2010. február 18., csütörtök

Erich Maria Remarque: A Diadalív árnyékában

Több féle képet is találtam a könyvről, azt tettem ide, amelyiket konkrétan én olvastam, bár egyik találóbb, mint a másik.

Sikerült februárban elolvasnom a 2010-es toplistám egyik tuti résztvevőjét, az sincs kizárva, hogy - bár nem mindig tudok rangsorolni - az első helyezettet.

Remarque-szűzként vettem a kezembe a könyvet, még egy korábbi könyvhalmozós időszakomból került a könyvespolcomra. A második világháború kitörése előtt, annak elején Ravic, a német sebész menekültként, papírok nélkül Párizsban operál, már a sokadik álnevét használva neves orvosok helyett, fillérekért, csak mert nem volt hajlandó a Gestapoba belépni.
Rég olvastam ilyen szépen kirajzolt jellem- és helyrajzokat, jellemfejlődéseket, és rég értettem meg ennyire, hogy mi hova vezet és miért és hogyan. Jelen esetben a tökéletes nihilizmushoz. Az embertelen és megmagyarázhatatlan időszakban is emberiességről, emberi érzésekről van szó, olyanokról, amik kortól függetlenek, de azt látjuk, hogy milyen hatással van mégis a történelem ezek fejlődésére. Rengeteg idézetet tudnék írni, gondolkodtam is rajta, hogy írjak Nektek, de olyan sok van, hogy szinte az egész könyvet bemásolhatnám ide. Viszont találtam egy fórumot, amit ajánlok figyelmetekbe, nagyon igaz, amiket ott írnak!
Nagyon sok, nagyon mély gondolatát tudtam magamévá tenni, és örömmel töltött el az is, hogy nem akadtam bele egy stilisztikai hibába sem. (igaz, régi - 1968-as - kiadásról van szó). A mélyen szántó irodalmiság mellett a történet maga is izgalmas, és bevallom, féltem a végétől (ugye, mennyire tökre tudja tenni egy rossz befejezés az egész könyv-élményt?), de annyira fantasztikus volt az is, hogy egyelőre képtelen vagyok egy új könyve belefogni.
Most látom, hogy filmet is készítettek belőle, egyet Ingrid Bergman és Charles Boyer főszereplésével, de látom Antony Hopkinsot is a borítókon (?)... szívesen megnézném!

2 megjegyzés:

szeee írta...

nagy kedvem lett újraolvasni. Én nagyon fiatalon olvastam először, akkor nem igazán fogtam fel a mondanivalóját.

Andi írta...

Nekem volt egy Remarque-nyaram, akkor mindent elolvastam tőle, amit itthon találtam :-). Kb. 18 éve volt. Elő kellene vennem újra, azt hiszem..