2009. november 30., hétfő

Bridget Asher:A férjem szeretői


"...Megint berúgtam.Anyámat és a véget nem érő pohárköszöntőit okolom érte.....Koccintottunk az erős nőkre.Koccintottunk anyákra és lányaikra.Koccintottunk Joanne Woodwardra és Paul Newmanre,csak úgy.Koccintottunk a haragra ,a szomorúságra,és a reményre....."

Lucy teszi mindezt akkor mikor újra visszaköltözik férjéhez,akit akkor hagyott el miután gyanútlanul megnézte férje Artie e-maileit melyek között egy Tavaszmadár nevű ismeretlen hiányolja a férjét az ágyából...sajnos Artie nemcsak Tavaszmadarat vigasztalta, a lista végtelen....ennek ellenére Lucy hazautazik,felfüggesztve munkáját,hogy a férje mellett legyen az utolsó pillanatig.Hiszen hiába a sok szerető,felesége csak egy volt Artienak.

Lucy egyik fele bosszúért kiált,másik fele azonban úgy érzi örökké bűntudata lesz ha nem tud megbocsájtani a férjének. Bár abban is biztos,hogy ha Artie betegsége nem szól közbe,soha nem találkozott volna újra férjével,pedig Artie mindent megtett,hogy visszakapja Lucyt.

Lucy távolságtartóan viselkedik Artieval,de lelkiismeretesen ápolja,de akármikor ránéz a férfira mindig az árulás jut eszébe-eközben sorra érkeznek a volt szeretők,akik egymásról sem tudtak,és szinte mindegyik nőt ugyanazon taktikával hódították meg.Két lelkes szerető a házban marad segíteni Lucynak és az anyjának aki azt tanácsolja a lányának fogadja el a férjét olyannak amilyen....

Azt gondoltam a történet Artie és Lucy újboli egymásra találásáról szól majd,ezzel szemben Artiet meg sem ismerjük igazán.Csak annyit tudunk meg róla,amennyit Lucy az emlékeiben felidéz.Artie haldoklik,közben Lucy próbál értesíteni mindenkit aki a férfi noteszében szerepel.Az ember azt hinné,Lucynak elég lesz feldolgozni a megcsalást,és férje elvesztését de lehet ezt még fokozni,újabb és újabb fordulatok kavarják fel Lucy lelki békéjét....

Mindenesetre nem csalódtam,csak éppen másképp íródott a történet mint azt vártam. Azt hittem a szeretők bemutatása kicsit terjedelmesebb lesz,és általuk ismerjük meg majd Artiet,de ebben is tévedtem.A szeretők tulajdonképpen csak mellék szereplők Lucy lehetne akármelyikünk is ...aki elhitte azt amit lát,és hall,aki nem hitte volna,hogy az a férfi aki naponta vallott szerelmet neki,egy egész háremet tart még mellette...Artie figurája nekem nagyon felszínes,legszívesebben egész nap pofoztam volna még a halálos ágyán is...tényleg léteznek ilyen férfiak????

A szerző remek hangot ütött meg,nem volt se nem ponyva sem nem túl fellengző ,lelkizős. Tárgyilagosan mutatja be hogyan omolhat össze egy házasság.És azon hogyan tud felülemelkedni egy nő.

2009. november 28., szombat

Irwin Shaw: Gazdag ember, szegény ember

Ismét bebizonyosodott, hogy az, ami sokaknak nagyon tetszik, az nekem nem biztos. Ezt a könyvet is a Molyról molyoltam, de megint mellényúltam. Nem mintha ez egy rossz regény lenne, de ennél sokkal többre számítottam.

Ez tulajdonképpen egy családregény. A II. világháború utolsó évében kezdődik, Amerikában játszódik. A 3 gyerekes Jordache família 3 gyereke életének alakulását mutatja be úgy kb. 20 éven keresztül. A család nem túl tehetős, apjuk egy péküzletet üzemeltet, anyjuk korán megöregedett neurotikus, a három gyerek pedig nagyon-nagyon különböző. A legátlagosabb talán a lány, Gretchen. Bár külsőleg feltűnő szépség, más tulajdonságával mégsem tűnik ki az átlagból. A középső fiú, Rudolph az egész család büszkesége. Ő olyan fiú, akire minden anya vágyik: jóképű, udvarias, becsületes, szorgalmas és esze is van. A szülőknek ő az egyetlen reménysége, a másik két gyerekükkel nem is igazán törődnek, ahogy egymással sem. Mindenki éli a maga kis szánalmas életét, magányosan egy nagy családban... A család fekete báránya a legkisebb fiú, Tom, aki külsőre és belsőre is pont a bátyja ellentéte. Szőke, kölyökképű és az esze helyett többnyire az öklét használja. Igazi vadóc, akit az ösztönei uralnak.

A három gyerek további életútját kísérjük nyomon a regényben. Nem meglepő, hogy a szorgalmas Rudolph nagyon tudatosan felépítve az életét kiemelkedik a szegény sorból, sőt, hatalmas karriert fut be üzletemberként, majd politikusként. Két testvérét folyamatosan segíti anyagilag és egyéb módon is, az ő életük alakulásáért is nagymértékben felelős.

Több mint 700 oldalon keresztül rengeteg történést olvashatunk hármójuk életéből, de megmondom őszintén én azért a cím alapján másra számítottam. Azt hittem valami párhuzamot von az író a gazdag és a szegény ember között, vagy épp ellenkezőleg, a különbségeket érzékelteti, de valahogy ez nem jött át, ha volt is ilyen szándéka. Rengeteg olyan történés volt a könyvben, amit üresnek éreztem, jelentéktelennek az események szempontjából. És bár jól van megírva a könyv, a karakterek erősek, mégis úgy éreztem, hogy nem ismertem meg őket igazán, nincsenek árnyaltan kidolgozva. Főleg Rudolph karaktere kiáltott tovább-boncolgatásra, jó lett volna a sok sztorizgatás helyett alaposabban belélátni, de ugyanez vonatkozik a másik két testvérre is.

Igazából nem fogtam fel a történet mondanivalóját, ha volt egyáltalán neki... Annak ellenére, hogy a vége nagyon korrekt lett, nem látom azt az értéket a könyvben, amit sokan mások. Amit sajnálok, mert megvan a folytatása is (Pap, katona, kondás) és ezek után annyira nincs kedvem elolvasni.

Rossz éppen nem volt, de nem ugrottam ki tőle a gatyómból.


2009. november 26., csütörtök

Sarah Dessen:Egy felejthetetlen év


Sarah Dessen ezzel a könyvével beírta magát a kedvenceim közé.Bár a mondandója inkább a fiatalabb korosztálynak szól,én mégsem bírtam letenni még meg nem tudtam hogyan is alakul a lányok sorsa.A szerző titka szerintem abban rejlik,hogy nagyon meg tudja érinteni,fogni az olvasót az érzésekkel,emlékekkel amik elkísérnek minket még olvasunk.

Scarlett és Halley évek óta jó barátnők,egymással szemben laknak,ezernyi apró titkuk,szokásuk,rituáléjuk van amikkel egész jól kivédik a tinikor kisebb nagyobb katasztrófáit.

Scarlett anyja Marion inkább csak amolyan lakótársa a lányának,Scarlett volt az aki gondoskodott az anyjáról,és saját magáról.

Halley családja pont az ellenkezője ,talán túlságosan is rátelepdtek Hallyre,főleg anyja akinek foglakozása lélekbúvár ,és könyvei alapjait mindig Hallyvel való kapcsolata határozta meg.

Azon a nyáron Halley épp egy táborban van,ami anyja szerint nagyon hasznos lehet neki,amikor egy este Scarlett arra kéri barátnőjét azonnal menjen haza mert Michael ,Scarlett barátja meghalt.

"Vannak dolgok ezen a világon,amikben úgy bízik az ember,mint egy biztos fogadásban.Amikor ezek cserben hagyják ,amikor elmozdulnak onnan,ahová oly körültekintéssel helyezték őket,az megrendíti az ember hitét."

A két lány iskolakezdésre megpróbálja összeszedni magát,ám Ssarlettnek nemcsak a gyásszal kell szembenéznie,hanem a szerelem következményeivel is.Bár Michael halott Scarlett testében új élet kezdődik.

A lányok próbálnak felnőni a feladathoz,és jó döntéseket hozni.Halley pedig mindenben támogatja barátnőjét,miközben Michel barátja Macon állandóan Halley sarkában van.

A lányok bár egymás mellett,mégis külön utakon járnak,Halley ízlelgeti az első szerelmet,ami törvényszerűen az első csalódást is magával hozza,még Scarlett újra meg újra bebizonyítja anyjának,hogy sokkal felnőtteb mint Ő.

Számomra egy csomó gyerekkori,tini érzés visszaköszönt miközben olvastam.A szülőkkel való kapcsolat,az elszakadás,az apróbb hazugságok, a tátongó szakadék ami a gyerek és szülő között tátong mind-mind ismerős lehet mindannyiuknak.

Ez a történet lehet egy kis kapaszkodó,remény hogy minden élethelyzetben kortól függetlenül vannak olyan dolgok,történések amik által fel tudunk nőni a feladathoz ami ránk vár.

2009. november 25., szerda

Elmore Leonard: Glanc

Ez a könyv véletlenül került a kezembe. A Molyon cseréltem szimpátia alapján, amit nem is bántam meg!

Szégyen, nem szégyen, soha nem hallottam még a könyvről, de a szerzőről sem. Pedig állítólag (most már szerintem is) a kortárs krimiírók királya.
Elsőként elolvastam minden ajánlást (van pár belőle, nem is kis kaliberű hírességek tollából). Ami végképp lökést adott a könyv elolvasásához, az Quentin Tarantino, a kedvenc rendezőm pozitív véleményezése volt a szerző teljes munkásságáról.

A főhős Vincent Mora, egy zsaru Miamiból! Egy akció alkalmával meglövik, így betegszabaságra utazik Puerto Ricoba. Itt megismerkedik Iris Ruizzal, a prostituálttal! Iris nincs valami határozott természettel megáldva, Vincent próbál rajta valami módon segíteni, pártfogolni Őt, mindhiába! Iris gyilkosság áldozatává válik! Természetesen Vincent a nyomozásba belefolyik, hisz a vér nem válik vízzé! Egy percig nem tud nyugton ülni és betegszabadságát pihenéssel tölteni.
Nem elhanyagolható Teddy személye, a pszichopata gyilkosé a múltból. Ő Vincent nyomában van végig, Őrá utazik! Ritka beteg jellem, nagyszerűen van az Ő karaktere is (mint mindenki másé is) kidolgozva a könyvben!

Természetesen(?) szerelmi szál is végigvonul a történetben, ezzel megfűszerezve az egyébként sem unalmas sztorit! Nem nagyon szeretnék sok részletet elárulni, maradjon meglepetés is!

A könyv utolsó lapjai olvasása közben sem egyértelmű mi lesz a vége, tényleg nagyon izgalmas! Általában kitalálom a befejezéseket, de itt nem ez történt, végig fogva tartotta a figyelmemet! Pörgős, frappáns, elegáns! Nagyon szerettem! Itt figyel a polcon a szerző másik könyve, a Stick! Ez sem marad olvasatlanul! :-)



Bartis Attila - A Lázár Apokrifek


„Mert ahol semmi nincs, onnan föltétlenül tisztábban látja az ember a dolgokat. Az egészet , egyben. Nincs ez túlmisztifikálva, vannak helyek, ahonnan a dolgokat másképpen látni. Persze, lehet, hogy nem tisztábban, jobban, de mindenesetre másképp, egyben az egészet. Hogy merről jön a fény, és hová esik az árnyék.”

Már régóta terveztem Bartis Attilát olvasni. Eddig csupa jót halottam róla. Általában ezek a várakozásaim mindig csalódással zárulnak, de most nem így történt. A Lázár Apokrifek című kötet 12 rövid történetet, tárcát foglal magába. A tárca műfaji meghatározása szerint aktuális témájú, könnyed hangulatú kisesszé, amelyet az újségok tárcarovátaban közölnek. Bartis Attila 12 tárcája, nevezhető könnyed hangvételűnek, de a témái amelyeket feldolgoz egyáltalán nem az. A történetek középpontjábanaz Úristen áll, több nézőpontból megközelítve. Van amikor Isten léte bizonyos, van amikor keressük de nem találjuk, van amikor megtaláljuk, de nem úgy jelenik meg ahogy várnánk és olykor minden sejtünkel tagadjuk létezését.

12 igaz történet, 101 oldalon. Olvasmányos és könnyed stílusú, de ha vesszük a fáradtságot és a sorok mögé nézünk egy kicsit, hosszú percekig gondolkodásra késztet. Ezért újra és újra vissza kell lapozni, elolvasni egyes részeket.

A borító szintén az író keze munkája, amelyért külön dicséret illeti. Remekül illik a könyv hangulatához és hosszan lehet töprengeni azon a sok-sok dolgon amit magában hordoz ez a fénykép.


2009. november 23., hétfő

Ann Patchett:Életszonáta


A történet valahol Dél-Amerikában játszódik a pontos hely nincs megnevezve. Itt gyűlnek össze az előkelő vendégek, befolyásos üzletemberek, diplomaták, hogy megünnepeljék az országba látogató japán üzletember születésnapját, az alelnök villájában.

A gyönyörű és tehetséges opera énekesnő Roxane Coss mindenkit elvarázsol, legfőképp az ünnepeltet akinek minden álma, hogy egyszer élőben találkozhasson titkos imádottjával.

A vacsora hirtelen félbeszakad mikor a pazar villát fegyveresek foglalják el, akik az elnököt kívánják elrabolni, aki egy banális ok miatt nem vett részt a vacsorán, ezért a terroristák kénytelenek tervet változtatni és immáron fogságba ejtik az összes vendéget.

Mivel túl sok a túsz és túl kevés a terrorista a nőket és a személyzetet elengedik, kivéve Roxane Cosst akitől azt remélik, mivel a világon mindenhol ismerik,a követeléseiket gyorsabban teljesítik.

A társaság immár alig negyven főre zsugorodik,egy nővel illetve hárommal...
Mivel a vendégek a világ minden tájáról érkeztek a nyelvi nehézségek miatt beszélgetni sem tudnak egymással. A vendégek között egyetlen tolmács van-Gen aki végül is főszereplővé lép elő. Mindent Ő fordít mindenkinek, szinte napi huszonnégy órában megállás nélkül dolgozik. Ahogy telnek a napok,hetek mindenki feltalálja magát. Észreveszik hogy a terroristák dühös gyerekek csupán, kivéve a három parancsnokot akik megkeseredett, harcedzett katonák, akiknek parancsaira kis terroristák gondolkodás nélkül hallgatnak.
Az kormány és a terroristák összekötője egy vöröskeresztnél dolgozó férfi, aki szabadság tölti Dél-Amerikában mikor belecsöppen a nem szokványos túszejtésbe.

Eleinte a kormány zokszó nélkül teljesíti a napi kívánságokat- a cigarettát, a takarókat, az ételt ami a dzsungelben felnőtt gyerekeknek maga csoda, a vízöblítéses wc-vel együtt amit itt láttak először, akárcsak szőnyeget, vagy éppen a televíziót.

Egyikük nagy álma a villában maradni mindörökre.
Valahogy úgy tűnik, mintha csak az időjárás okozta vihar miatt lennének kénytelenek együtt élni a villában.Senki sem lázad, vagy tervez szökést. Sőt a vendégek szimpatizálnak a terroristákkal annak ellenére, hogy fogalmuk sincs miért is raboskodnak.

Lassan szerelmek szövődnek és immáron Gen-nek már ezeket is tolmácsolni kell, együtt reménykedve a szerelmessel a pozitív válaszban. A könyv remek stílusban íródott, rengeteg humorral érzelemmel átszőve.
És éppen mikor elhisszük, hogy ez a kényszerű édes rabság akár örökké is tarthat, lövések dördülnek.....

A borító remekmű, nagyon jól sikerült de ez az egész történetről elmondható!


2009. november 22., vasárnap

Josephine Cox: Az utazás; Az utazás vége



Elgondolkodtam, írjak-e egyáltalán a könyvről, mert nem túl sok mondanivalója volt a történetnek (legalábbis számomra). Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy együtt értékelem a két könyvet.
Az első részben megismerjük az ötvenes évei végén járó Lucyt, aki egy súlyos terhet cipel magával, aki egy „titok” egyik bizalmasa, ami egyre inkább nyomja a lelkét. Miközben mi, olvasók ezt a bizonyos titkos, fontos eseményt (történetet) egyre inkább megismerjük, úgy csöppenünk bele egy család (férj, feleség, és három gyerekük) valamint a hozzájuk közel álló emberek kb. 20 évvel korábbi életébe. Megismerjük életüket, történetüket, sorsuk alakulását. A második könyvben már a Jelen a fontos: a titok napvilágra kerül, az ehhez kapcsolódó események lendületes sodrásába kerülünk bele. A második könyv végére tulajdonképpen minden megoldódik, minden a helyére kerül, a rossz is megkapja méltó büntetését.

Szeretem a családregényeket, de nem szeretem, ha unatkozom az olvasás közben. Ebben a történetben nem derült ki semmi a korról, az emberek jellemét elnagyoltan vázolta fel az írónő. Nem éreztem magam otthon a lakásaikban, nem láttam magam előtt a történetet, csak sodródtam az eseményekben, amik néhol lassított felvételek voltak, néhol pedig nagyon felgyorsultak.
A regény fő vonala a szerelem: egy olyan szerelemé, amelynek hatására a férfi sírkövére az alábbi szöveget vésették: „Egy bátor ember, aki meghozta a legnagyobb áldozatot”

Nem értettem egyet a (tulajdonképpeni) főhős, Barney viselkedésével, nem tetszett a cselekedete, ami miatt azt a mondatot a sírkövére vésették. Nem tetszett a könyv „izgalmas” vonulata, szerintem teljesen ki lehetett volna hagyni, vagy pedig izgalmasabbá tenni.

Az első könyv után a kíváncsiság miatt olvastam el a folytatást, agyi megterhelést nem igénylő gyors kikapcsolódásnak megfelelő volt.

1. rész: 6/10
2. rész 7/10

Joanne Harris: Ötnegyed narancs


Az első könyv, amit Joanne Harristől olvastam. A Csokoládét láttam ugyan filmen, de tudom, hogy ez nem ugyanaz.

Ezt a történetet Framboise meséli el, aki gyermekkorát egy Loire menti kis faluban éli a második világháború idején. Később, megöregedve visszatér falujába, hogy a régi házat felújítva és éttermet nyitva itt élje le élete hátralévő részét. Ám ezt nem Framboise-ként teszi. Álnéven él.


Hogy miért? Ez derül ki a történetből, amely két szálon és idősíkon fut, egy a múltban, egy pedig a jelenben.
A 9 éves kislány megözvegyült anyjával és két nagyobb testvérével és a falu többi lakójával együtt próbálja túlélni a háborús éveket, miközben a faluban állomásozó német katonákkal feketén üzletelnek, barátságot kötnek. Mindenkinek meg van a saját motivációja. Aztán a történések elkezdenek komolyabbra és rosszabbra fordulni, és valahogy úgy érezzük, a kontroll már kicsúszott a szereplők kezei közül.
A végén természetesen a két szál összeér, és fény derül a titkokra.


Merthogy a könyv tele van titkokkal és gyűlölettel. Letaglózva olvastam, hogy a 9 éves Framboise-ban is mennyi düh és gyűlölet munkált már kisgyerek korában is.
Nem könnyű olvamány, az ember szíve és lelke tele lesz tőle nehéz dolgokkal, de azért rám nem volt olyan hatással, hogy napközben ne tudtam volna szabadulni ezektől az érzésektől.
(Tudjátok, vannak azok a könyvek is, amelyek olvasásakor az ember tulajdonképpen benne él a történetben, és nem csak olvasáskor, hanem napközben is, amikor a saját életét kellene élnie.)


A történetben egyébként sok hasonló vonást fedeztem fel a nem annyira régen olvasott Szerelmem, Róma (Francesca Marciano) regénnyel. Az őrült, kemény anya, a kis faluban élő, látszólag magukra hagyott gyerekek, a titkok, az, hogy az egyik lány meséli el a történetet,a korszak, mind mind visszetérő élményként hatottak.


Ami nekem furcsa volt, hogy a kislány végig 9 éves maradt, pedig szerintem már 10-nek kellett volna lennie (hiszen majdnem eltelt egy iskolaév), de mondjuk ez részletkérdés.


A regényből nem hiányzik a főzős, gourmand vonal sem, bár nem erről szól, de a szövegbe bele-bele van szőve egy-egy francia specialitás receptje, illetve a főszereplő családjában mindenki ehető dologról kapta a nevét (Frambois, Noisette, Cassis, Pistache, stb.)


A borító tele van a regényre jelemző tárgyakkal, szimbólumokkal: narancs, kézigránát, konyhai eszközök, és a hátoldalon szereplő egyenruhás férfi képe (ő egyébként az írónő nagyapja volt a valóságban).


Egy nagyon érdekes történet olyan dolgokról, amelyet hálistennek nekünk soha nem kellett megtapasztalnunk. Történet túlélésről, örökké tartó szerelemről, gyűlöletről és arról hogyan lehet hazugságban és titkokkal az ember lelkében és agyában leélni egy életet.




Eredeti cím, kiadás: Five Quarters of the Orange, Harper Collins, New York, 2001
Kiadó: Ulpius Ház, 2003
Oldalak száma: 397


9/10

2009. november 21., szombat

Meg Cabot - A neveletlen hercegnő naplója 1.

"Sajnálom, papa, de én nem vagyok Lucy, és sosem leszek az, hiába öltöztet fel úgy Grandmére! Nem vagyok lenszőke szexi baba, nem vigyorgok folyton, mint a vadalma, és nem udvaroltatok magamnak a farmerfiúkkal!"

Mia Termopolis 178 centi magas, és finoman szólva nem éppen egy bombanő. Elsős gimnazistaként jóval magasabb mindenkinél, természetesen sovány is és a nőies idomok teljes hiánya figyelhető meg rajta. Legjobb barátnője Lilly aki meglehetősen furcsa természet, amolyan túlbuzgó zseni -féle. Mamája különc festőművész, aki lányát melehetősen liberálisan neveli. Adott még a történetben Lana az ügyeletes barbie baba az iskolában, aki természetesen Josh Richterrel, a gimi legmenőbb srácával jár akiért annak rendje és módja szerint mindenki, így Mia is epekedik. Na meg ott van Mr. G. a matektanár aki Mia mamájával randizik. Kövér

Lulut sem lehet kihagyni, Termopolis-ék extra kövér macskáját, aki ha nem kap elég figyelmet, bosszúból zoknit eszik.

Egy szép napon azonban fény derül rá, hogy Mia nem is olyan egyszerű tinédzser mint a többiek, mert édesapja, nem más, mint Genovia hercege. Mia élete fenekestül felfordul és nagymamája Grandmére igyekszik belőle hercegnőt faragni, ami egyaltalán nem megy könnyen.


Ízig-vérig tinilány-regény. A komolyabb hangvételű olvasnivalók között, igazi rózsaszín színfolt. A borító is ebben pompázik, mellesleg eléggé katasztrófális, és szegényes a grafikája. Mia szerencsétlenkedésén hatalmasakat nevettem, és még nagyobbak sajátos véleményformálásán. Az pedig, hogy hosszú monológokat folytat fejben, kifejezetten ismerős.

Tinilányoknak mindenképpen kötelező olvasni. Felnőtteknek pedig olyan pillanatokra ajánlom amikor elég fáradtak, hogy csak hiperkönnyű, bugyutácska történetet olvassanak, sok humorral.


Rosamunde Pilcher - Más szemmel / Tengeri szél

„Porthkerris prospektusai, plakátja ragyogó napfényben ábrázolják az azúrkék tengert meg az eget, a vakítóan fehér házakat, a mediterrán hangulatot sugalló pálmafákat. Aképzelet óhatatlanul szabad ég alatt fogyasztott friss lazacot idéz, szakállas művészeket festékfoltos köpenyben, napbarnított, kalóz módra festői halászembereket, amint kikötőbakon üldögélve, pipázva vitatják meg a múlt heti fogást.”

Rosamunde Pilcher kötetében két kisregényt olvashatunk, amely Porthkerris szeles vidékére kalauzol el bennünket. Mindkét történet középpontjában az apaság áll, a lánygyermekek szempontjából nézve. Az egyik történetben egy festő apa, a másikban egy festő nagyapa kapcsolatát ismerhetjük meg lányukkal és unokájukkal.

A Más szemmel főhősnője Emma egy csapongó fiatal nő, igyekszik közelebb kerülni apjához. A próbálkozása cseppet sem egyszerű, mert apja, Ben igen furcsa természetű művészember. Öntörvényű, szeszélyes és a családi életre teljesen alkalmatlan. Utazgat a világon keresztül-kasul, mit sem törődve a felelősséggel amellyel lánya felé tartozna.

A Tengeri szél Rebbeca-ja nagyon hasonló Emmához. Bár természete kiegyensúlyozottabb és racionálisabb gondolkodású, legalább annyira áhítozik a gyökerei után, mint Emma. Anyja teljes mértékben titokban tartja, felmenőit és családját. Rebecca azonban szerencsés véletlenek sorozatával végül rálel, nagyapjára és megtudja az igazságot a múltról.

Ez volt az első könyv amit Pilcher-től olvastam, de kiváncsivá tett. Nem egy sodró lendületű alkotás, bár kétség sem fér hozzá, hogy a Tengeri Szél fordulatosabb, mint a Más szemmel. Ami leginkább megragadott az az emberi kapcsolatok részletes ábrázolása. Nagyon finom részletességgel ismerjjük meg a két nő lelkében zajló folyamatokat, d

e mégsem szájbarágós a stílus és ad bőven gondolkodnivalót. gyik regényben sem mintaszerű az apa-lány kapcsolat, de végül kiderül, hogy máshogy is lehet jó ez a kapcsolat, nem klasszikus értelemben.


2009. november 19., csütörtök

John Boyle:A Csíkos pizsamás fiú


Már régóta a listámon van a könyv,de a boltokból gyorsan eltűnt a könyvtárban pedig nem nagyon kerestem.Minap épp a a gyerekrészlegen ténferegtem ,vártam a fiamat mikor megakadt a szemem a borítón,és egyben el is tátottam a szám-gyerekkönyv?????!!!!!!

Én nem adnám a gyerekem kezébe,legalábbis most még nem,a haláltáborokat egyszerűen ép ésszel még egy felnőtt sem tudja felfogni,megérteni pláne nem egy gyerek!!!

Bruno kilenc éves,Lengyelországba költöznek egy haláltábor mellé mikor apja fontos munkát kap ott.

A kisfiú kíváncsiságát hamarosan felkelti a másik oldal,ahol nincsenek házak csak fakockák,ahol az emberek mindig szomorúan járkálnak,és az apukájához hasonlító katonák bántják a csíkos pizsamás embereket.... Bruno egyik nap felfedező útra indul,kíváncsi vajon meddig tart a kerítés.Megismerkedik Smuel-el aki a kerítés másik oldalán él.Egy évig Bruno amikor csak teheti meglátogatja Smuelt és beszélgetnek,Bruno mesél neki a családjáról,Smuel pedig arról mik történnek náluk.A fiúk senkinek sem beszélnek arról mivel töltik a délutánokat,valahogy érzik,hogy nem szabad. Bruno már épp megszokná az új otthonát,mikor a szülei úgy döntenek apjuk nélkül visszaköltöznek Berlinbe,Bruno megrémül,alig várja,hogy elmesélhesse Smuelnek ,hogy el kell válniuk,aznap Smuel-el is tartogat rossz hírt,eltűnt az apukája,Bruno és Smuel úgy döntenek kiderítik,hová tűnhetett Smuel apja.Bruno csak úgy segíthet barátjának ha Ő is a kerítés másik oldalára kerül.....

A mindössze 170oldalas történet,nagyon alapos ,és remekül ábrázolja egy kilencéves gyermek gondolkodását,álmait,kérdéseit.Végtelenül szomorú.

"Senki és semmi, még a bogarak se maradnak önszántukból Auz-viccban [Auschwitz-ban]."

2009. november 18., szerda

Joanne Fluke: Áfonyás muffin és gyilkosság


A Lake Eden-i cukrásznő, Hannah Swensen harmadik esete kétségtelenül izgalmasabb, mint a második. Sőt, mi több, egyenesen hátborzongató.
Így november közepén az embernek nem esik nehezére elképzelni a Téli Karneválra készülődő álmos kisvárost. A finomabbnál finomabb süti receptek pedig csak még közelebb hozzák a karácsonyi készülődés hangulatát.
Ezúttal azonban nemcsak Hannah és Lisa sütöget, valamint nem csupán Sally az egyetlen konyhatündér. Connie Mac, a tévés sztárszakács az új konyhabutikja megnyitójára érkezik Lake Edenbe. Figuráját meglehetősen sátánira szabta a szerző, ami igencsak meglepő tekintve a korábbi könyvek hangulatát. De nem ő az egyetlen eltúlzott karakter. Valahogy a pszichopata gyilkos sem ebbe a történetbe való. Egy ilyen környezetbe sokkal inkább illik a régmúltban elszenvedett sérelmek megtorlása.
(De az is érdekes, hogy Hannah karaktere idősebbnek tűnik a szavai és a tettei alapján, mint ahogy azt az írónő beállítja. A történet szerint Hannah 27 éves, de legalább 35-nek érzi az ember, ha nem többnek.)
Annak ellenére, hogy ez a történet is kellemes olvasmány, nem mentes az elvarratlan szálaktól. Connie Mac férje például meg sem szólal, más karakterek megjegyzéseiből ugyan halványan kirajzolódik az alakja, az olvasónak mégis hiányérzete támad. És ez más szereplők esetében is igaz. Kevés az igazán kidolgozott figura. De valahogy Ezekiel Jordan íróasztalának története is befejezetlen marad.
A legsikeresebb szál kétségkívül Norman és Mike vetélkedése Hannah kegyeiért, valamint Delores és Carrie ügyködése.
Ami igazán izgalmassá teszi ezt a történetet az viszont a Janie körüli titok.

2009. november 13., péntek

P. C. Cast+Kristin Cast - Elárulva

Az éjszaka háza sorozat második kötete az Elárulva címet kapta. A történet ott folytatódik, ahol az első kötet véget ért. Zoey Redbird immár az éjszaka lányainak és fiainak vezetőjeként tölti a mindennapjait az Éjszaka házában. Nagy lendülettel veti bele magát újdonsült feladatainak teljesítésébe.

Az iskola életét azonban váratlan események zavarják meg. A városban holtan találnak egy fiút és minden jel arra mutat, hogy egy vámpír, vagy egy vámpírjelölt végzett vele. Zoey-t még jobban nyugtalanítja, hogy ismerte a halott fiút. De a baljós események itt nem érnek véget. Hamarosan eltűnik egy újabb focista és egyszer csak Heath-nek is nyoma vész. Zoey aggodalma erősebb mint a félelme, nem tud tétlen ülni. Kutatása során azonban fényt derít nem csak arra, hogy hová tűnnek a diákok, hanem annál sokkal sötétebb eseményekre is.

Az első részhez képest, jóval komorabb és izgalmasabb események bontakoznak ki ebben a kötetben. A végén persze mint minden rendes sorozatban nyitva marad néhány kérdés, amelynek megválaszolása a következő részben bizonyára megtörténik. Számottevően csökkent a vulgáris kifejezések mennyisége, ami a tinik száján kiesik és ez sokkal olvashatóbbá tette számomra a könyvet. Sajnos kezd a történet szappanopera jelleget ölteni azzal, hogy Zoey-ért immár hárman epekednek, és természetesen ő nem tud közöttük választani.

Ennek ellenére nem tántorodtam el attól, hogy a harmadik elolvassam, mert még mindig várom azt a pillanatot amikor majd leesik az állam egészen a padlóig. Amikor történik végre valami nagy-nagy dolog amire azt mondom, érdemes volt várni. Az eddigiekből sejthető, hogy lesz ilyen, de ha mégsem...


Jane Moore: Második feleségek klubja

A tartalom alapján olyan bosszúállós, szemkikaparós, röhögős könyvet vártam - na ez azért ennél jóval több.

Alison, Fiona, Julia és Susan csak annak köszönhetik a barátságukat, hogy második feleségek, ez a szörnyű sorscsapás hozza össze őket. Találkozásaik alkalmával lelket öntenek egymásba, megvitatják az aktuális első feleség újabb rémtetteit és egyáltalán mindenki örül, hogy nemcsak Ő az egyetlen második feleség.

Mindenkinek más felállású a házassága: van akinek mostohagyereke is van, aki épp kamaszodik, van aki sajátot szeretne, de a férj szerint neki nem kell, mert van már neki kettő és van olyan is, aki egy halott anya szellemével küzd, miközben sajátjaként szereti az elhunyt nő lányát és van gyermektelen, aki így is szeretne megöregedni. Nem elég a nőknek a saját házasságukban viaskodni, még az első feleségek állandó árnyékát is kerülgetni kénytelenek. Julia férje baráti viszonyt ápol az exével, a férj képes szeretkezés után is felhívni az első feleséget, hogy megossza vele gondolatait, amit Julia érthető módon egyre nehezebben visel. Alison ugyan tárt karokkal fogadná két mostohagyerekét, de a volt feleség tűzzel-vassal védi őket Alisonnal szemben. És férje is meghunyászkodik exe előtt.

Fionának csak egy mostoha gyerek jutott és van egy közös lányuk is, ám a kamasz fiú súlyos megpróbáltatásoknak veti alá a kapcsolatukat.

Susannak láthatóan nincs gondja, hiszen az ex feleség elhunyt, ám Susan még a házban is mindenhol a nőbe botlik, miközben példásan neveli a mostoha lányát.

A könyv szerintem a férfiak vakságáról szól és a manipulálhatóságáról, na meg a lustaságról. Biztos vagyok benne, hogy vannak példás elvált apukák, akik megtalálják az arany középutat az új és a régi életük között, de ez nem kis erőfeszítéssel jár.

Szerencsére nem tudom milyen exnek lenni, de egyik félnek sem könnyű elfogadni, hogy a valaha szeretett férfit elszerették tőlünk és míg a másik boldog az új kapcsolatában, nekünk csak a magány és a gyerek maradt annak minden gondjával.

Ugyanakkor a második feleség örökké harcolni fog, hogy az első helyre kerüljön, ami lehetetlen, főleg, ha gyerek is született az első kapcsolatból - amit a gonosz exek szívesen bevetnek minden adandó alkalommal.

Most biztos sokan felhördülnek és méltatlankodnak, de csak nézzünk szét a környezetünkben, hányan marakodnak évekig nemcsak a gyereken de az állólámpán is.

Nagyon jól megírt történet négy házasságról. Nem is a szereplők az érdekesek hanem maga a tartalom, ami által bepillantást nyerhetünk a nők és férfiak ádáz küzdelmeibe a boldogságért.

A borító nekem kissé túlzó, immáron ismerve a történetet. Egy egyszerűbb nekem jobban tetszene.

Kiadja: Athenaeum

2009. november 11., szerda

Roberta Gellis: Lucrezia Borgia és a mérgek anyja

XVI. század. A ferrarai herceg udvarában titokzatos körülmények között meggyilkolják Lucrezia Borgia egyik udvarhölgyét, és Lucrezia férje, Alfonso, a herceg fia, a trónörökös, őt gyanúsítja.
Lucrezia a fejébe veszi, hogy megtalálja a gyilkost és tisztázza nevét.

Az elején nem tudtam, tetszik-e vagy sem. Kicsit egyszerűnek tűnt a szöveg, nem volt eléggé fordulatos, cselekményes. Nem a sztori, hanem az írás. De aztán belelendült, és a végére nagyon magával ragadott.
Kicsit színházszerűen van megírva, minden fejezet egy külön helyszínen játszódik (privát és nyilvános fogadószobák, hálószobák, lakosztályok, báltermek) és szinte az egéyz párbeszéd.

A sztori is érdekes, Lucrezia tényleg nem adja fel, és felgöngyölíti a gyilkosságok (merthogy időközben több is lett) mögött húzódó indítékokat és leleplezi a gyilkost.
De ami még ennél is érdekesebb és lenyűgözőbb volt számomra, hogy a nyomozás alatt bepillanthattam az olasz udvar életébe, a protokoláris szabályokba, az öltözködés és az étkezések rituáléjába. Azt gondolná az ember, hogy egy gazdag nemesnek mi dolga lehetett, közben az egész egy mérhetetlenül leszabályozott és szigorú rendszerben működő szervezet volt, és kemény munkát végeztek az ott élők. Az egész egy nagy hierarchikus vállalatra emlékeztetett, amelyben minden dolgozónak meg van a szerepe, feladata és felelősségköre.

Lucrezia egyébként a pápa lánya volt, és természetesen politikai okokból adták hozzá Alfonso d'Este-hez, miután testvére Cesare előző férjét (aki iránt egyébként a könyv szerint őszinte szerelmet érzett), szóval nem volt éppen könnyű élete szegénynek. A történetből nagyon jól átjön egyébként, hogy egy okos, rendkívüli nő volt.


Ajánlom azoknak, akik szeretik a történelmi regényeket, a krimiket, Itáliát vagy a reneszánszot..
Jaj, és majdnem kihagytam a kedvencemet: a történetben - igaz csak egy nagyon röpke vendégszerepre - megjelent Leonardo da Vinci mester is...

Eredeti cím, kiadás: Lucrezia Borgia and the Mother of Poisons, Forge Book, 2003
Kiadó: Tericum Kiadó, 2006
Oldalak száma: 357


2009. november 10., kedd

Sarah Dessen:Figyelj Rám!


Valahogy a borító és a cím miatt azt gondoltam, hogy ifjúsági irodalom, de a könyvtárban a felnőtt könyvek között van,amit nem is értek. Annabel utolsó éves gimnazista,szabadidejében modellkedik és szerető családja van. A lánnyal egy bulin olyan dolog történik ami miatt ,elveszíti mindkét barátnőjét, sőt kicsit önmagát is. Családját nem meri terhelni a gondjaival, a magányával, és azzal, hogy tulajdonképpen már csak anyja miatt modellkedik.Törékeny ugyanis a családi egység: Annabel egyik nővére súlyos anorexiával küzd,amely az egész családot megviseli, másik testvére pedig New Yorkba megy tanulni, anyja pedig depressziós volt,és mostanában kezdett csak újra élni. Apjuk pedig bár igazán jó apa akar lenni.ritkán van otthon. Annabel így magában őrlődik, viaskodik a rémálmaival még az iskolakezdéskor megismerkedik Owen-el aki szintén magányos.

A szerző remekül átlátja egy tinédzser lelkét,gondolatait. A szülőknek is nagyon hasznos lehet a történet. Mialatt azt gondoljuk minden rendben van a gyerekünkkel, lehet épp akkor van a legnagyobb bajban.

Az anyuka vakságát nem is nagyon értettem, az anorexia jelei egyértelműen felismerhetők, de csak azért homokba dugni a fejünket, hogy magunkat védjük, idiótaság!!! A szülők ugyanúgy követnek el hibákat, mint bárki más. Nem az a megoldás ha nem vesszük észre őket,és várjuk, hogy az idő vagy az iskola, a barátok megoldják helyettünk. A ki nem mondott, meg nem beszélt problémákat sem értem, bárki lehet beteg, veszítheti el a talajt a lába alól-de a gyerekkel ezt is meg lehet beszélni őszintén-anya, apa beteg stb.... Természetesen Annabel élete helyre kerül. De nem minden fiatal ilyen szerencsés.

A Twilight és hasonló ifjúsági irodalom mellé nagyon ajánlom!!!



2009. november 6., péntek

Charlotte Bronte: Jane Eyre


Egy magával ragadó történet szerelemről, szenvedésről, tiszteletről, hűségről.
Hűségről mások iránt, és hűségről önmagunkhoz.

Jane Eyre, a lowoodi árva történetét szinte mindenki ismeri. Többször megfilmesítették, folyamatosan kiadják könyvben is.
Jane a kis árva kislány nagybátyjának családjához kerül, ahol viszont sem nagynénje, sem unokatestvérei nem viseltetnek jó szívvel iránta, sőt, leginkább megkeserítik az életét. 10 éves korában intézetbe (árvaházba) küldik, amely bizonyos szempontból a szabadulást jelenti Jane számára, más szempontból viszont egy újabb börtönt, és más tipusú megpróbáltatásokat. 9 évet tölt az intézetben, az utolsó időkben már nevelőnőkét dolgozik ott, barátokra is lel, akiktől azonban egytől-egyig, különböző okokból el kell válnia. Egy napon úgy dönt, változtat életén, és elhagyja az intézetet, nekivág a nagyvilágnak.

És itt kezdődik el valami, innentől Jane folyamatosan döntési helyzetekbe kerül, és hol érzelmeire, hol józan eszére hallgatva olyan döntéseket hoz, amelyeket egész további életét befolyásolják.

Számomra lenyűgöző volt Jane bátorsága, ahogy végig hű maradt az elveihez és önmagához, ugyanakkor néha elfogta a bizonytalanság és a kétségek a döntése helyességét illetően.
Azért is tűnt nekem nagyon hitelesnek a történet, mert az egészet Jane meséli el és az ő szemszögéből vizsgáljuk mi is az eseményeket, ugyanakkor a jellemábrázolásoknál igyekszik egész tárgyilagos maradni az író. Merthogy persze azokban is bővelkedik a regény, szép leírásokat kapunk mufurc, de szenvedélyes férfiról, kemény, könyörtelen, de elvű papról, szerény, fegyelmezett iskolaigazgatónőről és sorolhatnám.

A történet végéig Jane nagyon nagy utat tesz meg, részt veszünk személyiség-fejlődésében, együtt sírunk és együtt nevetünk vele.
A szerelmen, emberi érzéseken túl nem nélkülözi a regény az izgalmat, rejtélyt sem, szerintem ez a rész is jól meg van írva benne.

Jane a történet szerint csúnyácska, nem éppen a kor szépségideáljának megfelelő alkat - és ez rendszeresen ki is van hangsúlyozva - számomra mégis megszépült a karaktere, természete és cselekedetei által, és mindig valahogy szép lányként gondoltam rá olvasás alatt.

Az irodalmárok mindenféle párhuzamokat vélnek felfedezni Charlotte valódi élete és Jane története között, ezek ismertetése azonban esetleg majd egy másik bejegyzés témája lehet. A könyv borítóján Charlotte látható.
A könyv kiadásakor is már nagy sikert aratott, még Charlotte életében három kiadást megért.


Összességében nagyon tetszett.

Eredeti cím, kiadás: Jane Eyre, 1847, London
Kiadó: Európa Kiadó, 1991
Oldalak száma: 595

Stephenie Meyer - Eclipse - Napfogyatkozás


„A gondolat az élet rabja csak,
Az élet pedig az idő bohóca,
S az idő, amely a világ tanúja,
Megáll majd.”
(W. Shakespeare)

Bella, életének jelentős fordulópontjához ér. Leérettségizik és miközben új élete küszöbén jár, Charlie és Edward az egyetemi jelentkezésekkel és a továbbtanulással traktálják. Bella szeretné visszakapni legjobb barátját, Jacob-ot, de kedvese egyáltalán nem támogatja ötletét. A hármuk közötti huzavona tovább folytatódik, és feszültség egyre fokozódik. A valásztás elkerülhetetlen.

Seattle-ben rejtélyes gyilkosságok történnek, és közben Bella szobájából egy ismeretlen látogató elemel néhány személyes holmit. Alice látomásainak és Swan kiasasszony éles eszének köszönhetően, hamar összerakják a kirakós darabjait, és rájönnek, hogy veszély közeleg amely nem csak rájuk, de egész Forks-ra nézve végzetes lehet. A közeledő ellenség legyőzéséhez azonban nincsenek elegen. Szövetséget kötnek ősi ellenségükkel, és szembeszállnak saját fajukkal.

A Twilight a szerelem, a New Moon a fájdalom, az Eclipse pedig a döntések meséje. Választások, szerelem és barátság, ellenség és szövetség, élet és halál között.

A feszültség fokozódik és az írónő egy váratlan, fordulatos finálét sejtet a negyedik részben. Az első két rész során felmerülő kérdések zömére választ kapunk. A Quileute legendát végre teljes terjedelmében megismerhetjük. A Cullen család újabb tagjainak tudhattuk meg sötét múltját, választ kapva fura viselkedésükre.

Legélesebb különbség talán az előzőekhez képest, hogy ennek a fejezetnek az önirónia, a humor és a gúny szerves része, annak ellenére, hogy a feszültség végig ott lebeg a szereplők feje fölött és néha csak hajszálak választják el őket végzetes ballépésektől. Jacob és Edward piszkálodása és játszmái sokszor megkacagtattak.

Pozitív élmény volt, hogy Bella elkezdett felnőni és végre rájön, hogy nem választhatja mindig a kényelmes megoldást, vannak döntések amikkel saját magának is fájdalmat okoz, de ezeket is meg kell hoznia és meg is teszi. Jacobnak is kinyílik a szeme és a sarkára áll, ennek ellenére megint neki jut az áldozati bárány szerepe. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy tartogat még nekünk néhány meglepetést.

Nagy érdeklődéssel várom a Breaking Dawn-t, amely magyarul csak 2010 júniusában fog megjelenni. Eredeti nyelven, már most is elérhető, ha nem bírnám ki addig.

Stephenie Meyer Robert Frostot és Az üvöltő szeleket idézi az Eclipse-ben, én azonban kényszeresen Shakespeare-hez nyúlok a Twilight Saga esetében.


"A barátság szilárd minden egyébben, kivéve a szerelem dolgait."

( W. Shakespeare)


A rajongók körében nagy kérdés, hogy melyik táborba tartoznak. Team Edward? Team Jacob? vagy Team Svájc?

Én leginkább Team Jacob. De lehet, hogy megköveznek érte.


Jude Deveraux: Madame Zoya látogatói

Számomra a szerző ismeretlen volt, de a könyv borítója és maga a tartalom is megfogott annak ellenére, hogy romantikus regényről van szó, na de néha én is elcsábulhatok.

A könyv első felében megismerhetjük a három főszereplőt, akiknek ha sorsuk nem is, de életük második fele összekapcsolódik. Mindhárom lány a világ különböző pontjairól indul New Yorkba, a lehetőségek városába, bár a gyönyörű Madison az, aki nem önszántából indult el, hanem, hogy meghálálja szülővárosának a hírnevet. Ellie festőművésznek készül és saját műterem a terve. Leslie pedig balerina, aki ezrek előtt szeretné eltáncolni a legjobb darabokat. Egy hivatalban futnak össze, ahol meglepve tapasztalják, hogy egyszerre van szülinapjuk.....

A lányok felnőttek és éppen a negyvenedik születésnapjukra készülnek, Ellie épp a pszichológusánál ül, amikor is arra gondol vajon az alkalmi barátnői élete is kisiklott-e?

Ellie orvosa tanácsára megkeresi a lányokat és rábeszéli őket, ünneplejék együtt a születésnapjukat. Mindhárman a saját gondjaikkal érkeznek meg és könnyen megnyílnak egymás előtt, hiszen tulajdonképpen nem ismerik egymást, nem kell szégyenkezniük a gondjaik, a hibáik miatt. A saját környezetükben helyt kell állni, a külvilágnak mást kell mutatni és már alig várták, hogy önmaguk lehessenek erre a pár napra.

Ez a része a történetnek nagyon izgalmas, itt derül ki, hogy mi történt a három lánnyal azután, hogy New Yorkban elváltak útjaik. Szinte pillanatok alatt elolvastam ezt a részt, aztán újra visszatérünk a jelenbe a fáradt, megtört, negyvenes nőkhöz, akik egy séta alkalmával különös névjegyre tesznek szert - Madame Zoya azt ígéri visszamehetsz a múltba és akár új életet is kezdhetsz, emlékezve előző életedre, de akár örök felejtést is kérhetsz...Ellie, Leslie és Madison úgy döntenek semmi vesztenivalójuk sincs.

Remekül meg lett írva ez a rész is, valahogy én is hasonlóan reagáltam volna, ahogy a szereplők.

Három hetük van, hogy új döntéseket hozzanak, annak fényében, hogy már tudják mi lett a jövő.

Ügyesen kell navigálniuk, hogy elkerüljék azokat a hibákat, amik a jelenhez vezetnek, na de mi a jó döntés? A régi férj mellett maradni? Lemondani egy esküvőt? Nemet mondani egy telefonhíváskor?

Nem lenne rossz ötlet egy ilyen lehetőség mindenkinek egyszer az életben, rengeteg hibát, rossz döntést tudnánk helyrehozni, illetve kaphatnánk egy új esélyt egy boldogabb életre, vagy mégsem???

A lányok miután letelik a múltban a három hét, újra Madame Zoyánál ülnek és már csak az a kérdés, hogy ki tartja meg az emlékeit és a régi életét? Ellie az újat kéri ami épphogy most indult el és persze fogalma sem lehet boldogabb lesz-e, mint eddig? Mindenesetre a múltat sem szeretné elfeledni... Madison is az új jövő mellett dönt és felejtést kér. Leslie a lányok legnagyobb megdöbbenésére marad a régi életénél, ami egyáltalán nem boldog.

Remekül megírt romantikus regény, igazi kikapcsolódás, főleg ezzel a különleges csodával fűszerezve. De közben kellően humoros is.

Sablonosabb történetet vártam de a szerző remek fantáziával egy kellemes regényt alkotott.

Kiadja: Athenaeum


2009. november 4., szerda

Camilla Lackberg: Jéghercegnő

Miután megtudtam a szerzőről,hogy 2005-ben Svédországban az Év írója lett,és a többi műve is a sikerlisták élén áll,azt gondoltam velem van a baj amiért ez nekem nem jött át.

Olyan érzésem volt,hogy az író elolvasott egy csomó könyvet,és a neki tetszőkből írt egy saját regényt.Krimi terén nem vagyok valami tapasztalt,de amikor olyan blődségeket olvasok,hogy a gyilkos egy nyugdíja néne,és a főszereplő simán járhat kelhet az áldozat házában míg a nyomozás tart,na meg a rendőröknek eszébe sem jut ellenőrizni az áldozat utolsó hívásait,bezzeg a mezei írónőnek igen ....pffff.

Egyébként az egyéb szálakból talán lehetett volna egy regény,mert bizony annyi szálat kell követnünk,hogy az én agyam nehezen azonosította az újra és újra felbukkanó szereplőket.

No de a történet röviden:Erica az életrajz író,hazatér gyerekkori házában miután szülei autóbalesetben elhunynak ,és pont akkor megölik gyerekkori barátnőjét Alexát is.Miután újra felveszi a kapcsolatot Alexa szüleivel,hamarosan viszont látja szintén gyerekkori ismerősét Patrikot aki közben rendőr lesz,és Ő nyomoz Alexa ügyében akit a saját fürdőkádjában találnak meg.Természetesen szerelembe esnek,és aztán jönnek az újabb szereplők is akikre feleslegesen veszteget oldalakat mert a végén kiderül,hogy nem sok közük lesz a történethez.

A nyomozás mint mindig lassan halad,közben lesz még egy hulla,aztán hirtelen minden egy csapásra megoldódik.De persze közben rengeteg titokra is fény derül,ami már régóta nyomasztotta a városka egyes lakóit.

Valahogy nem izgultam olvasás közben,nem akartam kitalálni vajon ki tehette,és meg sem lepődtem mikor újabb és újabb "csavar" került a történetbe.

Ha lehet más krimikhez hasonlítani nekem a sütis krimik is izgalmasabbak voltak mint ez.

2009. november 2., hétfő

Anne B. Ragde:Pihenni zöldellő mezőkön

Ismét elájultam Ragdee teljesítményétől.valahol azt reméltem helyrerázódik a Neshov testvérek élete,és vidámabb lesz a befejezés.

Miután Tor a baleset kapcsán képtelen volt a farmot irányítani Torunn a lánya átvette tőle ,ám miután Tor úgy dönt végleg kiszáll Torunn is összeomlik.Minden nap kísérti apja, kedvencei által megcsonkított teste.

Hiába szerez Margidó egy segítőt a farmra Kai Roger a saját érzelmeivel ostromolja a lányt,aki pusztán érdekszerelmet gyanít Roger érzései mögött.Torunnak túl sok a farm megmentése,az egyetlen Neshov ápolása,aki felesége halála óta még a körmét sem vágta le.Torunn nem lát kiutat mint ,hogy szó nélkül elmenekül a farmról.A testvérek értetlenül állnak a dolog előtt,úgy érzik Torunn nem tudta értékelni,hogy az egész farm immáron az övé.

Terveget sző Erlend ,miután valóságot ölt a gyermek áldás,nyaralóként álmodozik a farmról,Margidó pedig a temetkezési vállalkozása egy részét telepíti a farmra.Mindenki önző módon csak a saját boldogulását tartja szem előtt,mintha Tor sosem élt volna.Senkit sem érdekelnek a disznók,az öreg sorsa,Torunn összeomlása apja döntése miatt.

Margidó csak a koporsóival törődik,és a legjobb szeretne lenni a szakmában,ezért még arra is képes,hogy a Sírhant művek sorozatot nézze,ha már aznapra a saját halottai elfogytak.

Erlend bár boldog,mégsem tud ellenállni egy alkalmi partnernek.

A farm végül elnéptelenedik, a disznók kényszervágásra lettek ítélve,az öreg otthonba kerül,Torunn felkeresi azt a férfit aki elől a farmra menekült.

Hirtelen véget értek a nagyra törő álmok a farm felvirágoztatásáért....szinte látom ahogy valahol Norvégiában egy gyönyörű mező közepén omladozik az egyszer oly impozáns ház.

Már szó sincs a család újra egymásra találásáról,megértéséről,már senki sem akraja újjá éleszteni az elhamvadt rokonságot.Beletörődtek,hogy minden Neshov magányos és nem jár nekik a család, a boldogság. Az írónő remekül jut el a sivárságig,szinte látjuk magunk előtt a lecsupaszított embereket,és az egyszer volt családi boldogság színhelyét.

Nem szokásom megemlíteni a fordítót,és a borító tervezőt,de mivel mindkét munka remekül sikerült,kivételt teszek.Miszoglád Gábornak köszönhetjük a remek fordítást,és mindhárom gyönyörű borítót Kiss Gergely készítette.

Khaled Hosseini: Papírsárkányok- Hazatérés Afganisztánba

Rég nem írtam ide. Nem mintha nem olvastam volna könyveket (Montgomery: A kék kastély, Hoffmann: Átkozott boszorkák, Popper: Ne menj a romok közé!), vagy nem hagytam volna félbe könyveket (Rakovszky Zs.: A kígyó árnyék); egyszerűen így alakult. De erről a könyvről, amit tavaly karácsonyra kaptam, de az OKK hatására kezdtem éppen most el, muszáj vagyok írni.

A történet Amir és Haszán, két afgán kisfiú barátságáról szól. Ellentmondásos barátság az övék, származásuk szerint egyikük szolgája is a másiknak. Mégis jól kiegészítik egymást: Haszán analfabéta, de Amir felolvas neki és gyönyörű történetekkel szórakoztatja őt. Amir gyáva, de Haszán mindig megvédi barátját. Akkor is, ha a saját életét és méltóságát veszélyezteti ezzel, és akkor is, ha a barátságukat. Sejthető, hogy a két fiú kapcsolata épp emiatt szenved törést, Amir egy napon cserbenhagyja Haszánt, és ezt se magának, se barátjának nem tudja megbocsátani. Elszakadásuk után nem sokkal apjával Amerikába menekül a megszállás elől, de új életében sem feledheti tettét, egy napon lehetőséget kap "újra jónak lenni", visszatér Afganisztánba, hogy jóvátegye gyermekkora bűneit.

Nagyon megrázó volt a könyv szinte minden sora. Hosseini nemcsak a két fiú barátságát írja le szépen és életszerűen, de Amír apjával való kapcsolatát is, akire az emberek felnéznek, és akinek elismerésére és szeretetére Amir mindenkiénél jobban áhítozik.

"Apám kedve szerint alakította az őt körülvevő világot, az egyetlen, kirívó kivétel én voltam. A baj csak az volt, hogy mindig fekete-fehérben látta a dolgokat, Azt pedig, hogy mi a fekete és fehér, ő döntötte el. Egy ilyen embert nem lehet félelem nélkül szeretni, sőt talán egy kis gyűlölet nélkül sem."

Tetszett, hogy a könyvben viszont semmi sem fekete-fehér, ahogy az életben sem. Az örömbe mindig vegyül egy kis üröm, és fordítva. Életszerű és gyönyörű történet.

"Van egyáltalán boldog vég?
Végtére is az élet nem egy indiai film. Zendegi migzara, ahogy az afgánok szeretik mondani: az élet megy tovább, nem törődik az elejével, a végével, kamjabbal, nakammal, válsággal, lelki megtisztulással, csak ballag előre, mint egy poros karaván."