2011. február 9., szerda

Chaim Potok: A nevem Asher Lev

Érdekelnek a különböző vallások, a művészetek pedig depláne. Úgyhogy ez éppen nekem való könyvnek ígérkezett. És tényleg.

Potok már az első oldalakon egy olyan hangnemet ütött meg, hogy azonnal látszott, hogy ő egy nagyon jó író. Viszont azután kis csalódást okozott, ugyanis a tetszetős stílus ellenére a könyv feléig elég nyögvenyelősen haladtunk, pontosabban szólva toporogtunk, mert kb. ugyanarról volt szó sok-sok oldalon keresztül újra és újra.
Mégpedig a gyermek Asher Levről és a ladovi zsidó közösséghez tartozó családjáról. Ahogyan Asher rajzolgatni kezd mindenfélét és ahogyan különleges képességét, látásmódját felfedezi. Ahogyan édesapja rendszeresen, hetente többször repülőutakat tesz New Yorkból Amerika különböző részeibe, hogy más zsidóknak segítsen, építve és összetartva ezzel a közösséget. Ahogyan az édesanya először bátyja elvesztésétől letargiába esve vegetál, majd gyógyulása után főiskolai tankönyveivel barikádozza el magát, maradék idejében pedig az ablakon kibámulva aggódik a családtagjaiért.
Asher édesapja nem tudja megérteni, hogy fia miért pazarolja idejét rajzolásra, festésre, a vallásos zsidóknál ez nem szokás, sőt pedzegeti, hogy a fiú tehetsége esetleg a Másik Oldalról való.

A könyv második felében Asher az apja minden értetlensége és negatív hozzáállása ellenére mégiscsak folytatja művészetét és már nagyon fiatalon felfigyel rá egy idősebb festő, aki pártfogásába veszi. A fiú ugyanakkor megtartja vallása előírásait is, eljár a zsinagógába stb. A közösségük vezetője, a Rebbe az édesapa minden ellenérzése ellenére jóváhagyja a fiú művészi tevékenységét és bölcsen próbálja őt úgy terelgetni, hogy a közösség hasznára váljon.

Egyén és közösség, valamint annak szabályai állnak az én olvasatomban a történet középpontjában, de egy érdekes aspektusból, mégpedig a művészet, művészek szemszögéből. Asher az érzelmeit fejezi ki festészetével, ő ezzel kommunikál a külvilág felé, ez viszont ütközik a közösség szokásaival.

A regény fontos kérdése, hogy ha választanunk kéne az esztétikai és a morális vakság között, akkor mit választanánk? Ez egy átlagembernél eléggé egyértelmű szerintem, azonban egy művésznél, aki a művészetén keresztül kommunikál és fejezi ki magát, közel sem.

A regény vontatott első fele egy lassú és fokozatos ráhangolódás volt a címszereplő Asher Lev személyére, érzéseire. A történet utolsó részében viszont Potok egy akkorát írt, hogy csak tátogni tudtam. Régen olvastam ennyire jól megírt, feszültséggel és érzelmekkel, erkölcsi kérdésekkel teli irományt, mint ennek a regénynek a befejezése, csúcspontja. Nekem katartikus élmény volt. (Azt már észrevettem, hogy sokszor a művészethez kapcsolódó írások okoznak nekem ilyet :))

Kétszer is elolvastam ezt a befejező részt, annyira tetszett, pedig nem szoktam ilyet.
Nekem persze megvan a saját kis véleményem erről az egészről, a végkifejletről. De ezt most megtartom magamnak. Az biztos, hogy nagyon fontos kérdéseket feszeget.
Kíváncsian várom, hogy mi történik Asherrel a regény folytatásában, az Asher Lev örökségében.


Nincsenek megjegyzések: