Garay Zsuzsanna: Találkozások

Találkozások: vártam, hogy ebből a történetből valami jó fog kisülni. Akkor még nem gondoltam bele, hogy tulajdonképpen furcsa is lehet akár, hogy egy 19 éves férfi szeme megakad egy 9-10 éves kislányon, és a vele való 18 (majdnem) véletlenszerű találkozás fontos, meghatározó lesz számára.

Már az elején zavart, hogy az írónő könyve E/1-ben van írva egy férfi szemszögéből. Elolvastam néhány mondatot, amikor sikerült megállapítanom, hogy itt nem egy nő mesél.
A férfi szeme megakad, az első találkozás Gabriellával emlékezetes marad. A találkozások mesélésekor nem sokat tudtam meg a lányról, mindössze annyit, hogy egy csigaházába behúzódó különc (különleges?), magányos lány, akinek elszúrták a nevelését. Aki jobban érzi magát unokatestvérénél, bár ott sincs jelen 100%-osan, aki szereti a gyerekeket.
Ennél jobban ismertem meg a mesélő fickót, akit sajnáltam, szántam, és elgondolkodtam, hogy bennem van-e a hiba, vagy esetleg más sem érti őt meg? Mert én nem voltam mellette, nem támogattam, sőt azon csodálkoztam el, hogy miért írta le ezeket a sorokat? Valószínűleg neki lehetett rá szüksége..., aki így vélekedik magáról:
"Mert hát ki voltam én? Egy bátortalan fickó, akit mindenki kedvesnek talál, és udvariasan elbeszélget vele, de aztán elfelejti, és ha nem látja, nem is jut eszébe."

A Találkozások kapcsán én nem igazán kezdtem el emlékezni, én nem merültem a múlt boldogságába, megtanultam a jelennek élni. A szépre boldogan emlékezem, de nem nyalogatom a múltamban bekövetkezett sebeimet. Szerintem nem tudnék úgy élni, hogy idősödő emberként is hiú ábrándokat kergetek, egy olyan nőt (én férfit) akarok, aki nem akar engem, olyan nőt akarok, aki nem is létezik.

Nem vagyok kritikus, én a nép egy halk szava vagyok: ha a történetet elfelejtem és csak a megfogalmazást veszem figyelembe, akkor sem tetszik annyira.
A kocsiban ülve ezeket a szavakat jegyeztem fel első benyomásként:
- "egyeztettem szüleimmel, hogy elutazok nyaralni" (24 évesen dolgozó emberként?)
- a vízben "cicáztunk" (24 évesen)- bevallom ez kiverte a biztosítékot.
- balfék
- tényleg nem ismeri saját magát :-O??
- tényleg vannak ilyen unalmas férfiak?
- folyamatos ömlengés Gabrielláról. Brrrrrr!

Ez a sztori nem az enyém.. Nagyon nem :(

Mitch Albom: Öten a mennyországban

Két könyv elolvasása után (ez és előtte a Csak egy kis hit kell) kétségkívül állíthatom én is, hogy Albom jól bánik a szavakkal, a hit kérdéseit számomra megfelelően tálalja, de itt nem volt meg a mélysége.

Engem is foglalkoztat olykor az élet-halál ill. a meghalás kérdése. Úgy gondolom félek is a helyzettől, inkább nem rágódom ilyeneken, hanem élek a mának, próbálok nem aggódni feleslegesen, de sajnos az élethelyzetek mindig próbák elé állítják az embert, így engem is. Úgy mondanám érdekes volt a történet, mondhatom, kaptam egy képet: ilyen is lehet az élet a " földi életen túl".

Az Öten a mennyországban történetben megismerjük Eddiet, a 83 éves háborút megjárt, özvegy vidámparki karbantartót, aki egy szerencsétlen munkahelyi balesetben meghal. A mennyországban találkozik 5 emberrel (olyanokkal, akik valamilyen kapcsolatban voltak vele), akik megpróbálják megértetni a halálát, annak okát, segítenek a halál tényének a feldolgozásában.

Segítenek annak megértésében, hogy miért élt? mi végből?
Az öt ember kapcsán megtanulja,
- hogy az élet nem hiábavaló, csak az elvesztegetett idő az, miközben azon rágódunk és aggódunk, hogy egyedül vagyunk.
- Megtanulja, hogy az önfeláldozás természetes velejárója az életnek.
- Magtanul megbocsátani, és megtanulja, hogy haragot tartani kész méreg, ami belülről emészti fel az embert; hogy a gyűlölet görbe kés, amivel csak magának árthat az ember. Ennek tükrében sikerül megbocsátania valakinek.
- Megtanul pozitívan, a szépre emlékezni, és
- megtanulja, hogy gyűlölt munkája milyen fantasztikus volt!

Öt ember, öt tanító. Eddie, a 83 éves háborút megjárt, özvegy vidámparki karbantartó beállt a sorba, "egy Csillagpor Kagyló névre hallgató helyen várakozik, hogy majdan megossza a kislánnyal a mennyország őt megillető titkát: hogy minden összefügg egymással, az meg kihat az utána következőre, és hogy a világ tele van történetekkel, de a történetek vége mindig ugyanaz."

Freya North:Szerelmi titkok

A szerző második könyve már jobban csúszott, sőt aranyos volt, kikapcsolt, elszórakoztatott.

Tess egy nap ígéretes újsághirdetésre bukkan, kapva kap az alkalmon, hogy Londonból a tengerhez menekülhet. Joe kicsit ugyan meglepődik a kisgyerekes házvezetőnőn, de valamiért mégis alkalmazza....
Itt kezdődik Tess története, a fiatal, titokzatos egyedülálló anyuka, beveszi Joe hatalmas házát, és 560 oldalon keresztül követhetjük nyomon életüket az Elhatározásban - ami Joe lakhelyének neve.

Bár biztos voltam a történet végében, ez most mégsem zavart, a könyv eléggé lekötött ahhoz, hogy ne érdekeljen, hogy tudom boldog befejezésre számíthatok.

Titkok ugyan vannak a történetben, de mégsem olyan horderejűek, hogy szívdobogva lapoztam volna. Két ember egymásra találása, az életünk apró mozzanatai, és egy kis romantika-ezt kötötte egy csokorba Freya North, mi pedig szaglászhatjuk, gyönyörködhetünk benne az őszi napokon.

Az kicsit furcsa volt, hogy Tess kozmetikusként kifejlesztett új krémeket, csupa növényből... Ő mégsem az agyondicsért organikus kencéit használta hanem Nivea krémet...

Stef Penney: Gyengéd, mint a farkasok

"Kanada 1867: Ahogy a tél egyre szorosabban markolta Dover River elszigetelt települését, egy asszony élete legveszélyesebb útjára indul. Egy férfit brutálisan meggyilkoltak, a nő tizenhét éves fia pedig eltűnt. Az erőszak régi sebeket tép fel, és lángra gyújtja a kisváros mélyen ülő feszültségeit. Vannak akik meg akarják oldani a bűntényt, mások csak ki akarják használni. Hogy fia nevét tisztára mossa, az asszonynak nincs más választása, mint, hogy kövesse a halott férfi kunyhójától induló nyomokat, és északnak induljon az erdőbe, és az azon túli kietlen tájra."

A legnagyobb gondom a regénnyel, hogy nem teremtette meg azt az atmoszférát ami elhitetné velem, hogy valóban az 1870-es években járunk. Igaz, hogy vannak indiánok, igaz hogy vannak farkasok és az is igaz, hogy ott voltak az akkor jellemző alapvető problémák, és konfliktusok , ám mindezt nem éreztem igazinak. Mindemellett én kicsit zavarónak találtam a különböző nézőpontok váltakoztatását, ami összezavarhatja az első oldalakon a naiv olvasót. Szerintem a szerzőnek ennyire nem kellett volna belebonyolódnia a sztoriba, de ettől függetlenül jó kis történettel állunk szemben, csak egy kicsit túl hosszúra sikeredett.

A szereplők között sem találtam olyan embert, akivel szimpatizálni tudtam volna, de ez nem is meglepő hiszen rengeteg karakter jelenik meg a regényben. és ahogy haladunk előre egyre több és több új ember tűnik fel a színen. Az egyetlen kulcsfigura az édesanya, akit a szerző ki is emel úgy, hogy külön fejezeteket szán neki. Véleményem szerint azért lett ő a fő alanya a történetnek, mert a szerző az anyja lelki tusáját szerette volna kiemelni az egész regényben, akinek fő célja hogy tisztára mossa fia nevét.

A történet végig rideg és hideg, farkasok üvöltenek az erdőben, amitől feláll a szőr az olvasó hátán (na persze csak képletesen, hiszen nem gondolhatjátok, hogy szőrös a hátam :D), de sajnos ez nekem most kevés volt ahhoz, hogy igazán élvezhessem a könyvet. Tudomásom szerint ez volt a szerző első könyve, ami akár sikeres is lehetett volna, ha nem visz bizonyos dolgokat túlzásba. Szerintem a kicsivel kevesebb több lett volna. :)

Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Aranyos kis mesécske, amit az én érzékeny lelkem képes lenne elhinni ha még néhány csepp romantikumot lila ködöt és rózsaszín fátyolt csepegtetnének (csepegtetnétek) BELÉM intravénásan. Néha túlzó eseményekkel, néhol elgondolkodtató mondatokkal tarkított történet, amiben néhány magára maradt személy próbál együtt boldogulni, boldoggá lenni.

Írhatnék róla ennyit. Olvassák el azok, akik szeretik a "minden jó, ha a vége jó" sztorikat, és ezzel semmi spoilert nem említettem, hiszen az események csordogálnak vagy zúdulnak előre a vég felé. A lényeg, a szépség a mikéntben van. Nincs benne felolvasztott cukrozott nyalóka, inkább sokszor a keserű grapefruitot lehet ízlelgetni, néhol kicsit porcukorral megszórt formában.

Hogy ne szaladjak előre a történetben, bemutatom a szereplőket, a "féllábúak társaságát", akik szerint az emberek nem azért nem tudnak egymás mellett élni, mert különbözőek, hanem mert hülyék:
Camille: a nagyon sovány (másképpen nevezve kecses, vékonyka) művészlány, aki hányatott gyermekkorát tekintve, a nem megszokott módon növekedett, cseperedett, érett beteg édesanyja-édesapja mellett-közelségében. Nem beszélt csak rajzolt. Egy férfi szerint C. egy csiga aki mélyen elbújik a házában és nem is jön ki onnan. Tele titokkal, ami egyszer csak napvilágra kerül. Ő egy tündér a fiúk szerint. "Kavicsokkal a gyomrában" él, amíg nem jön valaki, aki felkarolja őt.

Franck: egy fantasztikus szakács, akinek érzékenységét, kimutatott-keménységét szintén gyermekkora alakította. Nagyszülei (Paulette és Maurice) nevelték gyermekkora nagy részében, tőlük kapta a benne rejlő Fantasztikumokat. Fél az élettől, a munkába hajszolja magát. Beleszeret egy lányba, de fél az érzéseitől, így csak magában kínlódik egy darabig.

Philibert: egy régebbi századokból itt maradt család sarja, akinél a tisztelet, a lojalitás, a segítőkészség, a lovagiasság, az udvariasság van mindenek előtt. Hatalmas tudását képeslapok mögé szorítja. Ő az, aki vidékről megérkezvén "nem farmerban és baseballsapkában volt, és akihez sem táska, sem kerekes bőrönd nem tartozott. Lassan bandukolt, egyenesen, mint egy I betű, és egyik kezében katonai hevederrel átkötött nagy bőrtáskát cipelt, a másikban pedig egy nyitott könyvet tartott". Tökéletes némelyek szerint. A "Supernesquik".

Paulette: egy idős, egyre betegebb hölgy, aki kapcsolatban van ill. kerül ezekkel az emberekkel. Akik megszépítik életét, megszépítik élete alkonyán lévő napjait.

4 ember, 4 személy, 2 nő és 2 férfi. Anna Gavalda az ő életük egy részét írta le, fogalmazta meg az Együtt lehetnénk regényében.
Együtt lehetnénk, ha tudnánk.
Együtt lehetnénk, ha mernénk.
Együtt lehetnénk, ha lenne aki támogat.
Együtt lehetnénk, ha bátrak volnánk.
Együtt lehetnénk, ha lenne, aki segítene.

Együtt vagyunk egy darabig........ boldogan, problémák előkerülésével és megoldásával...... együtt vagyunk egy darabig........ időközben próbálunk a saját lábunkon megállni......... segítség nélkül próbálunk élni...... keressük önmagunkat...... megtaláljuk önmagunkat.......zajlik az élet...... múlnak a napok..... újra az utcán állunk. Egészen egyedül-ketten. Meddig? Hogyan? Miért?
Valaki lépjen már... Két gőgös, félős ember, akik egyedül fél-embernek gondolhatják magukat.

A borítót tekintve: a filmes változatút olvastam. Jobban tetszik az eredeti, amit betettem a poszthoz. Sőt nekem ez tetszik legjobban a könyv tartalmát tekintve. Szépek a külföldi színesek, és a könyv olvasása nélkül arra mutatnék rá, de így ezt tartom hozzá illőnek.
Érdekes ismét, hogy kinél mit váltott ki a történet..... :))

Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Sokszor félve nyúlok a szórakoztató irodalomhoz, de most bejött a választásom, jól szórakoztam. Bár a könyv címe, borítója és fülszövege alapján valami sokkal sötétebb és borzongatóbb történetre számítottam, mégis jól esett olvasni ezt a kevésbé borzongató, mégis rejtélyes történetet.

Talán az is az erőssége Niffenegger sztorijának, hogy olyannyira hétköznapian tárja elénk a halált, a temetőt, a kísértő lelkeket, mintha ez mindenki számára a világ legtermészetesebb velejárója lenne. Pedig ez sokak számára félelmetes és nagyon misztikus, el is gondolkodtam rajta, hogy miért is, mert igazából nem kellene hogy az legyen. És itt jön be megint a média a képbe, de most nem erről akarok beszélni.

Van tehát egy 20 éves amerikai ikerpár, Julia és Valentina, akik sosem látott nagynénjük halála után megöröklik annak londoni lakását. A lányok tükörikrek, testileg és lelkileg is egymás ellentétei, de nem a szó szoros értelmében. Elspeth, a halott nagynéni végrendeletében különös feltételekhez köti a lányok öröklését: egy évig a lakásban kell élniük, csak azután adhatják el, ha akarják. A szüleik (anyjuk Elspeth ikertestvére) nem léphetnek be a lakásba. Egy, még a lányok születése előtti rejtélyes konfliktus miatt ugyanis teljesen megszakadt az idősebb ikrek kapcsolata. A lányok erre a titkolt konfliktusra is próbálnak rájönni a történet során.

Londonba, a Highgate temető tőszomszédságába költözve közel kerülnek annak érdekes életéhez, ugyanis a szomszédjukban élő Robert, aki az elhunyt nagynéni párja volt, a temetőben önkéntes idegenvezető, valamint a viktoriánus kori temetőről írja disszertációját. A lányok Roberten keresztül jobban megismerhetik nagynénjüket, próbálnak közelebb kerülni a titokhoz is, ami anyjuktól elválasztotta ikertestvérét. Az egyébként is feszült hangulatot fokozza egy kényszerbeteg másik szomszéd, Martin, aki szintén közel kerül a lányok egyikéhez, valamint Elspeth ísértete, aki a lakásban ragadt... Miután erre rájönnek, megismerve Elspeth képességeit, az egyik lány a köztük lévő függőség megoldásaként őrült dologra szánja el magát.

Tetszett az írónő gördülékeny, a figyelmet folyamatosan fenntartó stílusa. Gyakorlatilag alig tudtam letenni a könyvet, annak ellenére, hogy igazán izgalmas események csak a könyv utolsó harmadában történnek. Előtte viszont szépen felvázolja a szereplőket, bontogatja a szálakat.

Tetszett a szokatlan, a halált természetesen és hétköznapian kezelő környezet, amiben mégis volt némi feszültség, a lányok valamint anyjuk és nagynénjük egymáshoz való különös kapcsolatából adódóan. Tetszett a lányok nem tökéletes, különleges külseje, és hogy nem a saját korosztályukkal, hanem érettebb férfiakkal kerültek kapcsolatba. Tetszett, ahogyan Niffenegger a lányok személyiségét, ellentéteiket, egymástól való függőségét ábrázolta. Ez az ikertéma már önmagában elég hálás, azt hiszem. Nyakon öntve egy kis múltbéli titokkal és néhány hétköznapi kísértettel pedig tényleg letehetetlen téma. Azért az írónő tud valamit, azt hiszem.

Bár még bizonyos területeken van mit fejlődnie. Nekem valahogy a történet leglényegesebb momentumai, amiket itt nem fogok elárulni, nem voltak kellőképpen megindokolva és logikusan kifejtve, kicsit öncélúnak hatottak, de talán én várok túl sokat egy ilyen szórakoztatni hivatott történettől... A végét is jobban részleteztem volna, kissé összecsapottnak tartottam, viszont tetszett a nem kifejezetten happy endes befejezés és hogy kiderült, hogy az ikrek közül nem feltétlenül az az erősebb, aki annak látszik.

Annak ellenére, hogy alapvetően másra számítottam, kellemes meglepetés volt a könyv, aki szereti a könnyedebb irodalmat és a kísérteteket, az feltétlenül olvassa el, jól fog szórakozni.

Külön érdekesség, hogy a Highgate temető létező hely, sok híresség sírja található itt (pl. Karl Marxé, Faradayé, George Elioté, Douglas Adamsé stb.) és Audrey Niffenegger idegenvezetőként dolgozott itt :)

Kiadja: Athenaeum

Brent Weeks: Az árnyak útján

Jaj! Már bő egy éve várom, hogy közzétehessem ezt a recenziómat! Annyira megszerettem ezt a könyvet és annyira akartam már ajánlani nektek, de csak most, röviddel a magyar megjelenés előtt jött el végre az ideje.

Brent Weeks első regénye rögtön trilógiának íródott (Éjangyal trilógia), és igen rendhagyó módon csupán 1-1 hónap eltéréssel jelentek meg a folytatások. Mivel alapvetően én sem szeretek olyan sokat várni a fejleményekre, ha az előzmények tetszettek, így én igen pozitívan fogadtam ezt az ötletet. Egy kis utána olvasást követően azt is megtudtam, hogy a könyveknek már saját kis rajongó tábora is.

A történet alapja fantasy, de igen izgalmas kalandregény is egyben. Van benne minden, ami kell: szerelem, árulás, hűség, politikai cselszövések, háború, küldetést teljesítő hősök, hősök akik maguk sem tudják eldönteni, hogy a jó vagy a rossz oldalon állnak-e, és rengeteg gyilkosság.

Cenaria Királyságban egy éjjel Azoth, a 10 éves kisfiú éppen rézpénzeket halászik ki egy fogadó alatti sáros részről, amikor a feje felett gyilkosság történik. Egyetlen ember vagy fél tucat másikat intéz el úgy kb. 3 másodperc alatt. A fiú mukkanni sem mer, főleg miután rájön, hogy az az ember a feje felett nem más mint Durzo Blint a híresen hírhedt bérgyilkos. Nem sok idő kell ahhoz, hogy újra találkozzanak, de Azoth ezúttal bátrabbnak mutatkozik és Durzo nyomába ered. Erős elhatározása, hogy Durzo tanonca lesz. A bérgyilkos egy nehéz feladat elé állítja, ha teljesíti akkor maga mellé veszi és megtanítja a mesterség minden csínyjára bínjára. Ha azonban engedetlen lesz, a büntetése elfenekelés helyett halál. Azoth hezitál, erőt gyűjt de túl későn teszi meg amit kell, a két barátja közül az egyik - Jarl - az  idősebb fiúk martalékává válik, és onnantól mind szexuálisan, mind lelkileg bántalmazzák. A másik barát, Baba - egy 7 éves kislány - szenvedi el azonban a legnagyobb megtorlást: félholtra verik és könyörtelenül megkéselik. A fiúnál betelik a pohár, és felkészül rá, hogy teljesítse jövőbeli mestere első parancsát, mely attól a naptól fogva mind Azoth, mind Durzo életére rányomja bélyegét, a sors pedig nem engedi, hogy felejtsenek. Sok évvel később Durzo és Azoth kulcsfigurákká válnak a Khalidoriak szemében, akik hátba kívánják támadni az országot, és el akarják foglalni ezt a királyságot. Talán az egyikük számára még van kiút, de képes-e bármelyikük is bízni a másikban? Van-e becsülete a bérgyilkosoknak?

Ahogy Gandalf mondta a Gyűrűk urában: "A tábla készen áll, a bábuk mozognak."

A könyv felétől pontosan ilyen érzés keríti hatalmába az olvasót, és egészen a végéig el sem engedi. Pontosan olyan, mint a sakk, fogalmunk sincs, mit fog lépni a másik. A könyv vége, még koránt sem a befejezés. Maradtak még bábuk, akik képesek mattot adni, a második rész róluk szól.

Alapjában nem szeretem annyira a szaftos, vérben tocsogó történeteket, de ez még elment. Nagyon sok benne a halál és a harc, de nem voltak undorítóak, sokkolóak vagy unalmasak (olyan is lehet, találkoztam már hasonlóval). Tetszett a politikai összetettség, hogy sok dolog valóban az utolsó pillanatban derül ki, és csak nagyon kevés következtetésem bizonyult helytállónak. Ez jó, mert azt jelenti újat mutat, izgalomban tart.

Ajánlott azoknak, akik szeretik a fantasy (természetesen) és olyan fantasyket is szeretnek olvasni, amiben nincsenek mitikus lények, de sok benne a rafinéria és a varázslat. A helyenként nem túl lélekmelengető beszólásért az alsó korhatár szerintem a 14 év. (Lehet, hogy túl szigorú vagyok?)

A magyar borító egyben az eredeti is. Én némi hasonlóságot vélek felfedezni Hayden Christensen és a borítón lévő figura között, de lehet hogy csak az én szemem káprázik :)

A könyv filmes jogait már megvették, méghozzá nem is egy stúdió hanem egy színész, név szerint pedig nem más, mint Cam Gigandet aki James-t játszotta az Alkonyatban. Ha ő is szerepet szeretne majd játszani a filmben, akkor Durzo Blintként tudnám őt elképzelni. Szerintem illene is hozzá az a szerep.

Brent Weeks már dolgozik a második Trilógián, azt állítja hamarosan ennek is megjelennek a további részei. Azt is mondja, hogy az más háttér lesz. Megismerve a fantázia világát… hiszek neki!

Magyar megjelenés: október eleje
Kiadja a Könyvmolyképző

És akkor íme egy kis csemege, a trilógia első részéből:

ejangyal_arnyak_1_3

Karen Marie Moning:Keserű ébredés

Egy újabb tündéres sorozat első darabját tesztelhettem...még mindig nem tudom eldönteni,hogy jó volt -e vagy sem...inkább maradjunk a közepesnél.

Ami tetszett:A jó szövegek, és úgy vettem észre szerencsésen elkerültük a kavarodást,és egyebeket már ami a tündér mítoszt illeti,akárcsak a Veszélyes Játék-ban itt is ugyanazokat az információkat olvastam a tündérekről.

Izgalmas volt,haladt a történet,és igencsak zordra sikerültek a tündérek.

Ami nem tetszett:A főszereplőt nem sikerült megkedvelnem,az a tipikus lány aki huszonkét éves de tizenhatnak látszik és az agybéli képességei sem mutatnak fejlődést.A rózsaszín ruhák,körömlakkok,és a haján kívül valahogy mást nem nagyon érzékel a környezetéből,vagy ha igen ezeket a külsőségeket akkor is beleszövi a mondandójába.Sok klisé volt a sztoriban,mikor körbejárták a sok sok szörny házát mindenféle cucc után szimatolva,na az nagyon unalmas volt-főleg hogy elég sűrűn csinálták.

A történet szerint Mac nővérét meggyilkolják Dublinban,csak a történet közepénél kapunk először némi utalást arról,hogy pontosan mi is történet a lánnyal.Mac úgy érzi muszáj Dublinba utaznia,hogy megtudja miért is nem sikerült a rendőrségnek elkapnia a gyilkost.

A véletlen aztán egy furcsa férfival hozza össze Macet ,aki úgy tűnik,hogy csak hasznot akar húzni Mac tudásából-erről a tudásról Mac sem nagyon tudott eddig,úgyhogy egyszerre szakad a nyakába a gyász,a félelem,új kihívások,és ismeretek a különböző lényekről nem is beszélve.

Ami nálam kicsapta a biztosítékot az a szexel zsaroló tündér-kész voltam!!A tündér megjelenik és a lány a nyílt utcán letépi magáról a ruhát,könyörögve egy gyors menetért...és ez nemcsak egyszer fordul elő.Ez volt az a pillanat mikor már nem tudta feltornázni magát a történet,hiába az izgalmas,fordulatos befejezés,ami azért engem nem is lepett meg annyira.

Lehet ha fiatalabb lennék és rugalmasabb másképp néznék a könyvre.

Steven Hall: CáPAca - Rorschach-játszmák

Eric Sanderson egy nap emlékezetkiesésre ébred. Fogalma sincs, hogy ki is ő valójában, teljes személyiségét elvesztette. Egyik kiindulópontja első Eric Sanderson, azaz önmaga korábbi üzenetei, melyek utasításokat, útmutatásokat tartalmaznak.

De ott van Dr. Randle, a terapeuta is, aki látszólag szintén segíteni szeretne. Kire hallgasson? Kinek az útmutatásait kövesse, hogy megtalálja újra önmagát.

Vagy inkább Dr. Odorus nyomába kéne eredni, akihez csak gondolat-, fogalomtöredékek vezetnek?

A történetben végigizgulhatjuk menekülését, csatáját a ludoviciátorral, a kézzelfoghatatlan gondolathallal. Ez a lény falta fel mindenestül a személyiségét, gondolatait, emlékeit, fogalmait. Visszaszerezhető a régi élete? Hiszen az ellenség semmivel sem veszélytelenebb egy igazi cápánál.

Szerelmi szálat is nyomon követhetünk a könyvben. A társ, a segítő a fiatal lány, Cserkész, aki talán az első Eric életéből való lánnyal azonos???

Szívesen megnézném a már készülőben lévő filmet.

Bár nem az én műfajom, jobban szeretem a földhöz ragadtabb történeteket. Ettől függetlenül magával ragadott, sodródtam vele. Együtt izgultam Eric-kel, hogy időben beállítsa a diktafonokat a ludoviciátor ellen. A fülszövegben szereplő pszichothriller meghatározást kicsit túlzásnak tartom.

Melissa Marr:Veszélyes Játék

"A tündérek természetüket tekintve részben emberiek,részben spirituálisak ...Néhányan jóindulatúak..Mások viszont nem...felnőtt embereket rabolnak el,s balszerencsét hoznak"

(A.W.Moore:A Man -sziget folklórja 1891)

Aki eddig azt gondolta,hogy a tündérek kis bájos, szárnyas teremtmények azoknak ajánlom ezt a könyvet,meg fognak lepődni!Lehet,hogy csak az újdonság varázsa tette,de nagyon tetszett a könyv és hihetetlen gyorsan haladtam vele,igaz ez nem olyan történet ahol nagyon kell figyelni,az események és a fura kis lények izgalomban tartják az olvasó figyelmét.

Tetszett,hogy minden meg lett magyarázva,gyorsan és hatékonyan derül ki,hogy ki mit,miért csinál,melyik lény kinek az oldalán áll,miért kell a nyárkirálynak sürgősen új királynő-kilencszáz éve válogatja ugyanis a jelölteket,de eddig minden lányka elbukott.Persze van gonosz is és több udvar-magas udvar,tél udvar -és télkirálynő is aki nagyon gonosz,és unalmában is tizedeli boszorkányait,tündéreit.

Ha hasonló történethez kellene társítanom akkor olyasmi a történet mint Gregory Muagrie:A Boszorkány c. könyve.Kicsit meseszerű de cseppet sem unalmas,tele fura lényekkel,amik elképesztően jól néznek ki, és remek kunsztokat tudnak csinálni.

A szerelmi szállal voltak gondjaim,nagyon nyafogósra sikerült.Igaz ha az ember szem előtt tartja a tényt,hogy ez a könyv inkább ifjúsági irodalom akkor ezzel sincs gond.

Röviden a sztori:Aislinn tizenhét éves,és a tündérlátás képességével éli napjait,nagymamája félti,óvja őt ám a nyárkirály kiszemeli a lányt magának.Seth a lány halandó barátja viszont egyáltalán nem örül a hadseregnyi konkurenciának.

Koboldok,berkenyeemberek,tündérek,halott lányok farkasháton lovagolva mind mind színesítik a palettát.Nagyon hatásosan,élénken lett érzékeltetve ez a furcsa világ.Kíváncsian várom a folytatást!

Minden fejezet elején rövid kis ismertetőt kapunk a tündérekről,régi könyvekből idézve.Ez nagyon tetszett! Nemrég,még a könyv olvasása előtt vettem magamnak egy fülbevalót-szárnyas kis tündérek-hát mit ne mondjak kezdek félni,hogy egyszer jól megcsipkedik a fülemet...

A borító nagyon szép!

Kyra Lathan: Új kezdet

Jennifer Darvey gyermekként egy repülőgép szerencsétlenség túlélőjévé válik. Szülei a balesetben meghalnak, igencsak rejtélyes körülmények között. Bár Jennifernek amnéziája lesz, mégiscsak nekivág felkutatni a titkokat, még az alvilágba is beépül a rejtély leleplezése érdekében, mivel merényletre gyanakszik.

A lányt nagyapja "óvja" a háttérből, testvére szeretne segíteni neki, szerelme szeretne mellette állni, de ő minden segítséget, támogatást elutasít.

Hazudnék, ha azt írnám, hogy értettem a könyv lényegét, de ez mostanában nem volt ritka nálam! :-) Ismét vállalom, hogy esetleg velem van a gond, de egyszerűen nem tudtam eligazodni a keszekusza gondolatok, mondatok, történések, események között. Nem egyszer fordult elő a könyv olvasása közben, hogy azt sem tudtam, hirtelen hogy kerültünk oda ahova. Érzésem szerint ez nem a könyv fordulatossága miatt volt... Egyszerűen kínlódtam, rágtam az agysejtjeimet, hogy megérthessem a lényegét, megragadjam a könyv szépségét. Nem sikerült! :-(

2/10

Philippe Grimbert: Titok

Miért különleges Sim a kötött kardigános-pulóveres plüss kutya?
Grimbert vagy Grinberg?
Egy titok, ami rejtve van, de érződik…
Amit annyira titkolnak, hogy már fájdalmat okoz másnak is.
Egy titok, ami egy egész család életére kihat a háború előtt, a háború alatt és a háború után.
Vajon meddig fogunk emlékezni az áldozatokra, mi akiknek a rokonságában nincsenek háborús áldozatok?
Vajon meddig fognak emlékezni az áldozatokra azok, akiknek a rokonságában vannak háborús áldozatok?
Egy titok, aminek muszáj kiderülni, hogy ez által megváltást hozzon az érintetteknek.
Vannak akik kétszer halnak meg… tartja a mondás.

Philippe Grimbert önéletrajzi ihletésű regényében megismerhetjük családját, bepillantást nyerhetünk titkokkal teli múltjába, amiről neki soha nem beszéltek, csak azt érezte, valami nem stimmel.
Nagy testvért talált ki magának, aki éppen az ellentéte neki. Érezte, hogy apja nem szereti vagy nem fogadja el olyannak, amilyen valójában ő maga.
Lassan indult a cselekmény, de éreztem, hogy a titok ki fog szivárogni. Nem gondolkodtam, hogyan, de tudtam, hogy jönni fog.

Egy film a koncentrációs táborokról olyan elementáris erővel hatott a fiúra, hogy a lényeg szép lassan kitudódott, az apró mozaikdarabkák szép lassan összeálltak képpé.
Nehéz lehet feldolgozni a második világháború borzalmait. Nem is tudom, lehet-e?
Kész a kép...lassan a gondolatok is megfelelő helyekre kerülnek, és ismét ott a kérdés: lehet azt mondani, hogy megfelelő helyre kerültek.
Szörnyűségek, gyilkosságok, megbocsáthatatlanság, küzdés, titok...

"Louise remegett. Túl sokat mondott,de nem állhatott meg itt. Tartozott nekem az igazsággal. (...) Mégis vállalja, hogy megtöri a csendet, segít annak, aki hasonlít rá, aki más, mint a többiek. Soha többé nem fogom azt képzelni, hogy az első, az egyetlen vagyok."

Majgull Axelsson: Áprilisi boszorkány

A sokat dicsért skandináv irodalomnak ez az első darabja, amit olvastam. És elég különös egy könyv ez.

Kissé komor, sötét hangulata van. Az egész sztori Desirée-től indul ki, aki egy mozgásképtelen, sérült, középkorú nő. Világ életében intézetekben, kórházakban élt. Az 50-es évek környékén ugyanis az volt a gyakorlat, hogy az ilyen gyerekeket bedugják valami intézménybe, nem volt szokás a családban tartani őket, bajlódni velük...

Bár Desirée sem mozogni, sem beszélni nem képes, szellemileg teljesen ép. Segítséggel kideríti, hogy édesanyja, miután őt intézetbe adta és soha többé felé sem nézett, három lánygyermeket vett magához, akiket rövidebb-hosszabb ideig nevelt. Desirée irigy ezekre a lányokra, úgy gondolja, hogy az ő életét élték, vették el. Különös képessége révén megvalósítja, hogy levélkéket küldözget nekik, belenéz az életükbe.
Ahogyan a regény folyamán mi is megtesszük. A regény ugyanis abból épül fel, hogy a jelen és a múlt, azaz a négy gyermekkor történéseit felváltja tárja elénk az írónő, bemutatva a négy nő sanyarú gyermekkorát és a jelen furcsa történéseit. Desirée ugyanis úgy keveri a lapokat, hogy három mostohanővére - akik nem tudnak az ő létezéséről, egymással pedig elég bizalmatlan és felemás a kapcsolatuk - egymás felé sodródjanak és ez a szürkésbarna hangulatú történet egy hasonló árnyalatú, mégis megnyugvást hozó fináléban érjen véget.

Ahogy ezt érzékeltettem, ez nem egy vidám történet. Hátrányos helyzetű gyerekek sorsát, felnőtté válását, sérüléseit, érzelmeit mutatja be. Olyan érzésekkel találkozunk itt, mint elhagyatottság, szeretetéhség, fásultság, irigység, gonoszság. Nem lehet rajta szórakozni a szó szoros értelmében. Viszont fantasztikusan van megírva. Engem teljesen lebilincselt Axelsson stílusa, alig tudtam letenni a könyvet. Nem véletlen, hogy irodalmi díjat is nyert Svédországban, mert annak ellenére, hogy se nem szép, se nem izgalmas a történet, mert a sorsok és a történések valahol egészen hétköznapiak, mégis nagyon különlegessé tudta varázsolni a sztorit az írónő. A karaktereit nem igazán lehet szeretni, inkább érdekesek ők, mint szeretnivalóak, viszont nagyon jól kidolgozottak és nagyon valóságosak.

És a végén jól el lehet gondolkodni, hogy a látszat ellénére a négy nő közül vajon kinek van/volt igazán irigylésre méltó élete négyőjük közül? Az orvossá lett, hallgatag, eminens Christinának, a magának való, fizikus Margaretának, a szép, de vad és züllött Birgittának, vagy az ágyhozkötött Desiréenek?

Azt hiszem, hogy ennek a regénynek a különös hangulata még sokáig el fog kísérni. Érdekes, egy svéd írótól valahogy pont ilyen atmoszférát vártam, talán azért is jött be annyira ez a könyv, mert kitűnő stílusban hozta a hangulatra vonatkozó elképzeléseimet.

Aletta Jones: Rejtélyes múlt

Adott három férfi. Giovanni Smerlando feleségével él tökéletes boldogságban szép nápolyi otthonukban. Minden területen sikeresek. Nincs hiba sem a munkában, sem a kapcsolatukban, semmiben. Már-már meseszerű. Elképzelhetetlen, hogy bármi belerondítson ebbe az idilli állapotba. Vagy mégis?

Leone Vita nyugalmazott felügyelő a másik szereplőnk, akinek szintén nagy jelentősége van a történetben. 40 év múltán remény csillan fel egy régmúlt gyilkosság megoldásával kapcsolatban. Vajon mi kerülte el annak idején a figyelmét, mi az az apró mozzanat, ami akkor segítette volna a bűntett felderítésében?

Pietro Flutto pedig a piti kis zsaroló, aki birtokában van minden információnak. Ennek fejében reméli a meggazdagodást. Tervei között szerepel eladni ezeket a tényeket tetemes summáért. Sikerül vajon neki?

Elolvasása esetén megtudhatjuk, hogyan is kapcsolódik össze a három férfi élete. Az túlzás, hogy érdemesnek tartom, de hátha felkeltette a kíváncsiságot.

Kifogtam pár könyvet egymás után, amik rettentő zűrzavarosak voltak számomra. Talán még ez a sztori az, aminek legalább vezérfonala volt, de szerintem rendkívül igénytelenül megírt könyv ez is.

Lehet, hogy rosszkor, rossz időben találtak meg ezek a típusú könyvek. Nem tudom. De ezzel a könyvvel sem tudtam sok mindent kezdeni. Hát itt voltak a helyesírási hibák... Ilyet én még nem láttam. Gyakorlatilag egy épkézláb mondattal nem találkoztam a könyvben. Szinte csak a mondatok elején nem voltak vesszők. Olyan érzésem volt, mintha valami gép által összeállított szöveget olvasnék. Ha még le is számítom a rettentő sok helyesírási hibát, akkor sem tudnék túl pozitívan nyilatkozni róla.

3,5/10

Farkas Péter: Nyolc perc

Ismét egy olyan irodalmi alkotás, ami megoszthatja az Olvasókat. Ami megbotránkoztathat, ami elgondolkodtathat, ami utálatra-utálkozásra késztethet, ami könnyeket fakaszthat.

Kinek mit jelent.... Kinél mit vált ki... Kinek mi a fontos az életében... Ki milyen jellem... Ki mennyire racionális... Ki mennyire viseli el az elmúlás gondolatát... Ki milyen mértékben és mélységben képes szeretni...

Lehetnek benne -némelyeket- megbotránkoztató kifejezések, mondatok; lehetnek benne jelenetek, amelyeket el sem bírunk képzelni, mert nem láttunk magunk mellett súlyos beteg idősödő embereket, akik életük vége felé járnak esetleg; lehetnek benne apró örömök, amelyek olykor utat mutathatnak nekünk, a lényeg az, hogy bármi is van benne, bárhogy is ír Farkas Péter a lényegtelen semmiségekről, azt olyan intenzitással teszi(tette), hogy engem elkápráztatott.
Elnéztem az öregasszony és az öregember lakását, elképzeltem életüket, és, bár semmit nem tudtam meg róluk, de arra rájöttem, hogy jó lehetett nekik. Talán még akkor is jó volt.

Ki ne gondolna az életére, az élete végére, annak milyenségére, annak intenzitására? Ki ne keresné a tökéletes párt, házastársat, akivel megöregszik, akivel a "jóban-rosszban-t, egészségben-betegségben-t" átéli?

Ez a könyv megmutatta, hogy tényleg létezhet ilyen. Két ember, egyik betegebb, mint a másik élete alkonyán éldegél, csendben, békében, szeretetben. Sírtam a végén, meghatódtam, reménykedhetek.

Elfogadás.
Segítőkészség.
Szeretet.
Szerelem.
Egymásrautaltság.
Elmúlás.
Őszinteség.

"Némán és kézen fogva lépkedtek végig a kavicsos úton, aztán fölmentek a faragott famellvéddel körbekerített teraszra, átvonultak a fölállított, üres, zöldre lakozott, összecsukható vas kerti székek között, és mielőtt beléptek volna a házba, csak úgy menet közben, mintegy az utolsó lépésben egymás felé fordultak és összecsókolóztak, mint a valóságos szerelmesek. De csak egy pillanatra, aztán eltűntek a házban."

Tamora Pierce: A Nőstényoroszlán éneke sorozat

Kislány koromban nem sok lányos dolog érdekelt, inkább matchboxokkal játszottam, kisvonatoztam, legóztam, kártyáztam (autós kártyával természetesen) és fára másztam. Barbie és társai csak később kaptak szerepet az életemben, de a mai napig szívesen gondolok azokra a napokra amikor a kisautóimmal brümmögtem a nagyszőnyegen vagy építettem fel első házamat. Talán ezért is áll olyan közel a lelkemhez ez a könyv sorozat, bár meggyőződésem hogy sokan vagyunk lányok, akik nagyon szerették a kemény, talpraesett ugyanakkor mégis kedves főhősnőket a mesékben és filmeken. Mondanom sem kell egyik legkedvesebb sorozatom a Fantaghiro volt, és mindig ámulva néztem a hős hercegnő hőstetteit.

Egy kis nosztalgia: http://www.youtube.com/watch?v=ArCfya5U9qI&feature=related

Tamora Pierce hősnője pontosan az ilyen kívánalmaknak felel meg. Trebondi Alanna bátor, kitartó, kedves, segítőkész, nemes lelkű és hős lovag.

1. rész - Az álruhás lovag

Alanna és ikertestvére Thom nagy nap elé néznek: Thomot a fővárosba küldik, hogy lovagi nevelésben részesüljön, Alannát pedig az Istenek városába, hogy igazi nemes hölgyet faragjanak belőle. Thom nem akar kardokkal hadonászni, Alanna pedig nem akar naphosszat pukedlizni. Kockázatos tervet eszelnek ki. Alanna megy a fővárosba, fiúnak adva ki magát, Thom pedig a kolostorba, ahol nem csak hölgyeket fogadnak hanem fiúkat is, hogy varázslónak tanulhassanak. Ettől a naptól kezdve Alanna eldobja szoknyáit, hogy Alanként izzadjon, kardozzon, lovagoljon és verekedjen. Az egyetlen aki ismeri titkát (bátyján kívül) az hűséges szolgája Korem, aki a kiképzés alatt végig a közelében marad. Alanna a királyi udvarba érkezése után nem sokkal máris beszerez magának egy ellenséget, aki még az idősebb fiúk pártfogása ellenére is folyamatosan zaklatja a lányt. És akkor ott van még a rengeteg tanulás és gyakorlás. Sok barátot is szerez az udvarnál, kedves, őszinte, határozott és becsületes természetével hamar megszeretik őt. Közülük ketten különösen közel kerülnek a szívéhez: Jonathan herceg, a király fia és George a tolvajok királya. Az első részben még nem sok kalandban van része, inkább a lovagi iskola nehézségeit és a barátságok szövődéseit izgulhatjuk végig. Azért a fináléra akad egy kis harc is, hogy ne tartsuk túl könnyűnek főhősnőnk életét.

Egyből magába rántott a történet. Szinte le sem tettem a könyvet, ülve, állva, fekve, ahogy éppen módon és lehetőségem volt rá olvastam s olvastam. Bár a történet hőse egy fiatal lány, ne gondolja senki, hogy ezt csakis tini lányok élvezhetik.

2. rész - Az istennő kezében

Alanna immár 14 éves és előlépett fegyverhordozóvá, méghozzá nem is akárkinek a fegyverhordozójává. Egyik este éppen küldetésből megy hazafelé, amikor is ideiglenes szálláshelyén váratlan látogatója akad. Pontosabban kettő. Első döbbenete után kénytelen rájönni, hogy ő magának az anyaistennőnek a kegyeiben van. Míg egyikük távozik a helyszínről a másikuk Alanna mellett marad, hogy a későbbiekben Alanna árnyékaként a lányt mindenhova kövesse, vigyázzon rá és időnként helyre tegye, ha már túl nagy hülyeséget akar csinálni. Ebben a részben Alanna először szembesül női igényeivel, miszerint jó lenne ékszereket hordani, szép ruhákat viselni és a fiúknak tetszeni. Két fiú, akik már ismerik titkát  mindenesetre nagyon is szívesen venné ha kitűntetné figyelmével. Újabb 4 év telik el és a könyv végére Alanna túl van már egy háborún, egy lovagi próbán és még egy életre-halálra szóló párbaj is vár reá. 

Ez a rész is hamar megvolt. Ahogy letettem az első könyvet emeletem is fel a másodikat. Nem kellett csalódnom ugyanolyan intenzíven fogott meg a történet. Itt ég több volt az izgalom, és a szerelem bimbója is kezdett már kibontakozni.

3. rész - A magányos harcos

Alanna elhatározása, miszerint hős kalandokba fog keveredni, nem is tart sokáig, hisz nem sokkal távozása után máris egy csapat fegyveres támad rá és Koremre. Kardcsapás kardcsapást követ, majd tárgyalás következik és Alanna hirtelen azon kapja magát, hogy ő és Korem már egy sivatagi törzshöz tartoznak. Csodás érzéke az ellenségek magához „édesgetésében” itt sem hagyja cserben. A Véres Sólymok törzsfőnöke oly feladattal látja el, amelyet Alanna nem tud majd sokáig végezni, ezért keresi utódait. Közben Jonathan herceg is bekerül a képbe, akinek hihetetlen dolgot ajánlottak fel. Ha elfogadja, jövőbeli királyként egyesítheti végre királyságának összes népét. Mire végeznek feladataikkal a sivatagban már nem tekintenek egymásra ugyanolyan szemmel, és lehet hogy útjaik örökre szétszakadnak. George-nak a vége felé már több szerep jut a könyvben, igaz a nehézségeinek száma is nő ezzel. Ha nem vigyáz nem csak ő, hanem édesanyja és Alanna is veszélybe kerülhet.

Huh, ennél a könyvnél nem volt olyan nagy a lelkesedésem. Az első két harmada nekem unalmas volt. Olyan volt, mintha nem is ugyanaz az író írta volna Néhol a történet kissé erőltetett volt, és voltak benne unalmasabb részek is. Az utolsó egyharmadtól azonban visszatért a lendület, és megint olajozottabban vettem fel a következő és egyben utolsó könyvet.

4. rész - A csodatévő drágakő

Nem sokkal azután folytatódik a történet ahol a harmadik rész véget ért. Úgy tűnik végre itt a nagy kaland amelyre oly régóta vágyott már a lány. Ezúttal a királyság határát is átlépi, és egy idegen háborúba is belekeveredik. Új kísérője van, aki maga a leghíresebb Sang Sárkány, aki a leghíresebb harcos a sangok között, akiről hamar kiderül, hogy nem szereti a mágiát, de annál inkább Alannát. Miközben veszélyes útjukon vándorolnak George és Jonathan is folyamatosan küzd saját problémáival odahaza. Bár látszólag különböző okokból mégis mindkettejük élete veszélyben van, mindkettejüknek meg kell küzdeniük a belső árulókkal és orgyilkosokkal. Alanna egyre érzi, hogy szükség van rá odahaza, ezért minél előbb be akarja fejezni küldetését, hogy hazatérjen és meg tudja mi a helyzet. Bár eddigi élete kalandos és veszélyes is volt, azok mind semmik voltak ahhoz képest, ami szeretett fővárosában vár rá.

Bár ez a rész jó száz oldallal hosszabb, mint az első három, mégsem éreztem ebből semmit. Ha lehetett volna még tovább olvastam volna Alanna történetét, de bárhogy lapozgattam is nem voltak rejtett oldalak sehol sem, hogy csillapítsák kissé igazságtalanságnak érzett csalódottságomat.

Mindent egybevéve hatalmas élmény volt számomra ez a sorozat. De nem csak számomra, mert, ahogy tettem le a könyvet, még ideje sem volt koppannia az polcon máris emelte fel a párom utánam, hogy ő is olvashassa. Tehát nyugodtan mondhatom, hogy fiúk is élvezhetik ezt a történetet, nem csak mi lányok vagyunk kivételezettek.

Az egész sorozatban erősek voltak a karakterek, mindenféle megerőltetés nélkül magam elé tudtam képzelni őket. Tamora Piercenek csodás érzéke van az izgalomkeltéshez és a leírásokhoz egyaránt. Nem csinálja feltűnően, mire észbe kap az ember máris befészkelték magukat a szereplők az agyába. Nem tudom hogyan csinálja, de ezt sok írónak tanítani kéne. Nem voltak túl hosszú tájleírások sem, semmi szájbarágás és semmi felesleges bonyodalom. (Na jó a harmadik részben kissé rezgett a léc). A középkori királyság szinte az orrunk előtt van mind a sajátos forgatagával, háborúival, várfalaival és romantikáival. Igaz kissé feministábban és több varázslattal, mint ahogy a töri könyvekben tanultuk, de pontosan ez kell egy magamfajta lánynak aki a lelke mélyén kalandvágyó és fiús marad. Volt, hogy közben a BBC féle I. Erzsébet a szűz királynő című sorozat zenéjét hallgattam közben és tökéletesen belesimult a díszletbe és történetbe. Ha már ifi koromban megjelent volna ez a sorozat és az írónő többi könyve, azt hiszem egész nap csakis Tamora Piercet olvastam volna. (Jó jó, így is megtettem, na! :)

És mivel nem tudott nyugton hagyni a gondolat hogy vége nincs több, ezért utánajártam egy kicsit az írónőnek és műveinek az interneten. Alanna-nak közvetlenül nincs több kalandja, azonban magának a királyságnak lesznek más hősei is, mind Alanna előtről és utánról is. Az egyik sorozatban maga a lány (aki akkorra már családanya) is feltűnik.

Sajnos magyarul nem jelent meg több rész. Sajnálom, hogy nem fedezték fel maguknak az olvasók, mert Fantaghiro kedvelőknek tényleg nagyszerű élmény.

Kiadó: Geopen (2006)

Dymphna Cusack:Ketten a halál lellen

Csenga véleménye

"Amikor megismertelek,olyan voltál,mint a bárányfelhő tejszínhabbal"

Először a gyönyörű borítón akadt meg a szemem,aztán a tartalmát elolvasva tudtam nekem való ez a szívfájdító, zokogós történet. De megfogadtam,hogy ha olvasás előtt el is olvasom mások véleményét, gyorsan el is felejtem-volt aki véleménye szerint a Love Story ikertestvére a könyv-dehogy!!!!Ennyi erővel az összes családregény is egy tőről fakad...

Nos a második világháború után vagyunk amikor Bart hazaér Sidney-be, és egy lány, Jan várja, holott nem ígért neki semmit, nem beszéltek meg semmit. Pár semmitmondó levelet ugyan küldött a lánynak de nem is gondolta tovább a történetet.-Itt megjegyzem, hogy a fülszöveg félrevezető,hiszen ott azt írják Bart és Jan örök hűséget fogadott egymásnak.Szó sem volt ilyesmiről!!!

Bartnak hízeleg a naiv, édes lány ragaszkodása, imádata. Bart úgy érzi maga a megtestesült tökéletesség. A fiút legszívesebben szájba csapkodtam volna egy szöges deszkával amiért ennyire bunkó, arrogáns,beképzelt volt nem beszélve Jan iránti érzéseiről, gondolatairól-és hiába a késő bánat a mártíromság, nem tudtam neki megbocsátani.

Bart -nem lévén jobb dolga-elfogadja Jan társaságát még kiötli mihez kezdjen most, hogy vége a háborúnak. Élvezik egymás társaságát, a lány már az esküvői harangok hangját véli hallani, amikor egy kirándulás után a lány rosszul lesz.

Hossza huzavona és orvoslátogatás után, a lesújtó diagnózis tuberkolózis vagyis Tbc, szanatóriumra, hosszas ápolásra és legfőképp pénzre van szüksége a lánynak.

Innentől kezdve a történet hol a végletekig letaglóz,hol reménykedve ível felfelé.Jan küzdelme a betegséggel, az orvosokkal a pénztelenséggel,és persze Bart szerelmének elvesztése örök rettegésben tartja. Bart két életet él,Jant a betegsége folytán már nem hagyhatja el, ugyanakkor úgy érzi joga van a boldogsághoz....

Nekem furcsa volt, hogy Jan nem a betegségtől retteg leginkább,hanem azért aggódik,hogy vajon Bart meddig tart ki mellette, és hogy szereti-e még.

Jan gyógyulása embertelen körülmények között folyik, miközben kiderül,hogy egyetlen élő rokona testvére is megkapta a gyilkos kórt...

Nemcsak a két fiatal küzdelmét mutatja be a könyv, hanem ezt a borzasztó, kínzó betegséget is, amelyre ekkor még nem volt gyógyszer.

Egy alkalommal szórakozottan lapozgattam a könyvet, és megtörtént az aminek sosem szabadna megtörténnie olvasás közben-valahogy az utolsó oldalon, elolvastam a befejező mondatot! Aztán persze belevertem a fejem a falba, és azt hittem innentől kezdve veszett fejsze nyel az olvasás, de nem! Olyan szenzációsan van megírva, hogy nem hittem, el hogy tényleg az a bizonyos mondat lesz a történet vége.

Muszáj voltam ilyen nagyban betenni ezt a csodaszép borítót!

Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 15.

Erika véleménye

Dymphna Cusack

Mintha csak Szilvási Lajos: Egymás szemében c. művét olvastam volna. Senkit nem akarok megtéveszteni. Nem ugyanaz a történet, de hangulatában ugyanazt hozta számomra.

Megrendítő történet egy szerelmes párról, akinek a kapcsolata nem feltétlenül klasszikus módon alakul. A klasszikust itt úgy értem, hogy általában egy szerelem szárba szökken, zakatolnak az érzelmek, de a kezdeti lángolás után is apróbb-nagyobb gondok között folyik megszokott medrében élet, a szerelem.

Az adott történet sajnos nem úgy alakul, ahogy a kezdeti fellángolás ígéri.

Bart Templeton egy szoknyavadász pernahajder, aki a II. világháborúból tér éppen haza. Barátnője váratlanul a hajóállomáson vár rá, bár Bart lelkében a testi vonzalmon kívül más még nem mozdul meg, az viszont nagyon! :-)

Ahogy telik-múlik az idő, ráébred Jan tisztaságára, arra, hogy vele talán el tudná képzelni az életét. Szerelembe esik a lánnyal. Szerelmük a fent említett klasszikus módon indul, Bart is egyre komolyabbnak érzi a kapcsolatot, bár mindenféle elkötelezettségtől retteg, menekül, kétlaki életet él!

Mikor már végre úgy érzi, Jan mellett meglelte boldogságát, megállapodhatna, szörnyű hírrel kell szembesülniük. Jan-nek tbc-je van! Elindul a szüntelen harcuk a kór ellen. Eleinte nem is nagyon aggodalmaskodnak, szentül hiszik, hogy Jan mihamarabb kikerül az áldatlan állapotokkal jellemezhető kórházi intézményekből, és ott folytatódhat boldogságuk, ahol elkezdődött.

Végigkísérhetjük Bart belső küzdelmeit is, hiszen az elkötelezettség érzése is fokozatosan alakul ki benne, emellett persze a saját szabadsága is utat szeretne törni magának.

Kórházról-kórházra, szanatóriumról-szanatóriumra járják útjukat, persze amikor épp a várakozási listán megürül egy hely valaki más halála által.

Megindító volt átélni, ahogy Bart gyökerestül megváltozik a történet folyamán. Teljes pálfordulás következett be az emberekhez, szerelméhez való hozzáállásában. Hihetetlen odaadással ápolja Jan-t, még a biztos munkahelyét is felcseréli ápolói állásra, csak hogy mellette lehessen. A végkimenetelét a történetnek az elejétől fogva sejtettem, szerintem nem is akart a szerző nagy talány elé állítani senkit.

Eddig csak Bart-ról írtam, pedig Jan küzdelme is nyilvánvalóan nagyon nagy. De Ő talán nem is a betegséggel küzd elsősorban, hanem Bart szerelméért. És az mindvégig az övé marad!

Sokat hallottam már erről a betegségről, szerencsére tényleg csak hallomás útján ismerem, de megközelítőleg sem volt ilyen rálátásom a témára, mint amit a könyv nyújtott. A kilátástalanság, kiszolgáltatottság, tehetetlenség nem igazán fejezi ki azt az érzést, amit átélhettek ezek a betegek, a könyv olvasása közben pedig én is...

Valami hiány maradt bennem az olvasás után, de meg nem tudnám mondani, miért, honnan, hogyan? Talán küzdök magamban a tehetetlenséggel, annyira segítettem volna, megmondtam volna a magamét az orvosoknak, a kórházi személyzetnek, mindenkinek akiben bármiféle segítségnyújtás lehetőségét láttam, mégsem tette meg.

Bejegyzés ideje: 2010. október 08.

Elisa Rot Mikle: Csak Te

Igazából nem tudom, mi fog kikerekedni az értékelésemből, mert nem mondhatnám, hogy 100%-osan megértettem a történetet, sőt...

A könyv elején Bill bácsiról olvashatunk pár oldalon keresztül, akinek az élettörténete le is játszódik ez alatt a tetemes mennyiségen belül. Bill bácsi mindene az adakozás, fő életművének egy árvaház létrehozását tartja. Itt az ő szerepe le is zárul, nem is értettem, mi volt a lényege. Nem mintha a könyv egyébkénti lényegét érteném.

Bill bácsi megismerkedik egy fiatal orvossal, Arthurral, akiben az utódját látja. Később ő lesz az intézmény igazgatója. Itt sem ragadtunk le sokáig, hiszen színre lépett Alex, Arthur fia, aki szerelembe esik Lisával, a gyönyörű, fiatal lánnyal. A háború viszontagságai elszakítják őket egymástól. Évekkel később találkoznak, amikor is hatalmas meglepetéssel állnak szemben.

Szereplők tömkelege vonul fel az egész történetben, akik szerepét szintén nem nagyon értettem. Zavaros, kusza szálak folynak végig párhuzamosan, illetve keresztezve egymást a könyvben végig. Az egész történet egy katyvasz volt számomra, össze-vissza csapongó kitérőkkel.

Huhhh, nagy gondban vagyok. Nem szeretek lehúzni könyveket, de néha nem tehetek mást. Most is ilyen helyzettel állok szemben. Sajnálom az időt, amit rászántam az olvasására.

Rettentő nagy jóindulattal: 1/10

Kim Edwards: Az emlékek őrzője

Egész erősen és nagyon el kellett gondolkodnom, mit is írhatnék erről a könyvről spoiler nélkül. A fülszövegben olvashatjuk a lényeget, azaz: Az 1960-as évek Amerikájában egy ortopéd sebész orvosnak és feleségének két gyermeke születik. Egy egészséges fiú és egy Down-kóros kislány. A kislány elkerül tőlük, és a segédkező asszisztensnő neveli fel. Erről a tényről csak az apa tud. A feleség, az anya csak azt tudja, hogy az ikerpár fele, a kislány meghal a születéskor. [Biztos sokakat felcsigáz, kíváncsivá tesz ez a sztori...]

Ezek a tények elég hamar kiderültek az elején, és vártam a fantasztikus olvasmányélményt. Kim Edward művében nagy vonalakban megismerhetjük a család életét, mi történt velük, hogyan alakult életük, hogyan távolodtak egymástól, hogyan őrizte az apa a titkot, megismerték-e a kislányt? Elolvastam a könyvet, mert hitetlen voltam. Hittem, hogy lesz jobb is. Mérges voltam az apára, hogy merte ezt a lépést megtenni? Mérges voltam az anyára, hogy nem tudott normálisan viselkedni az első időkben. Utáltam az apát,mert titkolózott. Ez a hazugság ott lógott a levegőben mérgezve az egész életüket, kapcsolatukat. Norah és Dávid házassága érdekesen alakult, Paul-a fiúk sem egyszerűként élte meg a család széthullását. Egyikük életmódváltással, a rengeteg munkával; másikuk az emberek, a jellemek fényképezésével; harmadikuk a zenébe való meneküléssel próbálta túlélni/átélni az életét.

"Mi lett volna ha.....
De anyjának igaza van; már soha nem tudhatja meg, mi történt volna."

Szerintem ez a történet hatalmas lehetőségeket rejtett az elején, de sajnos csalódtam. Folyamatosan vártam a megoldást, hogy másképpen lesz. Nem egyszerűen a történet nem tetszett, nem egyszerűen "én másképpen írtam volna meg", hanem egyszerűen nem láttam a fő mondandót a család történetében. Nem találtam benne rációt, sőt inkább csodálkoztam azon, miért így történt, így nem történhetett. Az események kuszán követték egymást, sokszor nem írtam volna hozzá bizonyos dolgokat. Gondolom ebben az időszakban a Down-kóros (vagy egyéb fogyatékossággal született-) gyermekek megítélése és elfogadása még nem volt egyszerű, de ez "nem menti fel a történetet". A könyv végén az író elmondja, hogyan került kapcsolatba először a könyv történetével. Én az érzelmekről szeretek olvasni, itt csak az üres szenvedést találtam.

Az emlékek őrzője: vajon mi lehet? Olvasd el, és kiderül miért ez a címe (legalábbis szerintem)...

Nem jött be. [Halkan megsúgom, én a történet folytatására lennék kíváncsi, hátha a labdám nem keringene fent a magasban, hanem valaki lecsapná végre. Azt is megsúgom, hogy én a gyerek-vonalra vagyok kíváncsi, és még másra is..... és tulajdonképpen nem érdekel Frederick! :(]