2011. január 31., hétfő

Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert

Szeretem a meséket! Nagyon sokszor olvasok gyermekeimnek is, és öröm nézni, amikor ragyog a szemük az élménytől. Hát most az én szemem ragyogott, de nagyon! Fülig ért a szám rendesen. Mert ez a mese nekem szólt. Én is szeretnék egy ilyen kertet, mint amilyen a Waverley család birtokában van. Szeretném, ha beszélnének hozzám a növények, az almafa dobálná rám a gyümölcseit, hogy egyem meg őket. Persze nem mindig szabad megbízni ebben az almafában, mert furfangos és néha picit önző is!

A Waverley családot mindig is valamiféle titok övezte. A város kezdettől fogva csodabogaraknak tekintette őket. Maguknak való, befelé forduló jellemük miatt nem egy könnyen építenek ki kapcsolatokat, főként ha párkapcsolatról van szó.

Claire és Sydney Waverley testvérek. Gyermekkorukban szerencsétlenségek, bizonyos életkörülmények halmozódásaként, folyományaként elkerülnek egymás mellől. A viszonyuk sem nevezhető békésnek, így nem is tartják hosszú évekig a kapcsolatot. Sydney igazából pont a Waverleyeknek tulajdonított furcsaságok elől menekül el, ő "normális" emberként akar élni, nem akarja elfogadni ezeket az önakaratukon kívül rájuk ruházott tulajdonságokat.

Claire marad a családi fészekben. Neki ez nyújtja a biztonságot, az egyensúlyt. Egy idő után magára marad a nagyszülői házban, amelynek része a titkokat, meglepetéseket rejtő kert. Claire leginkább itt található meg, többnyire a földön fekve, elmélkedés közben, vagy pedig a konyhában, amint a kertből összegyűjtött kincsekből készít szó szerint varázslatos, bár néha igencsak szokatlan étkeket.

Claire is kilóg a sorból, mint a felmenői, ennek ellenére tisztelik, megbecsülik, igénybe veszik partiszerviz szolgálatát, de ennél ne tovább!

Persze már itt is elég izgalmas volt számomra a történet, de hirtelen mindegyikük életében váratlan fordulat történik. Sydney hazatér, bár nem igazán önszántából, valójában menekül. De jó helyre viszi a szíve? Hiszen annak idején a családi fészekből is úgy futott el.

Ráadásként pedig a szomszédba egy bombajó pasi költözik, akinek nem biztos, hogy ellen lehet állni! Kitart a Waverleyekre jellemző zárkózottság, büszkeség, ridegség?

A két nővér újra ismerkedik, együtt dolgozzák fel az elmúlt éveket, a saját sérelmeiket próbálják elsimítani magukban, illetve egymással. Vajon sikerül? És a kertnek milyen szerepe van az egészben?

A képzelőerőmet nagyon finoman, mégis erőteljesen megmozgatta a történet. Én is végigsurrantam hajnalonta a harmatos füvön, az almafa folyamatosan követett az ágaival. Éreztem a gyógynövények illatát, szinte fájt, amikor felocsúdtam az álomból.

Engem teljesen elvarázsolt, levett a lábamról a történet. Én inkább szentimentálisabb olvasóknak ajánlanám. Férfi kezében nem nagyon tudom elképzelni, de ezt semmiképp nem degradáló értelemben írtam. Picit (jó, nagyon!) nőcis a könyv!

1 megjegyzés:

Mayerné Répási Adrienn írta...

Ez nekem való könyv ,az biztos.:)
Köszi a postot,tuti el fogom olvasni.:)