2010. október 31., vasárnap

Bartis Attila: A kékő pára


Bartis Attila A nyugalom című kötete anno (nem olyan régen) annyira lenyűgözött, hogy kíváncsian vettem kezembe az író A kéklő pára című novelláskötetét.

Ha arra gondoltam volna, hogy a Nyugalom olvasásához is csend és mozdulatlanság (=azaz nyugalom) kellett, akkor lehet, hogy el sem kezdem, és át sem futom ezt a kötetet, mert éppen ez hiányzik az életemből.
[Jöttem, láttam, elolvastam, most ennyi időm volt rá....., és ez kevés volt, de most nem vagyok megfelelő hangulatban az újraolvasáshoz.]

Bartis jól ír, általában nekem tetszően ír, de nem könnyű olvasni amiket ír:
Néhány iszonyatosan, nagyon jó volt, néhány viszont nem. Itt nem Bartist hibáztatom, egész egyszerűen nem értettem meg a történetet, vagy nem tetszett a történet maga, az alapja.
Történhetett volna akár a nagyszüleimmel, vagy más itteni falusi emberekkel, de eddig nem hallottam ilyenről, és olykor szegényes képzeletem miatt nem is tudtam befogadni a nem tetszőket.

Amitől hanyatt estem, mert nagyon-nagyon igen (igen, mert szerettem a szereplőt; igen, mert értettem; igen, mert ott voltam a történetben; igen, mert velük éltem, szagoltam, tévét néztem, verset írtam, majdnem sírtam..)
– Bohumil
– Onedin
– Károly
– Dr. Umba
– Valentin

A többi megjelent művet is keresem, mert ez a vélemény egyáltalán nem vonja le az értékét az író munkásságának.

Nincsenek megjegyzések: