történet nagy része. Mindezek miatt nem tudtam magam átadni a történetnek, s bár tudom, hogy sokak kedvence ez a könyv, én nem tökéletesen élveztem.
Persze, persze, kíváncsi voltam, pergettem a lapokat, mégis a tény az, hogy úgy elteltek napok, hogy ki sem nyitottam a könyvet, vagy alig olvastam belőle valamit. Ez csak jelent valamit….
Tkp. szomorú vagyok, mert többet vártam.
Boise 9-10 éves korában egy olyan szörnyű dolog történt, aminek hatására az egész család (anya és 3 gyermeke) menekülőre fogta. A nő kb. 65 évesen vette a bátorságot, hogy hazaköltözzön. Bár, kilétét titkosra akarta venni a szégyen és a története miatt, szép lassan mégis kibontakozik számunkra a történet, miközben Édesanyja naplójából (amit ez a lánya örökölt) csöpögteti az információkat és belemenekül a régmúlt történetébe.
Így a történet két szálon fut, megismerjük a szereplőket, a történetet, és állást foglalhatunk, hogy tetszik-e a történet, vagy, hogy tetszik-e a gyerekek és Mirabelle jelleme?
Megismerhetjük az idős Boise-t, aki kis vendéglőt nyit, éli magányos életét, szembekerül rokonaival, akik ellenségei lesznek.
Milyen volt a gyermek Boise?
Szerintem elegendő lenne annyit mondanom, hogy Harris szerint Boise "a világ legidősebb kilencévese." Én még nem láttam ekkora szemétséggel (már bocs') és fifikával rendelkező 9 évest, bár ez már félve ejtem ki a számon, mert mindig bebizonyítják nekem, hogy mégis vannak ilyen gyerekek.
Folytatnám azzal, hogy tkp. mire várok és számítok, ha a gyerekek anyja többször leírja ezt naplójába: "A gyerekeimet is eladnám egy nyugodt éjszakáért." vagy mire számítok, ha ezekkel a mondatokkal találkozom (A gyerekeiről és Boise(=Framboise)-ról a legkedvesebb gyerekéről írta) :
"Ma úgy nézett rá, mintha ott sem volnék. Úgy vágytam rá, hogy megöleljem, de annyit nőtt, és félek a pillantásától. Csak R.C.-ban maradt egy kis lágyság, de Fra.-t már nem érzem többé a gyerekemnek. Tévedtem, amikor azt képzeltem, hogy a gyerekek olyanok, mint a fák. H visszanyesi őket az ember, édesebb gyümölcsöt hoznak. Nem igaz. Nem igaz. Amikor Y. meghalt, tettem róla, hogy túl gyorsa nőjenek fel. Nem akartam, hogy gyerekek maradjanak. Most nála is keményebbek. Mint az állatok. Az én hibám. Én tetem őket ilyenné."
Haragszom, ha kihasználják a gyerekeket. Haragszom, ha -a lehetőségekhez képest- nem nevelik megfelelően őket. Mégis mire számította. Boise egy Vadóc kislány, akinek nagy küldetése, hogy az Öreglány, vén csukát kifogja a folyóból, hogy az egy kívánságát teljesítse (igen, igen, itt is megcsillan, hogy egy kislányról van szó). Nem adja fel... folyamatosan csapdákat állít fel. Először még szórakozásból, aztán már a szerelmi kiteljesedése miatt Tomas Leibniz-cel, aki egy német katona.... Innen ne is folytatnám, hisz az a történet elmesélése lenne.
Tragédia lebeg végig, nincs is rejtve, hogy valami történt, történni fog. Problémák a múltban, problémák a jelenben. De vajon mik? ..és mi köze a történetnek a narancshoz? (ez is kiderül)
Összegzés:
Joanne Harris-i stílus, Harrisi -gyönyörű- mondatok, jellemek, szereplők.
Mégsem vagyok elájulva tőle. Boise idegesített végig. Nem szerettem gyerekként, nem szerettem felnőttként. Nem szerettem tetteit, nem tudok megbocsátani neki. (Milyen érdekes: eltelt 30 perc, a befejezés óta, és már megbocsátottam neki :D, hiszen csak egy kallódó gyerek…)
Azt pedig ismét nem tudom elhinni 100%-osan, amiket ez a 9-10 éves gyermek Boise átélt, megélt, cselekedett. Számomra hihetetlen a történet nagy része. Mindezek miatt nem tudtam magam átadni a történetnek, s bár tudom, hogy sokak kedvence ez a könyv, én nem tökéletesen élveztem.
Persze, persze, kíváncsi voltam, pergettem a lapokat, mégis a tény az, hogy úgy elteltek napok, hogy ki sem nyitottam a könyvet, vagy alig olvastam belőle valamit. Ez csak jelent valamit….
Tkp. szomorú vagyok, mert többet vártam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése