Már a könyv címe is eléggé figyelemfelkeltő a tartalom pedig pazar. Különleges történet, igazi csemege. Párizsban járunk egy hatalmas bérházban. Renée a házmesternő és Paloma az egyik ott lakó kislány életébe csöppenünk bele.Mindketten különlegesek a maguk módján. Renée egy különös házmesternő aki minden házmesternős látszatot produkál mint csoszogás, értetlenkedés, egész napos televíziózás egy kövér macska... de mindez csak látszat. Renée művelt, utálja a tévét ha lehet komolyzenét hallgat és rengeteget olvas.
Paloma még csak tizenkét éves de épp halni készül, úgy gondolja nincs miért élnie. Úgy határoz, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja a házat és vele együtt magát is. Paloma nekem kicsit koravén jellem, nagyon okos és érett.
Fejezetenként ismerjük meg hol Renée, hol Paloma életét,gondolatait a gazdag és pökhendi lakókkal együtt.
Nehéz megfogalmazni, miért is olyan jó ez a könyv. Úgy éreztem, hogy anélkül oktat, hogy kioktatna. A látszat amely alapján nap mint ítélünk itt új megvilágítást kap. Mi alapján ítélünk meg embereket? Mi alapján mondunk véleményt róluk addig még nem ismerjük őket? Miért akarjuk mindig úgy láttatni a dolgokat, ahogy mi látjuk. És miért olyan nehéz elfogadni ahogy más él, gondolkodik?
Ezekről a kérdésekről elmélkedik többek között a könyv. Néhol igencsak magasröptű fejtegetésekbe kezdve-amik nekem unalmasak, és túlzóak voltak. Ettől függetlenül egy remek olvasmány csupa olyan témával amiről mindenkinek van véleménye.
A könyv közepe felé új alakkal bővül a történet egy gazdag japán úrral-aki a lakókkal ellentétben tudja kicsoda Renée. Az Ő hármasukból kialakult barátság még meghatóbbá teszik a történetet. A könyv vége nekem váratlan volt, nem erre számítottam. De talán így még inkább értelmet nyer a könyv mondanivalója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése