2009. június 26., péntek

Stephenie Meyer: A burok

Nem jellemző, hogy ilyen műfajú könyvet olvassak. Sem tinédzser irodalmat, sem sci-fit. De nem bántam meg, jó kis könyv volt ez. Sőt. Bár magáról a történetről nem fogok írni, az alapötlet nagyon jó szerintem, hogy az idegen faj emberi testbe való beültetése után a gazdatest tudata is megmarad és "harcol" a parazitáéval. Az első 200 oldalt szinte faltam. Nagyon érdekes, kalandos, izgalmas volt. Számomra egyedi is, mert mint írtam, nem szoktam "űrlényes" történeteket olvasni.

Aztán később, ahogy Vándor és Melanie bekerül a barlangba, úgy érzem, hogy a történet kissé leült. Persze értem én, hogy Meyer be akarta mutatni a bújkáló emberek életvitelét és azt is, hogy a lány hogyan illeszkedik be lassacskán közéjük, hogyan alakulnak ki érzelmek Melanie "eredeti" szerelme, Jared irányába illetve egy másik ember irányába is, aki Vándorba szeret bele... De egyrészt klausztrofóbiás érzésem volt a sok barlangban való járkálástól, másrészt pedig rettenetesen untam az olyan apró-cseprő dolgokról szóló fejezeteket, mint például azt, ahol az írónő leírja, hogy hogyan fociztak vagy mi... Szóval ez a középső rész kicsit túl lett írva szerintem, de szerencsére aztán beindulnak a dolgok, előáll a szerelmi három- ill. négyszög, aminek nagyon kíváncsi voltam a megoldására. Viszont itt jött be a tipikusan romantikus és tiniregény kellék, a csöpögősség, ami nekem kicsit geil volt. De hála Istennek, az utolsó 150 oldal ismét izgalmas és gördülékeny volt. Számomra voltak ugyan benne kisebb logikai buborékok, amiket nem értettem teljesen, de ez az én bajom, egy ilyen műfajú könyvben azt hiszem nem szabad ésszerűséget keresni...
Sajnáltam azt is, hogy a végén nem tudott egy kis akciót belevinni, azt hittem lesz legalább valami kis üldözés a Hajtókkal vagy ilyesmi...

Összességében azonban tetszett a könyv, jó volt olvasni a fenti "hiányosságai" ellenére is. Tagadhatatlan, hogy Meyer tud írni, saját műfajában nem is rosszul. Még az is lehet, hogy a Twilight-tal is megpróbálkozom, ha ilyenfajta szórakozásra és kikapcsolódásra vágyom....




(ja, és nekem nagyon tetszik a könyv borítója!)

Nincsenek megjegyzések: