2011. február 20., vasárnap

Palotai Boris: A férfi


Palotai Boris nevét csupán és csak a szüleim könyvespolcáról ismerem.
Nem ismerek senkit, aki olvasta volna, aki ajánlotta volna, aki jó/rossz véleménnyel nyilatkozott volna róla.
Érdekes volt, mert erről a könyvről -bevallom őszintén- én sem tudok sok mindent írni. (A szerkesztésével voltak bajaim, nem mindig tudtam, hogy mikor van jelenidő, mikor van képzelgés vagy más dolog...)
A női főszereplő, aki túlélte a háborút, sőt hazatért onnan, keresi a régen otthagyott (vagy elvesztett?) önmagát. Családját elveszítette, ez gyorsan kiderül az olvasás során, de ő csak keresi a helyét Etelka néninél, a rokonnál. Jár-kel, tesz-vesz, élni és túlélni próbál, miközben megismerkedik A Férfival, kapcsolatuk alakul, bimbózik, mint tavasszal a virágok és rügyek, de sem mi, sem pedig a nő nem tudja, hogy vajon ki fog-e nyílni valaha?

Olvasok, idegeskedem, olvasok, leteszem, olvasok, idegeskedem, olvasom, leteszem... így olvastam sokáig a mindössze kb. 160 oldalt...

A végeredmény érzései:
Lassú, háború-utáni-szomorúság, idegesítő-de letenni nehéz, utálom a nőt, megértem a nőt, de mégsem érthetem a nőt, aztán megkönnyebbülés, fokozódó idegesség, végül ott az ász, megnyugszik a nő, vele együtt én is.
Örülök, hogy elolvastam!

Nincsenek megjegyzések: