Kate Morton:Felszáll a köd

"......azt mondta húzzak egy lapot. De amikor odaadtam, visszatette a pakliba, újra megkeverte, és azt mondta húzzak újra. Az arcáról láttam, hogy megint ugyanaz a kártya, és tudtam mi az. A halál."

Bajban vagyok, mert annyira összetett és remekül megírt Morton regénye, hogy nem tudom mit is emeljek ki belőle??

Grace Bradly 98 esztendős, egy otthonban él, egy filmrendező keresi fel, hogy Grace segítségével filmre vigye a Riverton házban történteket, ahol Grace cselédként szolgált.

A házban aznap estélyt rendeztek, mikor a tóparton pisztolylövés dördült.... Grace eltemette a fájó emlékeket, de most úgy döntött végleg megszabadul a bűntudattól,de nem a rendezőnek árulja el az igazságot, hanem unokájának Marcusnak aki eltűnik...Grace kazettára mondja életét,egészen onnan amikor tizennégy évesen a Riverton házban szolgálni kezdi a Hartford családot.

Hannah az idősebb Hartford lány sorsa összefonódik Grace életével,Grace észrevétlenül olvad bele, a titkokkal, gyűlölettel,szerelemmel teli ház minden napjaiba, miközben anyja régóta dédelgetett titkát is igyekszik megfejteni.

A remekül ábrázolt érzelmek, a szép nyelvezet, és feszültség elegyét remekül adagolva a szerző lebilincselő történetet írt. Már kezdtem kissé dühös lenni, hiszen a könyv 500. oldaláig sem unalmas, de a lényeg az öngyilkosság és az ahhoz vezető útról nem igazán esik szó,de a könyv nagysága is ebben rejlik, hiszen az elszórt mondatok, utalások, csak ekkor nyernek igazán értelmet.A szerelmesek száguldanak a végzet felé, amihez Grace asszisztált. De a regénynek hála belekóstolunk a nemesek életébe, a kötelességek abroncsába zárt kisasszonyok életébe, a cselédek láthatatlan mivoltába, az I. világháború borzalmaiba, veszteségeibe, és azt az követő dorbézolásba.

Legszívesebben egész fejezeteket másolnék ide, amik annyira jók, tele vannak fantáziával, érzelmekkel, amik mind-mind remekül átköszönnek a könyv lapjain.

"Felmentem a lépcsőn a szobámhoz,és erőteljesen becsaptam elmémben a szörnyűséges ajtót,amelyen át egy másodpercre férjet,otthont,gyermekeket pillantottam meg-mindent ami valamikor az enyém lehetett volna."

Kiadja: Könyvmolyképő kiadó

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

Bevallom őszintén gyermekkoromban nem ismerkedtem meg közelebbről Harisnyás Pippivel. Astrid Lindgren írónővel igen, mert Oroszlányszívű testvérek címen megjelent írása gyermekkorom nagy kedvence volt, de ez a csíkos harisnyás lány kimaradt.

Az igazi első -kis- találkozásom Németországban történt meg, ahol Pippi Langstrumpf néven ismertem meg, azóta az emlékeimben élt ez a vöröshajú szemüveges gyermek, az első -nagy- találkozást most sikerült kiviteleznünk.

Harisnyás Pippi, ízlelgetem a nevet, mert a magyar verzión mindig gondolkodnom kell. A kislány történeteit nem ismertem nagyon, de valahogy belül mindig olyan kislányra vágytam, mint Pippi, olyan szeplős, vadóc, csibész, fára-mászó lányra. (Félig bejött :-D )

Astrid Lindgren gyermekeknek szóló mesekönyve jó néhány kiadást megért Magyarországon is, nem véletlenül.
A kislány teljes neve Harisnyás Pippilotta Citadella Intarzia Majolika Ingaóra. 9 éves, tele van vadabbnál vadabb, ötletesebbnél ötletesebb ötlettel, lételeme a szabadság. Egyedül él, Anyukája meghalt, Apukája a négerek királya (gondolatai szerint) lett egy hajótörés után, ő pedig a Villekulla villa lakója.

Varázslatos Pippink az egész történet alatt természet feletti erővel bír, korát meghazudtoló módon él, mászik, tevékenykedik, dobálózik, süt, főz. Mindezen ügyességek mellett 9 éves korát meghazudtolóan lebilincselő stílusa van.

Különleges emberke, aki semmit sem a megszokott módon csinál: fordítva alszik, nem aggódik, ami nem fontos számára arra képes fittyet hányni, hiszen aggódásra nincsen idő. Korcsolyázva takarít, táncleckét ad saját magának, cirkuszosat játszik az igazi cirkuszban

Az írónő ideális egyensúlyt talált meg a vagányság és a gyermeki én kapcsolatában. Pippi altatót énekel saját magának, kedvenc majmát, Nilson úrat mindennap lefekteti, betakargatja, vigyáz rá, ágyba viszi neki a reggelit.

Társas kapcsolatokat alakít ki: barátai a szomszédban lakó Tomi és Annika, akik az igazi gyerekeket képviselik. Tomi mindenre kíváncsi, és követné Pippit, Annika a megtestesült óvatosság, aki átgondol mindent, hogy szabad-e csinálni.

Véleményem szerint Pippi tulajdonképpen nem találja a helyét ebben a nagy szabadságában, így vélekedik magáról: "Hiszen én nem tudok viselkedni!"

Tetszett ez a könyv, A. Lindgren jó fantáziával alkotta meg Pippi jellemét, a könyvet olvasó gyerekeket mindenféleképpen lekötheti a könyv. Elgondolkodhatnak azon, milyenek lehetnének ők Pippiként a könyv oldalai között, de ott van számukra a családjuk biztonsága, a valós élet.

Az új kiadást illetően megemlíteném a megfelelő nagyságot, igazi kis zsebkönyvet alkoztott a kiadó a gyermekek számára. A borító nagyon egyedi, megfelelően ábrázolja Pippi nevét adó harisnyáját.

(A következő kötetek címe: Harisnyás Pippi a Déltengeren és Harisnyás Pippi hajóra száll.)

A könyvért köszönet az Egmont Kiadónak.

Daniel Kehlmann: A világ fölmérése

1700-as évek, Németország.

Két nagyon zseni, magának való tudós, a matematikus-csillagász Carl Friedrich Gauss és a természettudós Alexander von Humboldt élete.

Párhuzamosan követjük az eseményeket, gyerekkoruktól kezdve. Két teljesen különböző személyiség, zsenialitásuk, szenvedélyük és különcségük mégis nagyon hasonlóvá teszi őket egymáshoz.

Gauss matematikai tételek és levezetések kibogozhatatlan sűrűjében talál rendet és összefüggést, szobájába zárkózva, azt képzelve, hogy mindenre van matematikai magyarázat.

Humboldt felkerekedik, hogy felfedezze az őserdőket, hegyeket és völgyeket, veszélyes folyókat, minden lemér, megmér, feltérképez és begyűjt. Hosszú útján van egy társa is, aki egyébként számomra a legszimpatikusabb az egész regényben.

Nem kétséges, hogy mindketten nagyon sokat adtak az emberiségnek.

Érdekes volt olvasni, hogyan fedeztek fel bizonyos dolgokat, amelyek ma már annyira természetesek, akkor mégis vagy őrültnek kiálltották ki a tudósokat érte, vagy az egekig magasztalták.

(Kedvenc részem, amikor Gaussnak fáj a foga, nagyon szenved és az utcán, a fogorvoshoz menet arra gondol, hogy milyen jó lesz majd, amikor már felfedezik a fájdalomcsillapítót és egy fogat is tudnak kezelni vele, sőt még meg is mentik azt a fogat).

A két figura egyike sem igazán az a nagyon szimpatikus "regény-hős", az ember egy részről csodálja a fanatizmusukat, másrészről viszont nem érti az elvarázsoltságukat.

Kicsit filozófikus is a könyv, de nem túlságosan, abszolút a még élvezhető kategória, a nyelvezete viszonylag könnyed, érthető, szerintem érdemes elolvasni, még akkor is, ha az ember egyébként nem feltétlenül az ilyen ismeretterjesztő-tudományos-filozófikus témájú könyveket veszi le a polcról.

Az író Daniel Kehlmann fiatal, 75-ös születésű, elismert író, Németországban nagyon büszkék rá, ez a könyve pl. vezette a Best Seller listát náluk.

Érdemes rá odafigyelni, érdekes, különleges, más.

8/10

Eredeti cím: Die Vermessung der Welt

Kiadó: Magvető, Budapest

Oldalak száma: 293

P. C. Cast + Kristin Cast - A Vad

Folytatódnak Zoey Redbird kalandjai az éjszaka házában. Zoey élete már korántsem boldog és felhőtlen. Egyedül maradt. A barátai megharagudtak rá örökös titkolózása miatt. Három pasija közül egy meghalt, egyet örökre elüldözött és a harmadik pedig meggyűlölte. Egyetlen támasza maradt az iskolában, mégpedig a mindenki által gyűlölt szépség Aphrodité, aki vámpírjelöltből megint ember lett. De látomásai nem hagyják el és az egyikben látja feltámadni a mindent elpusztító ősi gonoszt. Zoey-nak ki kell engesztelnie barátait, hogy együtt szálljanak szembe a gonosz erőkkel. Talán sikerül neki és talán Erik szive is megenyhül. Nélkülük ugyanis elveszik minden remény arra, hogy valaha is megint normális életet éljen.

A történet egyre komorabb és vészjóslóbb. Ebben a kötetben végleg rosszra fordulnak a dolgok. Egyre több a tragédia és az izgalom is. A négy közül eddig ez a kötet az ami leginkább a barátságról és a szeretet fontosságáról szól. A megbocsájtás és az előítéletek elhagyása nélkül nem élnék túl azokat az akadályokat amikkel szembe kerülnek. Már csak egymásba tudnak kapaszkodni. Nem marad nekik más.

Anna Gavalda: 35 kiló remény

A könyv Grégoire története. A kicsi, vékony,35 kilós, tanulási képességekben gyenge fiúé. Jellemezni, a könyv mondatait felhasználva, így tudnám:

1. "Utálok suliba járni."
2. "A feje fogékony, a keze angyali, a szíve óriási."
3. "Élek-halok Léon apóm sufnijáért. Nekem az a menedék, az Ali baba barlangja.(..) A nagyapám sufnijában olyan boldog vagyok, mint sehol, másutt."
4. "Az ügyeletes fafej. A szüleim, akik ki nem állhatják egymást, az otthoni rémséges hangulat, Léon apóm a kórteremben, az orrában cső, és csak egyre rosszabbul van.."

Grégoire nem szeret tanulni, a barkácsolásban, építőjátékokban, szerelésben éli ki magát. Valahogyan tudja mit tud, mire képes, de képességei, szorgalma nem illeszkedik az elvárt pedagógiai normákhoz, előírásokhoz. Ebből hatalmas problémák adódnak a családban, mert a szülők nem jól állnak ehhez a problémához. Semmi jó megoldást nem lehet hozni, ha a szülők egymásra mutogatnak, miközben az elromlott szerkezetet vizsgálgatják.

A fiú példaképe Léon a nagypapa, aki támogatja őt amiben tudja. A fiú számára ez az egyetlen kapcsolat ami fontos, amiért bármire képes lesz nagypapája betegségekor, amiért erején felül fog teljesíteni és bebizonyítja, hogy (talán) több annál, mint amit megszoktak tőle. Amiért képes küzdeni sokadik iskolájában, ahol végre megtalálja a helyét, ahol barátokra talál, ahol boldog lesz.
A könyv lapjai fogytak gyorsan, majd az utolsó 10-12 oldalnál megérkeztek gyomromba az apró hullámok, pillangók és görcsök. Megemeltem kalapomat, sisakomat, sapkámat Grégoire előtt, és én is büszke voltam rá! Kezemet nyújtottam felé, megöleltem és minden jót kívántam neki további életére!

(Nagyon érdekes gondolatokat váltott ki a könyv belőlem. Mennyit számít a biztonságos háttér a gyerekünk életében? Mennyit számít egy stabil szeretettel teli kapocs a gyerekünk életében? Mennyit számít, hogy figyelembe vesszük gyermekünk képességeit, tulajdonságait? Mennyit számít, hogy a szülők (még ha nehéz is) egy oldalon állnak, egy értéket képviselnek? Mennyit számít az, ha gyerek tökéletesen érzi azt, hogy szeretik?
Mennyire fontos, hogy szeretetünk hogyan, milyen formában tudjuk kimutatni?
Hogyan, mivel, miért, miként?
Szülő vagyok, -bevallom- elvárásokkal a gyerekeim felé. Próbálom a legjobbakat, szembesültem hibáinkkal. De ki mondja azt, hogy egyszerű lesz az élet? Ki mondja, hogy előre tudjuk, hogyan fogunk reagálni gyerekeink iskolai szerepléseire, jegyeire. Senki nem tudja. Igenis bármennyire nem akarjuk leszidni őket, mert nekünk ebből esetleg rossz élményeink vannak gyerekkorunkból, lesznek olyan helyzetek amikor kiakadunk, megkérdőjelezünk stb. Ha csak én vagyok ilyen, akkor elnézést mindenkitől!)

Kíváncsi lettem volna a folytatásra.

Mary Lawson: Varjak tava

Crow Lake, ízlelgetem ezt a szót, és tudom mit jelent. Varjak tava. Mégsem értem miért is ez lett a címe Mary Lawson könyvének- magyarul? Hiszen ez a "város" , azaz nevezzük inkább egy kanadai helységnek, a központja a történetnek.

Itt él a Morrison család: 4 gyermek, anya és apa. Valamint emlékezetükben folyamatosan közöttük él a dédmama, aki ezen a kietlen helyen is arra törekedett, hogy gyermekei tanuljanak, hogy vigyék valamire. Ő, aki az iskolát nem tudta elvégezni, mert nem volt lehetősége rá, folyamatosan olvasott, szívta magába az akkor fellelhető tudományos irodalmat, ráhagyományozta ezt az érdeklődést az alatta lévő generációk egy-két tagjába.

Hogyan is kezdődhet egy ilyen történet?
"Morrison dédnagymamám könyvtartót erősített a rokkájára, hogy szövés közben olvasni tudjon - így szól a családi történet."

A 4 gyermek egy nyári napon magára marad. Luke 19 éves, Matt 17 éves, Kate (a mesélő) 7 éves és Bo -aki egy kislány 1,5 éves.
Magukra maradnak. Dacolva a családi elhatározással Luke vállalja a családfő szerepét. Nem könnyű életüket, harcukat a túlélésükért, sorsukat ismerjük meg a sorok olvasásakor, miközben Kate gyermeki felfogását, a dolgok megkérdőjelezését tapasztalhatjuk.

Kate 27 éves kutatóként dolgozik, a gerinctelen állatok kutatásával foglalkozik, miközben visszaemlékezik gyermekkora eseményeire. Ritkán találkozik családjával, de a 7 és 8 éves kora között megtörtént változások még mindig kihatnak felnőttkori életére, érzelmeire. Egy családi eseményre készülve (amitől előre retteg) elevenednek meg az olvasó számára azok a családban bekövetkezett történések amelyek kihatottak Kate életére, felfogására, érzelmeire. Visszaemlékezéseiből megtudhatjuk melyik testvéréhez állt a legközelebb, mi érdekelte őt, és hogyan vészelte át azokat az időket, ami a tragédia után következtek be.
Miért haragudott a testvérére, miért alakult ki ez a nézeteltérés, megoldódtak-e végül Kate problémái?

Crow Lake. Szeretem a tavakat. Szeretem a nyugodtságukat. Szeretem a duhajságukat. Szeretem a színeket, amelyekben pompáznak. Szeretem nézni a vizet. Megnyugtat a morajlás.

"Matt számára a gyermekfelügyelet azt jelentette, hogy levitt Bót és engem a tavakhoz. És amíg csak jó idő volt -abban az évben egészen október közepéig-, majdnem minden nap mentünk. Javaslom ezt mindenkinek: "tólesés" mint gyógymód. Van valami különleges a vízben, még akkor is, ha az ember nem érdeklődik különösképpen a benne zajló élet iránt. Hiszen ebből származunk mindannyian. Életünk első kilenc hónapjában víz ringat minket."

Tetszett a könyv. Megnyugtatott. Nem izgultam, nem aggódtam, csak úsztam a hullámok tetején. Éreztem, hogy minden rendben lesz a történethez illeszkedően. Megismertem Morrisonékat, nem ültem velük az asztalnál, de tisztes távolságból lestem őket a nap 24 órájában.

7/10

Mitch Albom: Csak egy kis hit kell

Tele van a fejem gondolatokkal, idéznék sok-sok szépet, említésre méltót, de azon töröm a fejemet, miként kezdjem el.

Hogyan hívjam fel Bárki/Mindenki figyelmét, hogy egy említésre méltó igaz történetet olvashattam el, ismerkedjenek meg vele ők is.

Hogyan kezdjem el a mondandómat, hogy az hihető legyen, hogy ne higgye azt senki, hogy Coelho frázisokat kell olvasnia, ha kezébe veszi a könyvet?

Hogyan mondjam el, hogy csak lapozzon bele, olvasson el néhány sort, mondatot, oldalt, és úgy döntse el, hogy érdekli-e őt, vagy sem?

Hogyan mondjam el úgy, hogy ez egy fantasztikus könyv, hogy nem merülök bele eddig leélt 35 évem történeteibe, érzéseibe, nehogy az által váljon unalmassá a könyv?

Nehéz.

Az egész olvasás szemem elé tárta életemet, kapcsolatomat az egyházzal, barátaimat, egyéniségemet. Elgondolkoztatott, elgondolkodtam.

A történet lényege 3 férfi. Albert Lewis (REBBE) rabbi, Henry Covington tiszteletes, és Mitch Albom az író, akit Rebbe felkért, hogy halálakor ő búcsúztassa el a temetésén. Albom megrendül, hogy ő, aki fiatalkorában elhagyta a lakóhelyét, ő, aki alig járt már vissza egykori zsinagógájába, ő, aki vegyes házasságot kötött, hogyan került képbe ezen felkérés kapcsán?

Természetesen igent mondott, de fenntartásai révén az volt a kérése, hogy néha megjelenhessen a rabbinál, beszélgessenek, megismerhesse őt emberi mivoltában is.

Kapcsolatuk kb. 8 évig tartott.

A három férfi: az újságíró, a néger -bűnözőből lett- tiszteletes, és a rabbi.

Nem szándékozom elmesélni a történetet, nem tervem, hogy elmeséljem életük alakulását.

Csak azt szeretném elmondani, hogy ők is emberek. Emberek a maga valójukban. A rabbi, aki rajongott a sokzsebes mellényekért, aki minden zsebet degeszre tömött cetlikkel, filctollakkal, újságkivágásokkal stb., aki a járókeretére kosarat szerelt, mintha bevásárlókocsi lenne, hogy hívei kevésbé legyenek zavarban előtte, aki mindig énekelt, akit soha nem izgattak a tárgyiasult világ "cuccai", aki elmagyarázta nekem a "kétszeres halál" fogalmát, aki beszélt nekem az általa gondolt szerelemről, jó házasságról, és még sok mindenről, de csupa olyanról, amin el lehet gondolkodni, ami befolyásolhatja véleményünket.

Henry, aki megjárta a maga poklát, megjárta a börtönöket, megjárta a legmélyebb sötétséget, és kitört belőle a maga módján. Olyan történeteket olvastam róla, hogy nem akartam elhinni, hogy ilyen van. Henry is ember. Olyan mint én, csak másokat tett, másképpen élt, máshogyan nőtt fel, más volt a háttere.

Mitch, aki hazájában híres és elismert újságíró. Ő az, aki lejegyezte számunkra ezt a történetét, ami nem elvesz az időnkből, hanem hozzátesz, ha tényleg értelmezzük.

Más könyvekben olvashatunk világégésről, emberi tragédiákról, gyermekek bántalmazásáról, a sok-sok különböző problémáról, de mindezek mellett is csak egy a fontos "Csak egy kis hit kell..."

"És rádöbbentem, hogy bizonyos szempontból mindnyájunk feje fölött lyukas a tető, s a résen könnyek hullanak alá, gondokat-bajokat sodor be a süvítő szél. Mi pedig védtelennek érezzük magunkat, és attól rettegünk, hogy miféle vihar csap le ránk legközelebb.

De aznap Henry meg a sok új arc láttán felvidultam, és kezdtem elfogadni, amit a Rebbe mondott egyszer, hogy csak egy kis hit kell, és az ember körül minden rendbe jöhet, és valóban meg tud változni. Akkor és ott csak ebben hihettem."

Külön dicséret a részemről, hogy az eredeti borító maradt meg a magyar kiadáson, amit Rebbe saját, gumigyűrűvel átfogott imakönyve ihletett.

A könyvért köszönet az Animus kiadónak.

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

A könyvet a:
Bézs Magazin jóvoltából olvashattam.

Mielőtt valaki azt mondaná,hogy nem igazán szereti az ilyen furcsa történeteket amik e-mailekből állnak ,megnyugtatom,hogy én is fenntartásokkal viseltettem a könyv iránt. De győzött a kíváncsiság, na meg a remek fülszöveg.
A történet két szereplője: Emma és Leo. Emma egy betűelütéssel nem egy magazinnak küldte el levelét, hanem Leonak ...és innentől kisebb-nagyobb megszakításokkal jönnek mennek a levelek.. szép lassan megismerhetünk két embert a monitorok túloldaláról. Egyszeriben volt érdekes,és okozott hiányérzetet, hogy a szereplőkről nem kapunk több információt, mint amit egymással osztanak meg, nem tudjuk mit csinálnak, hogyan élnek miután kikapcsolták a számítógépet. Nincsenek kidolgozott karakterek,nincs tájleírás,cselekmény pedig csak az írás... mégis mindent tudni vélünk erről a két emberről...sejtjük, hogy Emma átlagos, már-már boldogtalan házasságban él, és hogy Leo a sok kapcsolati kudarc után kiégett,fásult ember. Ezt így nem írják le...átsüt a leveleken...egyre többet szeretnének tudni a másikról, hallani szeretnék egymás hangját, beszélgetni, de félnek a csalódástól, félnek, hogy amit magukban a másikról felépítettek nem is létezik...a történet végén bekapcsolódik Emma férje is pár levél erejéig,aminek gyors, fájdalmas következményei lesznek.... a történet végén valamiért úgy éreztem mindketten hazudtak!! lehet, hogy Emma nem is volt férjél, lehet Leonak volt felesége és három gyereke, lehet Emma nem harmincnégy, hanem negyvennégy éves???? Lehet így beleszeretni valakibe?? Akiről nem tudunk semmit, akit nem láttunk,nem töltöttünk vele egyetlen napot sem...az ember írásban szerintem egészen másképp fejezi ki magát.Írásban olyan képet festünk magunkról,amilyennek látni szeretnénk magunkat...arra az időre még levelet írunk valakinek a legjobb formánkat nyújtjuk...a többi rossz részünk marad a környezetünknek.
Minden esetre kíváncsi vagyok született-e már ilyen e-mail váltásokból tartós szerelem??

Monica Ali: A muszlim asszony

Ez egy nagyon hosszú regény. Ez nem egy izgalmas regény. És mégis: ez egy jó regény.

Mondjuk az elején még nem így gondoltam, majdnem abba is hagytam, mert untam. Az írásmódot sem éreztem kiemelkedőnek. Aztán ahogy szépen fokozatosan haladtunk előre a történetben, úgy fészkeltem bele magam önkéntelenül a főszereplő, Naznín bensőjébe és már nem menekülhettem...

Ez nem az a tipikus "arab nős" történet, amiből kismillió kering mindenfelé. Más is a téma. Naznín nem elnyomott, a férje rendes ember, jól bánik vele, még ha nem is szerelmi házasság az övék. Nincs bezárva, kijárhat az utcára. Csak nem otthon van. Nem Bangladesben él, hanem Londonban. Ahol minden idegen.

Rendkívül lassú folyású a történet, de egy idő után rájöttem, hogy pont azért, mert annyira valóságos. A lassúsággal jól érzékelteti az írónő Naznín sivár hétköznapjait, nevetséges problémáit, szánalmas vergődését. Nem tud mit kezdeni magával, még akkor sem, mikor gyermekei születnek, mikor munkája lesz. Annakidején azt kapta útravalóul az édesanyjától, hogy a Sorsára hagyták. A Sorsra bízták, hogy életben marad-e születése után, és mivel így lett, úgy gondolták, hogy a további életében sem kell mást tennie, mint rábízni magát a véletlenre. Naznín nagyon sokáig így is tesz - még a bűnét sem önszántából követi el, hanem csak passzív résztvevője az eseményeknek.

*SPOILERszerűség* Jó volt azért látni, hogy a végére az életképtelen kislányból hogyan fejlődik a sorsát kezébe vevő nővé. Mivel annyira jól megteremtette az írónő az atmoszférát, hogy teljesen bele tudtam élni magam a főszereplő nő helyébe, drukkoltam neki, hogy felnőjön végre és sikerüljön öntudatra ébrednie. Mert bizony van, akinek ez valóban nehezebb, én is megjártam ez ügyben a hadak útját. És tapasztalataim szerint az egyik legigazabb mondás, amit ismerek, az, hogy: "Segíts magadon, Isten is megsegít". Szerencsére ez Naznín esetében is igaznak bizonyult a végére.*SPOILERszerűség*

Tetszett még, ahogyan a kultúrák ütközését, az Angliában élő muszlim kisebbség helyzetét, napi harcait ábrázolta az írónő, nagyon hitelesnek és valósnak tűnt. Érdekes volt látni, hogy Naznín Bangladesben maradt és teljesen más beállítottságú húga sorsa miként alakul összehasonlítva Naznínéval. Vajon volt értelme elmenni? Vagy otthon mégiscsak jobb? Vagy Angliában jobb? Ha nem érzi jól az ember magát, van értelme hazamenni? A regény vége megadja a választ.

Csak nyugis, türelmes időszakokban szabad belefogni ebbe a könyvbe, mert minden, csak nem pörgős. Ellenben mély és nagyon életszerű, tapintható atmoszférájú. Jó regény.

Bernard Schlink: A felolvasó

Érdekes élmény volt olvasni B. Schlink A felolvasó könyvét.
Úgy éreztem magam, mint a hullámvasúton, egyszer fent voltam, egyszer lent voltam, egyszer tetszett, másszor nem, volt émelygésem is, de a végén azt állíthatom: szeretem a hullámvasutat, tetszett, újra felülök rá.

A felolvasó története egy fiú/férfi kapcsolata egy középkorú/idős nővel. Michael Berg kapcsolata Hanna Schmitz-cel.

Az 1. rész a megismerkedésük, az egymásra találásuk, a felfedezéseik, az elválásuk története. A szerelem megtapasztalása. Számomra előrevetített valamit, amit nem tudtam, hogy mi lesz. Bevallom őszintén furcsa érzésekkel olvastam ezt a kapcsolatot, majd' 20 év korkülönbségű szerelemről.

Majd jött az új -a 2.- rész, amiben kialakult egy részletesebb háttér a nő múltjáról, az ítélkezések része.
Ott lehettem a bírósági tárgyaláson, ami sodró lendülettel vitt magával. Boncolgatta a koncentrációs viszonyokat, az emberi felelősségvállalás és a szégyen kapcsolatát, határait. Azon tűnődtem, vajon eljutok-e arra a szintre, hogy sajnálni fogom Hannát? Folyamatosan tettem fel magamnak kérdést .

... végül elérkezett a kapcsolatuk beteljesülése az utolsó 3. részben, amikor szánalom lett bennem úrrá. Amikor talán a megbocsátás csírája bennem is megfogant, gyökeret eresztett. Amikor Michael Berg is önmagára lelt hányatott lelki-életében.

Hanna és Michel kapcsolatának olvasása közben, a könyv bezárásakor elgondolkodtam:
- Mi elégít ki az embereket?
- Mi teszi teljessé életünket?

Michael a "fiúcska" egész életében ill. 15 éves korától "Hannával élt":
- vele hált,
- őt figyelte,
- őt szerette,
- rá haragudott,
- őt ítélte el,
- őt nem értette meg,
- neki segített,
- rá gondolt.

Mit, mikor és miért csinált, tett? Miért lett Michael Berg élete olyan amilyen? Mozaikokat kapunk kisebb és nagyobb méretekben, ezekből kell összetennünk, összeragasztunk a képet, ami mindig másképpen néz ki, ha másik irányból nézzük. Nekem ez a fontos a történetből, neked az. Te megérted őt, én nem. Milyennek látod őket te, milyennek látom én? stb...)

Érdekes, elgondolkodtató, igényes, szép.

Veronique Olmi: Tengerpart

"Szerencsére nem kellett sokáig várnunk a buszra, és senki nem látott meg minket, amikor felszálltunk. Furcsa érzés volt tudni, hogy hamarosan elhagyjuk a várost, elutazunk egy ismeretlen helyre, főleg, hogy nem volt semmiféle iskolai szünet, és arra gondoltam, ez biztosan szöget ütött a kölykök fejébe. Még soha nem voltunk nyaralni, még soha nem hagytuk el a várost, és az élet most hirtelen egészen másnak tűnt, a gyomrom görcsbe rándult, állandóan szomjas voltam és folyamatosan aggódtam mindenért, de megtettem minden tőlem telhetőt, igen, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a srácok mindebből semmit ne vegyenek észre. Már alig vártam, hogy felszállhassunk a buszra, hogy végre a gyerekek is elhiggyék, valóban elutazunk."

Elutaznak a tengerpartra! Végre........., álmodozzatok ti is, milyen út előtt állnak?

Tengerpart I.:
napfény, homokos, kavicsos, búvárkodás, homokvár, mosoly, öröm, boldogság, játék, nyaralás, messzeség, víz, úszás, pancsolás, futás, sport, merengés, pihenés, család, fagyi, jegeskávé, olvasás, szabadság.

Tengerpart II.:
eső, pénznélküliség, kilátástalanság, szomorúság, depressziós anya, koravén-felnőtt 9 éves, szorongó 5 éves.

Elutaztak a tengerpartra, milyen volt az útjuk, milyen volt az az egy napjuk, amit ott töltöttek?

"Már megint nem jön össze semmi. Ez a szoba sem ér semmit, átutazóban vagyok két ismeretlen világ között, ez a szállodai szoba nem más, mint egy váróterem, elveszett emberek lábnyomaival teli váróterem, hatalmas tömeg hömpölyög körülöttünk, az előttünk érkezettek és a majdan utánunk érkezők tömege, rengeteg ember, akik mind itt hagyták a lábnyomaikat, melyek egymásba keverednek a padlón. Mit számítok én e rengeteg ember között? Mit keresek itt? Behunytam a szemem, de sehol nem találtam menedéket, úgy éreztem kilöktek a semmibe, mint valami nemszeretem dolgot."

Mik rejtőznek egy olyan anya fejében aki menekül a gondolatai, az élete elől? Aki belemenekül a saját világába? Aki képtelen a gyerekei nevelésére? Aki jót akar, de képtelen a gondolkodásra, hogy rájöjjön, így nem lesz jó!

Milyen anya az, aki az utazásra elfelejti elvinni a gyerek legkedvesebb alvóstársát, cumiját, állatát, rongyát, bármijét, ami nélkül a gyereke szenved, nem tud elaludni, nem teljesen boldog?

Elutaztak, és egy szállodában aludtak. Hmmmm, elgondolkodtató örömérzés lehetne, ha az egész könyv, mind a 130 oldala nem egy előrevetített tragédiát sejtetne. Ha nem kellene hatalmas erő, hogy továbblapozzunk, hogy a tragédia mikor fog bekövetkezni? Mi lesz a tragédia? Hogyan következik be a tragédia? Lesz egyáltalán tragédia?
Sokakkal ellentétben nem tudtam mi/mikor/hogy lesz az esemény, de a történet sejtette, hogy nem mosolyogni fogok rajta. Elgondolkodom: a gyermekvédelmen, a törvényen, a szociális szférában dolgozók munkáján, a mellettünk élőkön, akik elmennek mellettünk, és a kisujjukat sem nyújtják az embertársak felé.

Elolvastam, befejeztem. Nem vagyok hirtelen ember, nem dobtam a sarokba a könyvet, csak csendesen letettem. Mosolytalanul. Sajnálattal, szánalommal.

Dühöngök.
Kiabálok.
Sírok.
Megölelem minden szerettemet.
Legalább ma nem panaszkodom, hogy kevés van.
Élvezem a szabadságot.
Nem fogok irigykedni, hogy mi idén sem jutunk el tengerpartra.

Szeretek, szeretek, szeretek.

Michelle Richmond: A köd éve

Egy újabb nagyszerű könyvet olvashattam Richmond tollából,valahogy nekem olyan mintha Jodi Picoult stílusában írna ami nem baj,sőt! Mindketten nagyon jó történeteket alkotnak,nem mindennapi témákban,mégis a könyvekben történtek bámelyikünkkel megtörténhetnek.Ez egyszerre nagyon elgondolkoztató,és rémisztő.

Abby egy átlagos napon sétálni viszi vőlegénye kislányát Emmát.Miközben a kislány a ködös San Fransiscói tengerparton sétál,Abby fényképez-egy perc talán annyi sem még egy halott fókakölyköt lefotóz,mire felnéz Emma már eltűnt....

Majd egy év történéseit öleli fel a közel 500oldal,rendkívül megrázóan,alaposan,izgalmasan megírva ,hogyan változik meg az ember élete egy pillanat alatt.Abby és Jake kutatócsoportot szervez,naponta több ezer szórólapot oszt szét Emma fényképével,adataival,újságban,tévében szerepelnek,de csak telnek a napok,hónapok anélkül,hogy akár egy pici nyomot találnának,hogy mi történhetett Emmával.Abby belebetegszik abba,hogy Emma miatta tűnt el,Jake bár sosem mondja ki,némán vádolja Abbyt,egyre távolabb kerülnek egymástól.Abby mindent bevet,még hipnózis is vállal ,hátha így rábukkan egy olyan információra ami már a tudatalattijába merült...könyveket olvas az emlékezésről...."Ahogy Mark Twain mondta:Nem az a megdöbbentő,hogy mennyi mindenre emlékszem hanem az,hogy mennyi mindenre emlékszem ami nem úgy volt."

Egy idő után előkerül egy nyom...Emma cipője...Jake úgy érzi ideje elengedni Emmát ,elfogadni,hogy meghalt.Temetést rendeznek üres koporsóval...Abby egyáltalán nem érti,Jake hogyan adhatja fel??

Dél-Amerikába utazik,azok után a nyomok után amikről Abby úgy gondolja még segíthetnek,de egyben szakítás is Jakkel aki válaszút elé állítja a lányt.

Abby karaktere nagyon szimpatikus volt,hihetetlen erős személyiség.Az apa előbb feladta a lányáért való harcot,mint Abby akihez semmilyen vérségi kötelék nem fűzte.Egyedül,támogatás nélkül viaskodott a bűntudattal.

A könyv alaposan,és remekül körbejárja az emlékezés csodás adottságát.

A könyv 2007-ben megkapta a z Év könyve díjat.

Neera: Kerüld az asszonyt!

Egy könyvmoly számára talán nincs is annál nagyobb felfedezés, mint amikor egy igazán régi könyvre bukkan a családi könyvespolcon, és az a könyv még olvasható állapotban is van. Az irodalom szerető embert gyakran izgatja, vajon mit olvastak kedvenc szerzői, de talán még inkább fúrja az oldalunkat az, mit olvastak saját őseink, a hétköznapi emberek.
Neera (polgári nevén Anna Zuccari) hőse, Senio, a szegény sorból származó, felkapaszkodott, fiatal ügyvéd meglátogatja régi, orvos barátját, akit, mint az Senio érkezésekor kiderül, megcsalt és elhagyott a felesége. Senio, aki irtózik a fájdalom és a szenvedés minden formájától, sietve tovább utazik idős nővéréhez, Corinnához, aki egész életét arra áldozta, hogy a fiúnak mindene meglegyen. Corinna, bár vénkisasszony, mégsem él egyedül, magányát barátnőjével, Orsolával és annak unokahúgával, Dinával osztja meg, aki természetesen titokban Senioért epekedik. Senio azonban nem csupán a szenvedést, de a nőket és a szerelmet is kerüli, mígnem találkozik donna Claraval.

Viszont mivel szatíráról van szó, Seniot donna Clara szerelme sem válthatja meg, és az érzéketlen, fiatal ügyvéd egy üstökös (vagy inkább az író szerint száguldó gőzmozdony) sebességével rohan a vesztébe.
A Kerüld az asszonyt! annak idején minden bizonnyal a szórakoztató irodalom kategóriába tartozott, mégis olyan színvonalasan van megírva, hogy ma méltán soroljuk a szépirodalmi művek közé.

Igazán jó lenne tudni, mit gondoltak a műről és a karakterekről a korabeli olvasók. Az érzéketlen, karrierista Senioról, idős, külső vonásaiban férfias és ateista nézeteket valló nővéréről, Corinnáról, a gyönyörű, jószívű, tépelődésében mégis gyöngének ható donna Clararól, aki ráadásul elvált, vagy a betegeiért élő doktor Mordiniről.
A legfantasztikusabb szereplő azonban (mindkét kor olvasói számára) minden bizonnyal a „vampir” Ernesta, akinek személyében Senio méltó ellenfélre akad és, aki által aztán elnyeri méltó büntetését.

A mai olvasót szinte bizonyosan rabul ejti és elvarázsolja a 19. századi helyesírás a sok cz-vel a c-k helyett, a dupla kettős mássalhangzókkal (melylyel), valamint az idegen szavak helyesírásának megőrzése (aquarell), és a változatos szókincs (koronkint időről időre helyett).
Ha meg tudjuk szerezni (a sorozat: Egyetemes Regénytár többi darabja az akkori 1 koronával ellentétben ma 3000 forintért kapható némely antikváriumokban), mindenképpen érdemes elolvasni, és egy jót „kaczagni” Senio szórakoztató történetén. A legtöbb kötelező olvasmánnyal ellentétben ugyanis ez a több, mint 110 éves regény még ma is élvezetes kikapcsolódást nyújt.

Pataki Éva: Ami elveszett

A könyv alcíme az, hogy Családregény. Ezért is csaptam le rá, mert hát ki nem szereti a családregényeket? A családok történetei valahogy mindig érdekesek. Nem láttam még "normális" családot, mindenhol megvannak a kis szégyellnivaló, pletykaalapot adó sztorik, titkok, zizzent családtagok :)

Aztán a könyv kivitele is nagyon tetszetős: kemény fedeles, ízléses borítós, ami a történetet nagyon jól szimbolizálja, mint utólag kiderült. És ráadásul egy számomra ismeretlen magyar írónő tollából származik a történet, ami mostanában engem csábít, mert elég sok tehetséges, viszonylag ismeretlen magyar írót vélek felfedezni a kortárs irodalomban.

Bár a fülszövegből nem, de az első oldalon található Popper Péter idézetből kiderül, hogy ez egy zsidó család története. Pataki Éva igazából dokumentum jelleggel meséli el a saját családja történetét dédnagyanyjáig visszamenőleg, vagyis tőle kiindulva. Édesanyja emlékdobozát sokáig rakosgatja ide-oda, elnyomja magában a kíváncsiságot, ami egyszer mégiscsak felszínre tör. Felnyitja a dobozt és az ott talált emlékek, iratok, fotók alapján rakja össze családja, a Czeislerek történetét.

A család központja, feje, a makacs Auguszta, aki 6 gyermekét nevelte fel egyedül. Zsidó vallásukat nem gyakorolják ugyan, csak néhány szokást őriznek meg, zsidóságuk mégis áthatja egész életüket, hiszen szinte csak zsidókkal érintkeznek. Aztán közeleg a második világháború és a család szétszéled. Külföldre kerülnek tanulni, hiszen itthon akkor már nekik csak korlátozottan lehet, illetve az európai állapotok miatt elmenekülnek a kontinensről.
A család egy része - akik maradtak - sajnos nem éli túl a világháborút, de többségük így vagy úgy megmenekül. Többüket behálózza a kommunista rendszer, amiből szintén nem sülnek ki jó dolgok. Öngyilkosság, depresszió, neurotikus kórképek azok, amit az utódokra hagynak, legalábbis az írónő elődjeinek ezt a fajta hagyatékát véli felfedezni saját magában.

Irodalmilag én nem tartom kiemelkedőnek a regényt, mert mint említettem, inkább dokumentum jellegű (bár ebben a műfajban is lehet nagyot alkotni, lásd Capote), a történések elmesélésére szorítkozik.
A történet maga viszont érdekes volt, bár nem fergeteges, mégis izgalmas, mint akármelyik család élete. Az átlagostól zsidóságuk minden hozadéka különbözteti meg őket.




Kiadja: Athenaeum

Paulo Coelho: Brida

Először is, köszönetemet szeretném kifejezni a könyvért a Bézs Magazin Szerkesztőségének!

Elsősorban a kíváncsiság hajtott, miért piszkálják ennyire Coelho-t? Egyetlen könyvet olvastam tőle igen régen, Az alkimistát. Akkor viszonylag kielégített... Az utóbbi években bevallom, előítéletből nem olvastam tőle, pont a fent említett nagyon negatív vélemények miatt. De ez alapján ugye nem lehet dönteni!? Így direkt "levadásztam" ezt a könyvet, hogy valamelyest megvédjem a szerzőt. Sajnos nem fog menni!

Az adott történet főszereplője Brida, egy nagyon fiatal, értelmes, szép lány. Folyamatosan keresi az élet értelmét, a saját maga útját. Segítségére van Wicca, a boszorkány, és a Mágus, akik bevezetik a mágiába, illetve mindenfélébe. Másrészt ott van mellette párja, Lorens is, akitől szintén folyamatos támogatást kap. Belefolyik mindenféle misztériummal teleszőtt bonyodalomba. Számomra tényleg bonyodalom az egész, nem is tudtam kihámozni az egészből jóformán semmit! A főszereplő személye egyébként szimpatikus lenne, ha nem ebben a szövegkörnyezetben, nem ebben a történetben szerepelne. Valós életben nem is érteném, hogy kerül bele ilyen élethelyzetbe egy értelmes ember!?

Számomra frázispuffogtatás az egész! Egy nagy katyvasz! Nem tudom, mi mellett teszi le a voksát a szerző? Kereszténység, mágia, hinduizmus, boszorkányság???? Van itt minden! Vagy nem is kéne tudnom? Nem ezzel kéne foglalkoznom? Nekem ezek nem férnek meg egymás mellett! Én az egyszerű, tiszta hit mellett állok ki! Van egy olyan érzésem, hogy nem a saját érzéseit, tapasztalatait, gondolatait írja le a szerző, hanem hatásvadászat az egész! Mintha mindenféle vallási meggyőződésű olvasónak szeretne megfelelni egyszerre, egy időben, egy könyvbe foglalva. De hát ez lehetetlen!!! Mélyen felháborodtam, amikor az egészbe még Bibliaidézetek is kerültek!!! Pár kifejezést kijegyzeteltem: mesterséges démonok, Isten Bal Kezének légiója, Kis Misztérium, Árnyak könyve stb. Nálam még egy rossz sci-fi-nek sem menne el! :-(

Tele van a könyv életbölcsességekkel. Szinte egy mondat sincs, ami ne bővelkedne a bölcs kinyilatkoztatásokban. De pont emiatt már szinte unalmas. Csak kapkodom a fejem, mi szól nekem, mit mond nekem? Jó pár éve talán levett volna ezekkel a lábamról (amikor Az alkimista is némileg), de most már inkább azok a mély gondolatok érintenek meg inkább, amik folyamatosan rávezetnek a fontos dolgokra, nem pedig az agyamba ültetik, a számba rágják! Sokszor a kevesebb a több!!!

Tele volt a könyv bugyutábbnál bugyutább mondatokkal, amiktől némiképp már a hajam téptem. Két "kedvencem":

"Azoknak az embereknek, akiknek születésüktől fogva fejlett Adottságuk van, kicsi a fülcimpájuk, és a fejükhöz lapul."

"Semmi nincs a világon, ami teljesen rossz lenne, kislányom – mondta az apja az órára mutatva. – Még egy álló óra is pontos napjában kétszer."


Sajnos nekem sem sikerült megfejtenem a szerző nagy példányszámban eladott könyveinek a titkát! :-(

2/10

Jerzy Kosinski: A festett madár

Huhhh, kemény dió volt! Nem szoktam könyvet letenni, főleg ha jó, de most nagyon közel álltam hozzá! Nem azért, mert rossz könyv, de a gyomrom, lelkem nem bírta! Nagyon sok helyen a rosszullét határán voltam a tartalomtól!

A könyv irodalmi értéke kétségtelenül igen magas, de szörnyűségekben bővelkedik! Tényleg csak erős idegzetűeknek ajánlom!

Egy fiúgyermeket szülei a háború elől egy távoli faluba küldenek, bízva benne, hogy elkerüli a borzalmakat. A nevelőanyja, akinél még jó sorsa van, hamarosan meghal, így gyerekfejjel kénytelen faluról falura kóborolni. Részenként újabb helyszíneken talál "menedéket". A menedék tényleg nagyon erős túlzás!

Az emberi megaláztatás, állati kegyetlenség mindennapos a fiú életében.

Nem akarok álszent lenni! Én tudom/tudtam, hogy léteznek/léteztek ilyen élethelyzetek, de ennyire töményen még soha nem találkoztam vele. A rasszizmus minden formáját elítélem, és ebben a könyvben bőven akad belőle. Tanúi lehetünk, ahogy a viszonylag magasabb társadalmi rétegben élők hogyan alázzák meg rendszeresen az alattuk lévőket.

A történet vége kicsit "vígasztalt". Reményt ad, hogy azért minden borzalom ellenére is ki lehet jutni az alagútból!

"Nem lenne egyszerűbb megváltoztatni az emberek szeme és haja színét, mint hatalmas kemencéket építeni, és aztán cigányokat meg zsidókat fogni, hogy elégessék bennük őket?"

Nagyon sokat agyaltam rajta, hány pontot adjak? Először lepontoztam, de rájöttem, hogy irodalmilag tényleg nagyon értékes. Az már más tészta, hogy a lelkemet megviselte!

10/10

Nicole Jordan: A szerelem foglyai

Ha valaki még sosem olvasott erotikus történelmi románcot, akkor megéri Nicole Jordannel belekóstolni a műfajba, és A szerelem foglyai ehhez tökéletes választás. Különösen, ha nem rajongunk az üres fejű, ájuldozó hősnőkért. A szerelem foglyai kicsit olyan, mint Jane Austen Büszkeség és balítélete erotikus kiadásban.

Arabella Loring igazi kékharisnya. A 24 éves hősnő apja halála és anyja szökése után húgaival zsugori bácsikájukhoz kerül, aki egyáltalán nem törődik velük, így a Loring kisasszonyoknak maguknak kell előteremteniük a megélhetésüket. Úgy döntenek, iskolát alapítanak a gazdag kereskedők és iparmágnások lányai számára, hogy azok könnyebben érvényesülhessenek az arisztokraták rideg, fényűző világában.

Amikor azonban meghal a nagybácsi, Arabella és húgai gyámságát a veszedelmesen jóképű Marcus Pierce örökli, akinek feltett szándéka gazdagon kiházasítani a három nővért. A független természetű Loring lányok természetesen ezt nem tűrik szó nélkül, így Arabella felkeresi az újdonsült grófot, hogy egy szenvedélyes pengeváltás kíséretében jobb belátásra bírja. A tüzes csatározást végül egy fogadás zárja le, miszerint ha Lord Danversnek sikerül két hét alatt elcsavarnia Arabella fejét, akkor a nő hozzámegy feleségül. Ha azonban Arabella képes ellenállni a férfi csábítási kísérleteinek, ő és húgai végleg elnyerik függetlenségüket.

Amiért igazán érdemes Nicole Jordant és A szerelem foglyait választani, az, hogy Jordan kisasszony írását olvasva nem támad hiányérzetünk, szemben más, azonos műfajú regénnyel. Mind a karakterek, mind a cselekmény tökéletesen kidolgozottak. A hősök nem lapos sablonok, hanem életszerűek, szinte látjuk őket magunk előtt; dilemmáik sem mesterkéltek vagy mondvacsináltak, hanem reálisak. A történetben, pedig nincsenek fehér foltok, elvarratlan szálak.
A szerelem foglyai magával ragadó első kötete Nicole Jordan izgalmas, új, Szerelmi Csatározások című sorozatának. A Loring lányok erotikus kalandjai tehát még korántsem értek véget.

Stephenie Meyer: Hajnalhasadás

f-Andi véleménye

Egy röpke és rövidke értékelés előtt mindenképpen fontosnak tartom néhány gondolatom leírását.

Nem értettem eddig sem, hogy miért kell egy ilyen sokak által-kritikán alulinak tartott művet/alkotást leszólni? Olvassa, aki kíváncsi rá, és ne olvassa aki nem. Engem a T1 (Alkonyat) elolvasása nagyon kíváncsivá tett, elolvastam, és tetszett. Ez után érdekelt a többi rész, amik már egyre kevésbé vonzottak, de azért szántam rá egy kis időt, mert nem szerettem volna a wikipédiából megismerni az eseményeket.

Elvonatkoztattam ki-mit olvas, nem szoktam elítélni senkit, olvasson bármit is. Számomra a mai világ képernyőfüggősége károsabb, mint bármilyen történet fejben való elképzelése.

Visszatérve a Twilight sorozatra:

Igen, van 4 rész, olyan amilyen, többé-kevésbé érdeklődtem irántuk, többé-kevésbé tetszettek.

Az utolsót, a T4-et (Hajnalhasadás) is befejeztem, gondolataimat megosztom mindenkivel:

- utolsó rész volt, fellélegeztem, mert éppen elegendő volt ennyi időt töltenem vele, több nem lesz, max. az első könyv Edwardunk szemszögéből.

- igenis én is átestem ezeken a "lehet-e barátság fiú-lány között", így voltak részek, amelyeket megértettem, bár iszonyodva gondolkodtam el, hogy "jaj, én is ilyen h.lye voltam?"

- Edward párti vagyok, így két ember zavart: Bella: aki beleesett ebbe a "két férfit szeretek" dologba, (de mint mondtam őt kissé megértem), és Jacobot nem szerettem, engem végig idegesített valamiért.

A Hajnalhasadás lapjai gyorsan fogytak egészen a könyv feléig. Érdekelt a történet, számomra izgalmas események történtek. Végre minden kezdett helyreállni, szerelem-házasság tekinetében a boldogság is rendben volt. Jött a "Boldogan éltek, míg meg nem....", ám mindez megváltozott Renesmee növekedésével.

A Jacobbal kialakult hármuk közötti idill nyomasztóvá kezdett válni számomra, szó szerint sok volt nekem ez a "Vérfarkas-Vámpír szimbiózis", és elkezdtem kínlódni az oldalakkal. Alig vártam, hogy befejezzem. Dühödtem ezen a nagy két tábor közötti boldogságon, elfogadáson. A könyv csörgedezése lassú patakocskává vált.

A Volturi megjelenésével izgatottan vártam a nagy harcot, aminek végkifejletét természetesen nem mondom el. A történetnek vége: 1. Marad a "Boldogan élnek, míg.....ki nem nyírja őket valaki?" vagy 2. "Kinyírta őket a Volturi." vagy 3. "Kinyírták őket a Vérfarkasok." vagy 4. "Világégés következtében mindenki meghalt."

A Négy könyvet tekintve: semmiképpen nem bánom, hogy elolvastam a könyveket, mert képben vagyok gyermekem idősebb barátainak olvasmányvilágával kapcsolatban, mert egy újfajta dimenziót adott nekem, mert kikapcsolódtam a sok depresszív hangulatú irodalmi olvasmányok zöméből. Szerintem S.M. jót alkotott. El kell fogadni, hogy a szépirodalmi műveken kívül vannak szórakoztató irodalmi alkotások is, ezeknek tekintetében, én inkább erre szavazok, mint a szerelmes-csöpögő ponyvákra.

Személy szerint az első rész tetszett a legjobban. Az alkonyatban még a halandó világé a főszerep, az "egymásratalálás" fontos momentum a történetben, ami az én lelkemnek kell. A második és harmadik rész nekem egyre nagyobb kínlódás volt. Ez az utolsó a végkifejlettel visszahozta a történetet a JÓ kategóriájába.

T1

T2

T3

T4

2010. június 16.

Kate McCaferey:Behálózva

A szerző ifjúsági regénye nagyon jól sikerült. Én is, a fiam is elolvasta s mindketten alig bírtuk letenni.

Avalon 14éves és családjával Ausztráliába költöznek, Avalon még örül is, hogy nyüzsgő, érdekes, izgalmas városban jár majd iskolába, és a tehén fejésen kívül is lesz szórakozása.Valamiért azonban az új iskolában sokan ridegen fogadják, és kiközösítik. Egy idő után ugyan talál egy-két barátot, de Ők is akárcsak Avalon minden nap remegő gyomorral indul iskolába.... igazi XI. századi modern hadjárat indul Avalon ellen, már nemcsak a cuccait dobják szemétbe a tornaóra után, mocskolódó SMS-t éppúgy kap mint online oldalak címét, ahol szintén Avalon a célpont. Nicknevek mögé bújva fenyegetik, alázzák, becsmérlik, hogy aztán másnap Avalon összetörten találgasson, hogy a több száz diákból vajon kik vannak benne....

A történet szép lassan indítja be a gépezetet, ami aztán hihetetlen gyorsasággal közelít a végkifejlet felé, az apró dolgokból tragédia lesz....

Egy újabb remek könyv az iskolán belüli erőszakról, ami olyan pitiánernek tűnik azok szemében akik nem az áldozatok szerepében vannak. Érdemes elolvasni szülőnek, pedagógusnak, gyereknek egyaránt.

Garth Stein:Enzo avagy AZ emberré válás művészete

"Mongóliában ,amikor egy kutya meghal,magasan a hegyekben temetik el,hogy az emberek ne taposhassanak a sírjára.A gazdája az eb fülébe súgja azon kívánságát,hogy a kutya a következő életében emberként térjen majd vissza...."

Enzo mióta látta az erről szóló filmet,azóta tudja,hogy Ő biztosan emberként tér majd vissza,és addig is minél több emberi dolgot szeretne megtanulni.Enzo családja Denny,majd később Eve és végül Zoé.

Egyrészt aranyos volt,megható-főleg az a rész ahol Enzo eltávozik,másrészt pedig én kicsit több kutyás részt hiányoltam.Enzo pár oldalon megosztja velünk kutya gondolatait,de ha valaki csak beleolvas a könyvbe nem igazán veszi észre,hogy egy kutya vagy pedig egy családtag meséli el az életüket, a náluk zajló eseményeket.

Ennek ellenére aranyos kis családi,kutyás sztori,sok-sok autóversennyel,és az élettel járó örömmel,bánattal,gondokkal.

Háy János: Házasságon innen és túl

Sokszor elgondolkodtam Háy János honnan ismeri ennyire a nőket?
Sokszor elgondolkodtam Háy János vajon hiteles képet ad-e a férfiakról?
Sokszor elgondolkodtam, honnan ismeri ennyire a férfiak-nők közötti kapcsolatokat, az embereket, a "régivágásúak"- és az idősek gondolkodását, a fiatalokat?

Sokszor haragudtam Háy Jánosra, hogy ilyeneket ír le, amikről nem tudom elképzelni, hogy megtörténhet... (naiv vagyok)
Örültem Háy Jánosnak, mert nagyon az én gondolkodásomnak, mondatfűzéseimnek megfelelő mondatokat alkotott.
Sokszor örültem az adott novellának és Háy Jánosnak, mert nagy (általam ki nem mondott) igazságokat fogalmazott meg.
Nem örültem az adott novellának, mert nyomozóvá válhattam volna az I.rész hatására, és én nem akarok nyomozni.
Örültem az I.rész novelláinak, mert rájöttem, hogy a Kedves még mindig ugyanazzal a márkájú tusfürdővel mosakszik.

Nem örültem a II.rész novelláinak, mert voltak benne olyan gyermekkel összefüggésben lévő problémák, amikbe nem szeretnék belecsöppenni; voltak benne olyan problémák, amik miatt a gyerekeket sajnáltam a szüleik miatt.

Örültem a III. rész novelláinak, mert kedvem támadt felfedezni Budapest hídjait, hátha megpillantom a Kedvenc Nénimet, vagy a Biciklis Lányt.
Hihetetlen élményeim lettek a IV. rész írásaitól, érzéseim az "Ilyen nincs és mégis van...." (?!) klasszikus mondatba sűrítettem bele.

Örültem Háy János könyvének mert egyfajta társadalomkritikát tárt szemem elé. Csak körbenézett, belesett a hálószobákba, az autókba, megleste a titkos szerelmi légyottokat, leült velünk egy asztalhoz egy kisfröccsre, sétált velünk a hidakon, elítélt bennünket életünkért, elkísért némelyeket egy hosszú útra, stb. . Mindezt természetesen, közvetlenül, azt hihettem róla, hogy a haverom a bisztróból, vagy egy "Juli néni", aki letyepetyél, szóval vele voltam, aztán elköszöntem tőle, majd tovább pletykálhattam mi is történt Kovács Lacival, akit én nem is ismerek, csak a valakimnek a valakije, de "Kéééépzeld......! felkiáltással továbbadtam a hírt, (lehet, hogy kicsit elferdítve már) hogy mindenki hallhassa, okulhasson a vele történtekből.
Hatalmasat sétáltam egy nénivel a Petőfi hídon, mesélt nekem, fogtam a kezét, a visszaúton majdnem én vittem.
Drukkoltam a fiataloknak, hogy sikerüljön nekik, hogy ne szúrják el!
Együtt éreztem a matek 3-as miatt rettegő kisfiúval, aztán sírtam.

(majdnem) minden novelláját élveztem ennek a kötetnek. Nem csalódtam, szívesen ajánlom. Az már csak kuriózum, hogy az emberi kapcsolatokat hányféle oldalról boncolgatja a maga módján- az én olvasatomban, értelmezésemben, legyen az a férfi-női kapcsolatról; legyen szó a szülő-gyermek kapcsolatról; vagy akár az emberi kapcsolatokról, ill. az élet-halál kapcsolatáról.

9/10

Janice Y.K. Lee: A Zongoratanárnő

A szerzőnek ez az első regénye,de nem csodálkozom,hogy 24 ország vette meg a jogokat!! Lenyűgöző,varázslatos, emberi.

"Volt egy kisbaba.

Volt egy ember,tizenegy ujja volt.Aztán tíz.Aztán megint tizenegy.Az az ujj mindig visszanőtt,pontosan egy év kellett hozzá.Jó mércéje az idő folyásának.

Voltak jó emberek.

Voltak rossz emberek.

Voltak halott emberek.

Volt egy nő,aki eltűnt.

Volt egy kisbaba."

A II világháború előtt ,és alatti Hongkongban az Angol kolónia életét követhetjük nyomon, a fényűző partik,és bálok, a gondtalan fürdőzést és kaviározást.

Will az angol fiatalember beleszeret Trudyba az egzotikus szépségű lányba...a háború azonban mindkettejükből mást hoz ki,Will ragaszkodik az elveihez,Trudy csak túlélni akar mindenáron...Közben ugyanezeket az embereket látjuk 10év múlva ,a háború után,van aki más ember lett van a aki rosszabb mint volt,van aki már csak emlék.Ez a kettősség a leginkább izgalmas a könyvben.A háború alatt Trudy, a háború után Claire aki Will mellett van,annak ellenére,hogy férje van,és annak ellenére,hogy érzi Will nem egészen az övé.Miközben kibontakozik Will,és Claire kapcsolata,megismerjük Willt, a háborút,Trudyt az Angol kolónia megannyi alakját,akik mind mind hozzátettek valamit a szörnyű véghez, a háborús bűnök soha el nem évülését,és azt a hihetetlen elszántságot ahogyan az emberek boldogok akarnak lenni.

Mind jobban azt érzem,hogy számomra azok lesznek leginkább kedvenc könyvek,amiknek hangulata van illetve amik megtudják teremteni azt a hangulatot,érzést amitől nem tudunk, szabadulni,ahogy kinyitjuk a könyvet-most is ez történt,amint elkezdtem olvasni ,elvesztem.Én is ott álltam a kikötő korlátjánál a szereplőkkel,izzadtam a Hongkongi párás levegőtől miközben a zöld vizet csodáltam,hallgattam a szavakat amik valakinek megnyugvást,valakinek fájdalmat okoztak.Drukkoltam Clairnek,hogy merjen olyan életet élni amilyet szeretne,gyűlöltem Trudyt amiért ennyire léha volt,és felszínes,és nem értettem Willt,nem értettem a sok önző,sekélyes embert sem akiknek a látszat mindennél fontosabb.

Olyan intenzitással van megírva a könyv,hogy lehetetlen letenni!Az utolsó oldalig lehetetlen kitalálni,ki az akit igazán gyűlöletre méltó,ki az akit szánni kell,és ki az a végre boldog lehet.

Én már meg sem lepődöm,hogy a borító, a cím tökéletesre sikerült.

Daniel Silva: A Moszad ügynöke

Gabriel Allon az izraeli titkosszolgálat kiemelt ügynöke. Egy halott holland gyilkossága után kutat. A nyomok alapján eljut Londonba, ahol "belecsöppen" egy nagyszabású terrorakcióba. E terrorcselekmény közben elrabolják az amerikai nagykövet lányát. Ennek szemtanúja, illetve résztvevője lesz Gabriel. Természetesen új megbizatást kap, meg kell mentenie Elizabeth-et. Versenyt fut az idővel, minden perc számít. Körbeutazza a fél világot, információkat gyűjt, újabb feladatokat kap.

Gabriel, bár titkosügynök, ennek ellenére a legcsekélyebb mértékben sem volt egyáltalán titkos. Minden akció után bekerül a fényképe az újságokba! Nekem ez picit nevetséges volt.

Olvasótársaim lehet, hogy megköveznek, de nekem nagyon nem jött be ez a könyv. A pulzusom mindvégig egy tartományban volt, néhol még az alacsonyról is lejjebb hullott! Az izgalmat egy másodpercig nem éreztem. Sehol nem féltem, nem aggódtam! A végkifejletet is szinte az elejétől sejtettem. A főszereplő számomra férfiatlan volt. "Kedvenc" részletem:

"Gabriel, hogy ne figyeljen a még mindig előtte kavargó rettenetes eseményekre, nagy hévvel vetette bele magát az esküvői előkészületekbe. Ragyogó esküvői magazinokat lapozgatott, elmélyült beszélgetést folytatott Chiarával az esküvői menüről és virágkompozícióról, és órákon át ücsörgött vele a nappaliban."

Nekem ez valahogy nem fér bele a "kiemelt titkos ügynök" képbe...

Nagyon tetszett (bár ez nem feltétlenül a könyv érdeme), amikor izraeli, jeruzsálemi tájképeket írt le a szerző. Nagy szerelmem Izrael, többször jártam ott, sajnos már elég régen. Nagyon érezhetően írta le a tájat, a szívem fájdult bele, hogy azonnal indulnék... De a könyvet nem tartom meg! :-(

6/10

Margot Berwin: A vágy virágai

"Történetem jó barátommal, Armand-nal való viszonyomon alapul.. [...] Az évek során Armand-tól sok mindent megtanultam mind a növényekről, mind az életről. E tudás kellett ahhoz, hogy megalkossam ezt a könyvet. Akár azt is mondhatnám, a könyvemben megírt dolgok konkrét részleteiben fiktívek, elvont lényegüket tekintve nagyon is valósak. Mindenki úgy veszi, ahogy csak akarja. Olvassa úgy, hogy a legtöbb örömet okozza!" -e szavakkal ajánlja első könyvét az olvasó figyelmébe Margot Berwin, aki a fülszövegben felvázolt életútját tekintve meglepően hasonlít főhősnőjére: reklámszakemberként dolgozik, New Yorkban él egy trópusi növényekkel megrakott lakásban, és ide a rozsdás bökőt, hogy elvált is...

A könyv pedig éppen egy ilyen elvált, new yorki reklámszövegíróról, Lila Nova-ról szól, aki egy unalmas nap a virágpiacon egy egzotikus papagájvirágba, és annak szexuális kisugárzással jócskán megáldott eladójába botlik. E ponttól sorsa megpecsételődik; lakását a trópusi növényekkel, életét pedig egy csomó fura figurával nyomja tele. A furcsa figurák egyik jeles képviselője Armand, aki egy egzotikus mosodát tart fenn, a mosoda hátsó részében pedig a vágy kilenc virágát rejtegeti... egy darabig, Lila rövid idővel később Mexikóban találja magát, ahogy az esőerdőben kajtatja a kilenc növényt, közben még jónéhány fura figurát, sámánt, és különleges növényt ismer meg.

Az már biztos, hogy a könyv elvarázsolt. Nagyon izgalmas hangulata van, mi más bizonyíthatná ezt jobban, minthogy a vizsgaidőszak közepén 2-3 nap alatt elolvastam... A hangulaton túl azonban egy-két dologba bele lehetne kötni, pl. számomra nem volt világos, hogy a főhősnőt miért tartja mindenki oly különlegesnek, holott ezt többször is említésre kerül. Volt sok hókusz-pókusz, pszichedelikus utazás meg minden fittyfene, amihez nagyon vonzódom, a misztikus növényekről nem is beszélve, mégis gyakran azt éreztem, hogy az írónőnek csak felszínes ismeretei vannak erről, de mivel megtetszett neki ez a világ, és maga is arra vágyik, hogy jöjjön egy sámán, aki kiemeli az életéből, ezért kerített köré egy sztorit(,aminek ízelítője itt található). Ami azért nem volt rossz... Én pl. egészen kedvet kaptam a trópusi növényekhez és Armand-t is szívesen megismerném!

PAPAGÁJVIRÁG STRELITZIA REGINAE

Ezt a Dél Afrikában őshonos, a banánfélék családjába tartozó növényt magasra növő, színpompás levelei és virágai miatt szeretik. Nem való olyan embernek, aki könnyen feladja, türelmetlen , vagy nem tűri az ellentmondást: akár hét évbe is beletelhet, mire egyetlen virágot hoz. Tökéletes választás viszont olyanoknak, akik csak adnak és adnak, még akkor is, ha semmit sem kapnak cserébe. Mindenki magáról tudja legjobban, milyen.

DATURA INOXIA

Ez most kimondottan a férfiaknak szól. A Datura inoxia pontosan úgy viselkedik, mint egy gyönyörű nő. Ha hagyja hogy vele legyél, attól hatalmasnak érzed magad. De ugyanakkor gyenge is leszel, mert azt tesz veled, amit csak akar. Ha jól bánsz vele, és a lehető legóvatosabb figyelemmel, tisztelettel viseltetsz iránta, olyan jövők képét villanthatja fel előtted, amilyenek legvadabb álmodban sem szerepeltek.

Kiadja: Athenaeum